Szeptember 23-án, pénteken LAUTREC TÁNCOLNI FOG a Müpában. Gergye Krisztián Társulatának bemutatójáról, mely műfaja szerint Cabaret grotesque, a rendező-koreográfust faggattuk.
– Nemrégiben Novák Tatával beszélgettem, akkor ő meglehetősen lehangoló képet festett a mai koreográfus-generációról: „Engem meglep, amikor egy fiatal koreográfussal beszélve rá kell jönnöm, hogy a képzőművészeti ismeretei a nullához közelítenek. Hogyan lehet így koreográfusnak lenni? A koreográfiának fontos partnere a képzőművészet.” Figyelve a pályafutásodat, én azt látom, hogy te lehetsz az élő cáfolat, vagy a szabályt erősítő kivétel…
– Egyetértek Novák Tatával abban, hogy szüksége van a koreográfusnak a képzőművészet iránti nyitottságra. Azt gondolom, hogy a festők és festményeik nélkül nem lennék ugyanaz az ember, aki vagyok, és alkotóként is kevesebb lennék.
– Ráadásul mostanában Kokoschka és Toulouse-Lautrec kapcsán ez hangsúlyos is lett…
– …meg korábban Bosch-sal és Schiele-vel. Nyilván elsősorban a figuratív képzőművészet az, ami nagyon közel áll hozzám, mert a festők nagyon tudnak valamit a testről és a mozdulatról. Szerintem borzasztó sokat lehet tanulni a festőktől önmagunkról és a táncról is. Nekem furcsa, ha ez másoknak fura, hiszen koreográfusként mindig képekben gondolkoztam.
– Most miért pont Toulouse-Lautrec?
– Egyrészt az előadás az Európai Hidak 2016-program keretében jött létre, amiben idén Franciaország került a fókuszba. Másrészt volt még néhány ötletem, hogy miről csinálnék szívesen darabot, és Káel Csabáéknak Lautrec tetszett ezek közül.
– Milyen ötleteid voltak még?
– Szintén századfordulós történetek, Érdekesnek tűnt a Ballets russes világa, a mára már kanonizált táncművek létrejöttének korszaka. Aztán volt egy vadabb felvetésem, hogy Lautréamont művével, a Maldoror énekeivel kellene foglalkozni… Összességében örülök, hogy Toulouse-Lautrec-nél kötöttünk ki.
- Elképesztő receptek Toulouse Lautrec-től
- Jesszusom, ez még Toulouse-Lautrec-től is kemény! – fotó
- Kurváktól a krétáig – Boldog szülinapot Toulouse!
– Mert kellően markáns figura?
– Először azt gondoltam, hogy óvatosan kell a témához nyúlni, mert a szépelgés engem maximálisan nem érdekel, és Montmartre aranykora mára már szirupban tocsog. Ráadásul Toulouse-Lautrec művészetének recepciója és használata is elindult a hidegrázós szépelgés felé. Azt gondoltam, hogy vele akkor érdemes foglalkozni, ha ezt a mázat le tudom kaparni, és megmutathatom az egésznek a szagát, a mocskát. Ezeket be- és felvállalva lehet megmutatni, hogy hol rejlik a szépség.
– Ha valaki, akkor Toulouse-Lautrec jól ismerte a csillogó világ szagos-mocskos árnyoldalát…
– Ha megnézed, a kurvákról és hányatott sorsú emberekről készítette a legszebb rajzait. Csodálatos, ahogy átüt a rajzain a nők iránti rajongása. Úgy, hogy közben nem tagadja, hogy ez nem egy szépséges létállapot: kurvának lenni nem leányálom. Ha meg a másik oldalt nézed – hiszen grófként rálátott az elitre is –, kegyetlen és könyörtelen karikatúrákat csinált, s ez nyilván skandalum volt akkoriban.
A Toulouse-Lautrec-et a sorsában rejlő feszültség kitaszítottá és önpusztítóvá tette, hiszen se ide, se oda nem tartozott/tartozhatott. Ebből következik – és ez fogott meg igazán –, hogy milyen túlélési stratégiát választott: a bohóc archetípusa valósult meg benne.
