Anna Cima: Tokióban ébredek [Probudím se na Šibuji] – Metropolis Media Group / Szépirodalmi Könyvkiadó – fordította Kolláth Anna Laura – 416 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-5510-15-3
Prágától Tokióig
Anna Cima első, nyilvánvalóan önéletrajzi ihletettségű – de annál sokkal gazdagabb – regénye díjak sokaságát gyűjtötte be, s az elmúlt időben megjelent németül, lengyelül, sőt japánul is. A fordítások közül persze, igazán a japán lehet „nagy dobás”, hiszen, nyilván viszonylag ritkán találkozhatnak a japánok azzal, hogy milyennek tűnhetnek egy kelet-európai kultúra-rajongó szemében. (Ez pont annyira izgalmas kérdés, mint az, amikor külföldiek Magyarországra csodálkozását olvashatjuk mi magunk.)
- A fiú, aki nem akart áldozattá válni
- Ha összeaszott öregek síkosítóval egymásnak esnek…
- Nagyapám megbirkózik Istennel
- Anyának lenni sosem lányregény
- Meddig segíthet a képzelt barát egy felnőtt nőnek?
- Milyen messzire kell menekülni, hogy új életet kezdhess!
Közel s távol
A Tokióban ébredek című regény látszólag két síkon játszódik, az egyik egy prágai történet egy japán szakos egyetemista lányról, annak hétköznapi küzdelmeiről és a japán kultúrában való közép-európai megmerítkezésről. A regény másik síkja Tokió egyik kerületében játszódik (erre utal a cseh cím is), s ennek a hét évet felölelő történetnek a hőse ugyanaz a lány, akit a prágai fejezetekből megismerhetünk. Illetve nem egészen, hiszen ő maga nem valóságos, inkább csak egy korlátozottan cselekvőképes szellem: egy gondolat, akit/amit foglyul ejtett Tokió.
„Ha tényleg egy gondolat vagyok, mi lesz velem? A végtelenségig fogok itt sétálni és örökre itt leszek fogoly? Mit tehet egyetlen magányos, eltévedt gondolat? Úgy érzem, engem eufóriában találtak ki, és nem gondoltak végig. Miért nem csak azt kívántam, hogy kicsit tovább maradjak? Akkor lenne reményem a visszatérésre. De így félek, hogy a remény elveszett.”
Az érem harmadik oldala
A regény kötőanyagát a harmadik történet, egy száz évvel korábbi japán író, Kavasita Kijomaru („valódi” nevén Ueda Szatosi) titokzatos élete, halála, és a művei utáni nyomozás adja. Kavasita műveinek fordítása – függetlenül attól, hogy az író létezett-e a mi valóságunkban – egy újabb különleges és erős réteggel gazdagítja a regényt.
„…hihetetlennek tűnt számomra, hogy ugyanaz a szöveg az emberekben egymástól ennyire eltérő érzéseket ébreszthet. A tanáraimban dühöt és értetlenséget, a szeretett nőben pedig gyöngédséget és szerelmet. És akkor döntöttem el, hogy író leszek. Ugyanis rádöbbentem, hogy érzelmeket akarok ébreszteni az emberekben.
– Biztosan nagy író lesz belőled – törte meg a csendet Kijoko.
– Úgy gondolod?
– Megígérem neked. De hát ilyesmit nem lehet megígérni.
– Én meg tudom. mert boszorkány vagyok.”
– olvashatjuk a Kavatosinak tulajdonított Szeretők című elbeszélésnek azon a pontján, ahol a tizenöt éves fiú apja egykori szeretőjével – mellesleg saját kitagadott unokatestvérével – szeretkezett.
A Tokióban ébredek
egy hallatlanul izgalmas és összetett regény, mely egymástól eltérő síkokat képes megidézni és egyetlen regénnyé összefésülni, úgy hogy az olvasónak mindez nem okoz különös nehézséget, vagy komoly kihívást. (Az ilyen sok elemet játékban tartó regények azok, melyek összetettségük okán követhetetlenül bonyolulttá képesek válni.)
Anna Cima regénye nem tekinthető „korai zsengének”, vagy ígéretes kezdésnek. A Tokióban ébredek, egy kitűnően felépített regény, mely magával sodorja az olvasót. S az még csak rátesz egy lapáttal, hogy a fordítást magára vállaló Kolláth Anna Laura személyében elsőkönyves fordítót üdvözölhetünk. Nagyszerű munkát végzett, s nem csak azzal, hogy a regény magyarul is olvasmányos lett, de azzal, is, hogy a különböző stílusú és hangulatú szövegek karaktere jól megkülönböztethető maradt.
Nem kell a cseh – vagy a japán kultúra – rajongójának lenni ahhoz, hogy élvezzük a Tokióban ébredek című regényt. A csehek iránti kíváncsiság helyett pont elegendő a közép-európai otthonosság, a japán kultúra „külsős” megtapasztalásának élményéhez meg elég a távoli kultúrák iránti kíváncsiság.
