Sara Stridsberg: A szeretet gravitációja [Beckomberga: Ode till min familj] – Szépirodalmi Könyvkiadó/Metropolis Media Group – fordította Teplán Ágnes – oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-5510-30-6
Sara Stridsberg könyve 2015-ben nyerte el az Európai Unió irodalmi Díját,
s talán az egyik legmarkánsabb példa arra, hogy mitől/miért fontos ez a díj! Olyan irodalmi értékekhez és szellemi kincsekhez juttatja az Olvasókat, melyekhez – nagy valószínűséggel – a díj nélkül nem juthatnának hozzá. Ezek a könyvek, úgy általában – de az A szeretet gravitációja különösen is – nem harsányak, nem magamutogatók, nem bombasztikusak. Az Európai Unió Irodalmi Díjában részesült kötetek szembe mennek a trendekkel!
- Milyen titkokat rejteget a legyilkolt állatok gazdája?
- A fiú, aki nem akart áldozattá válni
- Ha összeaszott öregek síkosítóval egymásnak esnek…
- Nagyapám megbirkózik Istennel
- Anyának lenni sosem lányregény
- Meddig segíthet a képzelt barát egy felnőtt nőnek?
Az a szeretet gravitációja nem csak témaválasztásában,
de szerkezetében és hangvételében is különleges. Éppen ezért nem könnyen adja magát, de részben ezért – mert meg kell küzdeni a bebocsátásért! – olyan kincset kínál, ami jelentősen túlmutat a könnyed/szórakoztató irodalom által kínált kereteken.
„– Milyen betegséged van neked? – kérdezem a telefonkagyló meleg szájába.
– A szárnyaim túl nagyra nőttek, már nem tudok többé repülni.
– Az mit jelent?”
A Beckomberga Kórház, ami a regény fő helyszíne,
a két világháború között épült, és 1995-ben történt bezárásáig Európa egyik legnagyobb pszichiátriai intézete volt. A látszólag(!) véletlenszerűen kapcsolódó részletekből összeálló regény nagy része a kórház falai között játszódik a nyolcvanas években, de kitekintést nyújt a kórház alapítása körüli időkbe ugyanúgy, mint a kórház bezárása utáni korszakba. Az szerző átérezhetővé és megélhetővé teszi, azt, hogy milyen lehetett ez a kórház akkor, amikor – minden velejárójával együtt egy – jóléti társadalomról beszélhetünk. A pszichiátriai intézet lakóit egy
apa-lánya kapcsolaton keresztül
ismerhetjük meg. A szuicid hajlamú, önpusztító apát a tizenhárom-tizennégy éves lánya kezdi rendszeresen látogatni… a lány egy új, számára ismeretlen világot talál, „egy helyet”, ahol nincs más lehetőség, mint elmenekülni vagy elfogadni a másik embert. Rácsodálkozni arra, hogy a világ mennyire összetett, sokszínű és zártáságában is mennyire tágas. Ápolók, orvosok és ápoltak karaktere és története bomlik ki Sara Stridsberg könyvének lapjain. Az apa-lánya kapcsolaton túl képet kaphatunk az apa – igencsak sajátságos – kapcsolatrendszeréről is, melynek a sok látogatás során részévé válik a lánya is.
Megható, megrendítő, látszólag érthetetlen,
néhol ijesztő, másutt viszolyogtató részletek hatalmas halmaza – meghatódás, értetlenség, ijedelem és viszolygás nélkül. A regény főszereplője, a lány, aki javarészt narrátora is a történetnek, a szeretet és az elfogadás segítségével kerül közel ezekhez az emberekhez. S ha van még valami a szeretetből fakadó elfogadáson túl, akkor az a kíváncsi nyitottság… ami akár tragédiához is vezethetne. De nem vezet!
„Jim: Végig arról szól a dolog, hogy ügyelni kell arra, hogy meghatározott távolságban legyél az élettől és a haláltól. Olyan távol az élettől, mintha halott lennél, és olyan közel a halálhoz, hogy a félelem hideg folyadékát érezd a gerinceden, hosszú pillanatokig belesüllyedve az öntudatlanságba, vagy életveszélynek kitéve. Elhaladó autók elé estem, hőlégballonba szálltam részegen, olyan sok gyógyszert vettem be, hogy egy liftben ragadtam egész délutánra. Mindennek, amit csináltam, a halálhoz volt köze, de ügyeltem arra, hogy továbbra is megfelelő távolságban legyek tőle. Részegségem mélyén számoltam az órákat az orvosi vizsgálatig, amire másnap mennem kellett. Volt egy orvos, aki altatókat írt fel, és ellenőrizte a belső szerveimet, hogy föl ne mondják a szolgálatot. Több orvos is volt, mindegyik városrészben egy, és félévente egyszer valamelyikük ellenőrizte az értékeimet. A kontroll elvesztése csak egy illúzió, az alkohol mélyén felülmúlhatatlan kontroll létezik. Hideg és egyszerű matematika. Számításba vettem a károkat, megpróbáltam megbecsülni a kiterjedésüket…”
Sara Stridsberg sajátos és sajátságos szemléletű regényében az a leginkább meghökkentő, hogy ez a világlátás itt, ebben a közegben egy cseppet sem erőltetett, egy kicsit sem didaktikus, és egyáltalán nem valóságtól elrugaszkodott. Olvasás közben még csak nem is sajátos vagy sajátságos, az olvasó csak akkor ébred rá a történet furcsaságára, amikor éppen nem olvas… mert egészen biztos, hogy az A szeretet gravitációja akkor is hat/működik, amikor éppen nem foglalkozunk vele.
A kötet magyar megjelenését
az Európai Unió Kreatív Európa Programja
támogatta.