– És ez ma is egy megvalósítható túlélési stratégia…
– Persze, de nem csak az: önismeret nincsen önirónia nélkül, és önirónia nélkül nem nagyon lehet élni. A humor elég jó orvosság. Toulouse-Lautrec az a bohóc volt, aki engem érdekelni tud. A szomorú bohóc, aki elfárad a műsorszáma után, és amikor lemossa a sminket, akkor nagyon-nagyon emberi. Az ő perspektívájából nézni a világot nagyon izgalmas. Szükségszerűen mindent átszűr a saját nézőpontján, visszahelyeződik a gyerekek vizuális pozíciójába. Azt hiszem elég sok orrlyukba láthatott bele. Ennek a nézőpontnak az abszurditáson és az irónián túl megvan a leleplező igazsága is.
- Képtelenek vagyunk a forradalomra – interjú
- Gergye Krisztián: Magyarország ma az elmegyógyintézet kategóriába tartozik
– Kokoschka babája című darabodról azt mondta Trifusz Péter képzőművész – aki meglehetősen biztos értékítélettel mozog a művészet egyéb területein is – hogy tőled szokatlanul harmonikus és szép előadás született. Most mire számítsanak a nézők?
– Ez is harmonikus és szép előadás lesz, de itt más az attitűd. Központi szerepe van a forszírozott szórakoztatásnak…
– ….?
– …ami azt jelenti, hogy megpróbáljuk megidézni az adott kor kanonizált művészeit, a leszbikus Mademoiselle Cha-U-Kao bohócasszony maszkulinitásától Valentin le Désossé feminitásáig. Az akkori Moulin Rouge sztárokat emeljük színpadra és belebújunk a bőrükbe. Eljátszunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha mi ők lennék. Számomra ezek a figurák mára emblematikussá váltak, mint a szegények és gazdagok világa között átjáró művészek, mint a társadalom bohócai. Társadalmi problémákra is rá lehet mutatni általuk. Az már a nézőn múlik, hogy látni meri-e a show mögöttesét.
– Sokféle művész kellett a darab létrejöttéhez…
– Mindig törekszem valamiféle szintézisre, nem gondolom, hogy elég lenne a „csak tánc”, mint koncepció. A színpadon heten vagyunk, mint a gonoszok. Kolonits Klára operaénekessel először dolgozom együtt, de szinte hihetetlen, hogy mennyire szabad lelkű művész. Philipp Györggyel már korábban is dolgoztam együtt, ő egy igazi zenebohóc és emellett nagyszerű szerkesztő és kitűnő énekes. Francia partnerünk Mahji Torres, akivel korábban nem dolgoztam, de ez most nagy egymásra találás, ő egy „igazi, színpadra termett vadállat”. Azt szokta mondani, hogy az én ikertestvérem. Ő a női Gergye, vagy én vagyok a férfi Mahji. Az a fantasztikus, hogy gyakorlatilag alig beszélünk és mégis pontosan értjük egymást. Barabás Anita alakítja a nem-ártatlan ártatlan lány karakterét. Szerencsés felismerés volt, hogy hozzá mennyire közel áll a pantomim. Azt gondolom, hogy egy velőtrázóan megrendítő, de mégis szórakoztató szólót építettünk fel erre a felismerésre. Tárnok Marica bábművésszel már hosszú évek óta dolgozom együtt, azt hiszem, nagyon jól kiegészítjük egymást. A bábművészet kihagyhatatlan, hiszen a bábművészet a művészetek igazi szintézise. Kihagyhatatlan. A bábon keresztül – Kokoschka babájához hasonlóan – színre tudjuk hívni Toulouse-Lautrec-et és azt a perspektívát, amit ő megélt. Hoffer Károly olyan bábot tervezett, hogy ha megfogod, akkor nem akarod többet letenni…
– Ha jól tudom, Kokoschka babáját is előveszitek.
– November 11-én lesz újra a Müpában, és – ha minden igaz, akkor Afonso Cruz, akinek a regényéből kölcsönöztük a címet – el fog jönni, hogy megnézze a darabot.
– Amikor előveszel egy régebbi darabot, akkor van benned rácsodálkozás?
– Vannak új és újabb felismerések, előbukkannak olyan tartalmak és színek, amelyek elsőre fel sem tűntek, vagy nem voltak annyira markánsak és kézzelfoghatók. Izgalmas régi-új találkozások ezek.
