Daina Opolskaité: Napok piramisai [Dienų piramidės] – Szépirodalmi Könyvkiadó/Metropolis Media Group – fordította Tölgyesi Beatrix – 256 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-5510-32-0
Daina Opolskaité kötete 2019-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját, s ezzel a lehetőséget arra, hogy számos nyelven, köztük magyarul is hozzáférhetővé váljon. Érdemes közelebbről megvizsgálni, mi az, ami miatt ez a tizenhárom novellából álló kötet ilyen rangos elismerésben részesült.
- Milyen titkokat rejteget a legyilkolt állatok gazdája?
- A fiú, aki nem akart áldozattá válni
- Ha összeaszott öregek síkosítóval egymásnak esnek…
- Nagyapám megbirkózik Istennel
- Anyának lenni sosem lányregény
- Meddig segíthet a képzelt barát egy felnőtt nőnek?
Az írónő eddigi pályafutása során elsősorban az ifjúsági irodalom területén alkotott maradandót, ezekért a művekért hazájában több díjat is bezsebelt. Éppen csak visszatért a felnőttek világába, máris rátalált az Európai Unió Díja.
Miként lehet ez?
Hiszen nem egy könnyeded olvasmányos műről beszélünk, hanem olyasmiről, amivel az olvasónak is „dolga van”. Külön-külön minden egyes novellánál meg kell fejteni, hogy ki a beszélő, s mi a nézőpont ahonnan követhetjük az elsőre néha banálisnak látszó, de sorsdöntő eseményeket. Daina Opolskaité nem sok támpontot ad- ettől kihívássá, de a kihívástól élvezetessé válik az könyv. A Napok piramisai című kötet történetei, miközben meglehetősen „széttartanak”, mégis van, ami – az elhallgatott információkon túl – összekapcsolja őket. Minden történet legfontosabb eleme, főszereplője
az idő.
Több szempontból is, hiszen nem csak arról van szó, hogy Daina Opolskaité különlegeses módon kezeli az – objektív és szubjektív – időt, de arról is, hogy miként dolgoznak az idővel a szereplők, s miként dolgozik az idő a szereplőkkel. Megrázó történetek bontakoznak ki a szemünk előtt, szinte a semmiből, olyan idők és nézőpontok, melyek miatt valóban fontos lehet az irodalom. A Madlena és én című történet például a narrátor születés előtti tapasztalataiból indítva magyarázza a jelenben meghozott döntéseket és az ezeket alátámasztó érzéseket. S ez még egy könnyebb eset, hiszen például a Csak az áradat című többrészes elbeszélés, még ennél is kevesebb magyarázatott ad a család irracionális és diszfunkcionális, abszurd és mégis reális működésére. Az A csodálatos ember című novella is megrázó. Talán pont azért, amiről nem beszél, amit csak érzékeltet, mert a történetet egy rajongó kislány szemszögéből ismerjük meg, s „onnan nézve” valóban nincs magyarázat. Nem is lehet.
„…Most néha úgy tűnik nekem, hogy ő igazából soha nem is volt, egyszerűen csak álmodtam vagy kitaláltam, hogy őt és a vele töltött egy évet a megvadult képzeletem alkotta meg, és ő csak egy túlságosan élénk kép, ami megragadt betegesen érzékeny tudatomban. Valójában, miután elment, jóval érzékenyebb lettem, észrevettem, hogy este nem fekszem le azelőtt, hogy többször is ne ellenőrizném a bejárati ajtót, túlságosan belemélyedek jelentéktelen apróságokba, és folyton nem veszek észre valami fontosat, nagyon fontosat, ami mellettem van…”
– olvashatjuk az Ami valódi című írás elején, s mert ez a történet csak a harmadik a tizenháromból, így talán csak később vesszük észre, hogy ez a néhány mondat ugyanúgy lehet (ön)kritika, mint vallomás az írói módszerről.
A tudatban megragadó jelentéktelen apróságok
építik fel a történeteket, s teszik naggyá és jelentőségteljessé az eseményeket. Az csak a külső szemlélő (olvasó) szubjektív érzete, hogy a novellákban le- és megírt „járulékok” (az illatoktól az érzéseken át a kimondott szóig) nem fontosak. Ezekből a nem-fontos dolgokból áll össze a világ, és erre csak ritkán ébredünk rá. Ritkán ébresztenek rá minket arra, hogy A NAPOK PIRAMISAI legyenek bármennyire is hatalmasak, mégis apróságokból állnak össze.
Éppen ezért van/lehet az, hogy az eredeti borító banalitásánál sokkal találóbb (mert rejtélyesebb) a magyar kiadás Varga Balázs által tervezett borítója.
A kötet magyar megjelenését
az Európai Unió Kreatív Európa Programja
támogatta.
