Egy korábbi cikkemben már röviden bemutattam Bernarda Albát, a kemény özvegyasszonyt, aki férje temetése után bezártságra és örömtelen életre kárhoztatja a lányait. Federico García Lorca ötletéből és drámájából, valamint Michael John LaChiusa világzenei, spanyol népzenei és táncszínházi elemeket felvonultató zenéjéből különleges előadás született, amelyet szeptember 22-én és 24-én láthatunk a Müpában. Zöldi Gergely műfordítóval a drámaszöveg és a librettó kapcsolatáról, a fordítás nehézségeiről, illetve a szereplők viszonyáról és egyéni nyelvezetéről beszélgettem.
Hogyan lett Federico García Lorca drámájából musical?
Michael John LaChiusa igen progresszív vonulatát képviseli az amerikai zenés színháznak. Nem népszerű, könnyen befogadható musicaleket ír, inkább talán a Stephen Sondheim által elkezdett zenei hagyományokat folytatja, és mindig nagyon érdekes témákhoz nyúl. Lorca drámája eredetileg spanyol nyelvű, ő tehát nyilván egy angol fordítást vett alapul. Magyarországon, magyar nyelven is jó néhányszor bemutatták már a darabot. Viszont ennek a zenés előadásnak a szövegkönyve – tulajdonképpen librettója – jelentősen eltér a prózai változattól, mondhatjuk akár úgy is, hogy teljesen újraírt szöveg. Vagyis én sem az eredeti drámafordítások alapján dolgoztam, hanem ennek a zenés változatnak az angol librettóját magyarítottam.
Ki írta ezt a szöveget?
Maga a zeneszerző. Nekem tehát a LaChiusa-féle, énekelhető, vagyis ezzel a zenével szervesen összetartozó változatot kellett lefordítanom, ami természetesen másfajta szempontokat és munkamódszert igényelt, mintha a Lorca-féle drámaszöveggel foglalkoztam volna.
Tehát az adaptáció elkezd önálló életet élni?
Számos példát találhatunk erre az irodalomban. Patrick Marber drámaíró készített egy modern, rövidített, a humorra koncentráló, lélektanilag kevésbé árnyalt, de még ezzel együtt is viszonylag pontos átiratot Turgenyev Egy hónap falun című darabjából. A végeredmény két önálló mű, hiába merített a mai szerző a másiktól, és hiába ugyanaz a kiindulási pont. Marber szövegéhez sem kerülnék közelebb azáltal, ha előtte Turgenyev orosz nyelvű eredetijét olvasnám, vagy azt kezdeném fordítani. Ugyanez a helyzet a Bernarda Alba háza esetében is: két tökéletesen önálló színpadi műről beszélhetünk. Az adaptáció esetében külön kihívás az a fontos tényező is, hogy LaChiusa szövegének énekelhetőnek is kell lennie.
Akkor LaChiusa változata olyan, mintha vers lenne, kötött ritmussal és rímekkel?
Nem túlságosan szabályos a szöveg. Nem úgy kell elképzelni, mint mondjuk egy sanzont, amelynek versszakai és refrénjei vannak, szigorú rímképlete, és tökéletesen végig vitt ritmikája. Rímek ugyan előfordulnak itt is, de inkább a zene lüktetése, az érzelmek határozzák meg a verssorok hosszát és ritmusát, mint fordítva. Ez viszonylagos szabadság is a fordítónak, már amennyire ez a műfaj keretein belül lehetséges.
Mi a legnagyobb kihívás ebben a munkában?
Ha a prózai változatot kellene fordítanom, akkor én dönthetném el, hogy melyik mondat milyen hosszú legyen, attól függően, hogy magyarul hogyan hangzik jobban. Zenés darab esetén viszont adottság a mondat hosszúsága, és az egyetlen, amin variálhatok, az a tartalom. Márpedig a magyar szavak, mondatok sokszor hosszabbak, mint az angolok. Ezt legtöbbször tehát csak úgy lehet megoldani, hogy információkat hagy ki az ember a mondatból, ami persze mindig felelős döntés, hiszen ha nem lenne lényeges egy szó, akkor nem lenne odaírva. De időnként muszáj lemondani valamiről, különben vagy nem férne rá a dallamra, vagy érthetetlenül tömörré és túlzsúfolttá válna szöveg. Ha muszáj, talán bizonyos jelzőket fel lehet áldozni, vagy megnézni, nem lehet-e a következő sorban helyet találni egy információnak, ha az eredeti helyén nem fér el. Hogy nehezebb-e az ilyenfajta fordítás? Talán igen. Az biztos, hogy nagyon más feladat, mint prózával foglalkozni.
Kik szerepelnek a darabban?
Bernarda Alba, az anyja, öt lánya és a cselédjük, Poncia. Férfi szereplő nincs, bár létezik a helybeli fiú, Pepe el Romano, akiről rengeteget beszélnek, és hallatlanul fontos mozgatója a cselekménynek, de rendkívül sokatmondó, hogy soha nem jelenik meg. A nők uralják a színpadot, összezárva egy házban. Mint mindig, itt is figyelni kell arra, hogy az egyes szereplők beszédmódja egyéni legyen, ezt az elvet egy zenés előadásnál is feltétlenül követni kell. Bernarda szigorú és fegyelmezett nő, tele titkokkal, a lányai viszont sokféle módon indulatosak, meggyötörtek, fontos tehát, hogy különféleképpen fejezzék ki magukat. Vagy ott a cseléd, Poncia, aki minden titok tudója a házban, és mint ilyen, lefojtott, talányos, majd hirtelen kendőzetlen módon fejezi ki magát. Persze vannak művek, ahol a nyelvi különbségeket sokkal látványosabban kell jelezni, mondjuk, ha különböző társadalmi rétegek szerepelnek benne. Itt az egyfajta kultúrájú és hátterű alakok különbözőségeit kerestem a mondatokban.
Tényleg létezett olyan hagyomány, hogy egy ember halála után a gyászidőszak nyolc teljes évig tart?
Sokféle hagyomány létezik a világon, és bizonyos társadalmakban nagyon szigorú szabályok övezik a halált és a gyászt. Ebben az esetben a tradíció mellett az anya személyes döntése a bezártság, nem feltétlen társadalmi követelmény. Nagy kérdése a darabnak, hogy vajon mi motiválja Bernardát, de erre nem lehet egyetlen, egyértelmű választ adni. Lorca drámájához hasonlóan Bernarda Alba LaChiusa művében is kőkemény, diktatórikus személyiségként jelenik meg, aki mindenáron rá akarja erőltetni a saját akaratát a környezetére, és ha valamit egyszer eldöntött, azt nem másítja meg. Ő maga talán soha nem volt boldog. A lányok viszont éppen elkezdenék az önálló életüket, tele vannak reményekkel, tervekkel, akarással. Bernarda viszont furcsa és kegyetlen módon tőlük is meg akarja vonni a szabad döntések jogát. Biztos sokan ismerik a drámát, így mondani sem kell, hogy egy ennyi szenvedélyt elfojtó helyzetnek semmiképpen nem lehet jó a vége…
