„A kihívás az, hogy milyen formában prezentáljuk a zenét úgy, hogy ezzel minél kevesebb embert riasszunk el”
Hogyan lehet cool a klasszikus? Sokan keresik a választ erre, és szerencsére egyre több kezdeményezés áttöri a komolyzenét övező képzeletbeli falat. December 12-én a Pannon Filharmonikusok Classical Chill Out című hangversenyén is mindenki elfeledheti a megszokott zenehallgatási élményeket. Sajnos a december 12-i koncert elmarad, későbbi időpontban lesz megtartva. Az angolul értőknek szóló est karmestere Vajda Gergely lesz, aki alig egy hónappal később, január 11-én Drums Drums Drums című szerzeményét is bemutatja Pécsett.
– Egy hónapon belül két koncertet is vezényelsz a Pannon Filharmonikusoknál. Milyen a kapcsolatod a zenekarral?
– Nagyon szeretek a Pannon Filharmonikusokkal dolgozni, és azt hiszem, a muzsikusok sem cáfolnának meg, ha azt mondom, hogy ez kölcsönös. Első komoly közös munkánk a Müpa Ligeti sorozatában koncertszerűen előadott Le grand macabre opera volt, amely produkció ma is, hiszen videón elérhető, világszinten megállja a helyét. A PFZ-re az a jellemző, hogy szerencsés csillagzat alatt, minden együtt van, ami a sikeres működéshez kell. A zenészek kiválóak és lelkesek, a menedzsment, a stáb tapasztalt, és keményen dolgozik, meg persze ott van az elképesztően jó akusztikájú Kodály Központ.
– A december 12-i koncert, (A KONCERT ELMARAD, KÉSŐBB LESZ MEGTARTVA.) a Classical Chill Out egy új kezdeményezés, ami kifejezetten angolul értőknek szól. Fontosnak tartod, hogy legyenek olyan hangversenyek, amelyeken a zene mellett szóbeli magyarázatokkal segítik a megértést?
– Az nem is kérdés számomra, hogy ilyen formátumú hangversenyeknek lennie kell. Hívjuk is talán inkább eseménynek, az közelebb áll a valósághoz.
– Bősze Ádámmal közösen fogtok a művekről mesélni. Ilyen esetekben te milyen aspektusból szereted megközelíteni a műveket?
– Ádámmal már többször, több féle funkcióban volt szerencsém együtt dolgozni, és mindig nagyon élveztem. Most is találkoztunk és átbeszéltük, hogy mit és hogyan kellene csinálni. Azt kell mondjam, hogy már az alapkoncepcióról ugyanúgy gondolkodtunk, így könnyen és gyorsan a részleteket is kidolgoztuk. Egyébként a tapasztalatom az, ha hitelesen és magas színvonalon van a komolyzene – de egyébként bármilyen előadóművészet – prezentálva, az kivétel nélkül mindig megfogja a közönséget. A nehézség inkább ott adódik, hogy miként csábítsuk be őket az eseményre.
– Szerte a világon sokféle projekt van arra, hogy a komolyzenét minél szélesebb körben megismertessék, megszerettessék. Szerinted ennek mi a leghatékonyabb módja?
– Nincsen egyfajta, bombabiztos megoldás. A „mit, kinek, hol, hogyan” összetett, és helytől, időtől, kulturális tradíciótól függő mátrix. A klasszikus zene közönsége sokféle. Van, aki szeret kiöltözni, esetleg egy elegáns vacsorát is megengedhet magának a koncert előtt vagy után. Van, aki farmerben és pólóban érzi jól magát, és lehet, hogy a Dohnányi-Strauss koncertre menve éppen Rihannát hallgat. A kihívás inkább az, milyen formában prezentáljuk a zenét úgy, hogy ezzel minél kevesebb embert riasszunk el, azaz, hogy mindenki jól érezze magát, és ne kelljen a feltételezett, zenén kívüli elvárásoknak való megfelelésre rágörcsölnie.
– A januári koncert fő attrakciója a Drums Drums Drums című műved premierje lesz. Hogyan „áll” össze a három ütős a darabban?
– A Drums Drums Drums egy hármasverseny ütősökre és zenekarra 23 percben, négy tételben. Az első szólista egy timpani szetten, a második egy dobszerkón, a harmadik pedig egy nagyméretű nagydobon muzsikál. Olyan ez kicsit, mint amikor az ember kifordít egy szőttest, és látja, hogy a szálak hogyan kapcsolódnak össze a kép mögött. Az ütősök hagyományos esetben a szimfonikus zenekar hátsó soraiban helyezkednek el, és a „zene csontozatát”, a ritmust szolgáltatják, valamint a nagyforma fontos helyeit emelik ki akusztikusan. Ennek a darabnak exoszkeletonja van, azaz a csontozata a test külsején található. Ettől lesz aztán a darab főtémája maga az idő, úgyis mint a „zene csontváza”. A harmadik tétel például egy John Dowland dal, a Time Stands Still (Az Idő Mozdulatlan) adaptációja. Ezen kívül a darab a dobszerkó különleges technikáinak a kiterjesztéséről, azoknak más hangszerekre való alkalmazásából is építkezik.
– Ütőhangszereken Joó Szabolcs és Góth Tamás mellett Borlai Gergő fog közreműködni ezen az estén. Gergőt te választottad?
– Rácz Zoltán az Amadindából javasolta őt nekem. Gergő már a darab bemutatóján, Huntsvilleben is játszott. Azóta a művet átírtam, és ebben a formájában került bemutatásra a Frankfurti Rádiózenekarral 2017 májusában, a zenekar ütőseinek szólójával. Most megint Borlai Gergő, a drumset hihetetlen virtuóza játszik majd, akivel öröm együtt dolgozni, és aki először bizonyította, hogy a Drums Drums Drums olvasható és játszható egy nem klasszikus zenész számára is.
– Hogyan látod a klasszikus zenében az ütőhangszerek szerepét?
– 1945 óta az ütőhangszerek hihetetlen reneszánsza kezdődött, és kialakult egy erős modern, posztmodern, kortárs repertoár, ami nélkülözhetetlenné tette őket. Vannak persze 45 előttről is olyan, sokszor nagyon népszerű művek, amelyek nagyban építkeznek az ütőhangszerek karakterére, elég itt csak Orff Carmina Burana című művét említeni.
– A januári koncerten minden egyes műnek van amerikai vonatkozása. Ez szempont volt a műsor összeállításakor?
– Nem gondoltam erre, de valóban így van. Az alapötlet az volt, hogy a zenekar minden szekciója kiemelt szerepben mutathassa meg magát. A Weill darabban a fafúvósok, a Sztravinszkij Concertójában a vonósok, az enyémben az ütősök, Hindemith művében pedig a rezek dominálnak. Egy zenekar akkor jó, ha minden hangszercsoportja külön-külön is erős, és ezt a Pannon Filharmonikusokkal a közönségnek élőben is be fogjuk bizonyítani.
