+ Interjú

Az Iszlám, a szex meg a menekültügy

muszlim

Sanda feltételezések – és a rettegés – helyett egy hívő muszlimot kérdeztünk meg a címben megjelölt kérdéskörről. Meg a migránsokról és a kvótanépszavazásról.

Az emberek többségében furcsa, ellentmondásos kép él az Iszlámról, a muszlimokról. Az Ezeregy éjszaka, az Illatos kert és a Szulejmán címen futó sorozat képei keverednek azzal, amit a média sulykol. Joggal merül fel a kérdés, mi az, ami az emberi gyarlóság terméke, és mi az, ami tényleg a vallásból fakad. A kíváncsiságunk okán Jakab Györgyöt, az egyik magyarországi iszlám közösség egykori imámját, a Világ Mecsetei-blog szerkesztőjét kérdeztük.

– A menekültválság kezdete óta nehezebb egyszerre magyarnak és muszlimnak lenni? 

– Az iszlám egy univerzális vallás. Ez azt jelenti, hogy minden földrajzi helyen és minden történelmi korban valamilyen módon mindig lehet gyakorolni. Ha mégsem, akkor onnan el kell vándorolnia a muszlimnak. A kivándorló, a menekült, a migráns egy hatalmas rang a Mindenható Allah szemében, de ha a Kegyelmes úgy akarja, minden ember részesülhet az isteni jutalomból, ha helyben marad, és türelmes. Ha azt mondom tehát, hogy itt vagy ott, ekkor vagy akkor nehezebb muszlimnak lenni, akkor valójában saját gyengeségemet takargatom. Azt sugallom ki nem mondottan, hogy nem vagyok eléggé türelmes. Az evilági és a túlvilági boldogság, és hasonlóképpen a hazaszeretet is a hitből fakad. Összegezve az, aki összhangban van önmagában, nem lát különbséget, mert nem az emberekért, hanem a Mindenható Allahért muszlim. A saját meggyőződésem pedig az, hogy az ember mindig azt kapja a környezetétől, amire titkon vágyik. Aki nehézséget akar, és mártír akar lenni, az azt. Aki könnyebbséget, az azt. Nem csak a környezetünk hat ránk, hanem mi is a környezetünkre. Én nem szeretném, hogy az emberek rossz szemmel nézzenek rám, mert muszlim vagyok. Az iszlám gyakorlása közben éppen ezért önbizalmat igyekszem sugározni. Ez az, amit az arab nyelv vakarnak nevez. Akinek van vakarja, az úgy jár-kel a világban, mint ahogy azt a Kegyes Korán is mondja, szerényen. De nem alárendelten.

Más kérdés, hogy egyre több külső erő úgy közelít, hogy választanod kell. Vagy muszlim vagy, vagy magyar. Az ember nem így működik. Mindenkinek többes identitása van. Muszlim vagyok és magyar. Ez az én határozott döntésem. Ezt semmilyen külső erő nem tudja megváltoztatni. Legfeljebb csak a saját gyengeségem, vágyaim. A Kegyes Korán szerint viszont a muszlim semmiképpen nem az, aki „a vágyait tette meg saját istenségének”.

Végső soron hálát adok a Mindenható Allahnak, hogy magyarnak teremtett és megáldott az iszlám útjával.

– Mi a helyzet a szexszel?

– Mohamed próféta azt mondta, hogy az evilági életben három dolgot szeretett, az egyik az imádság, a másik a jó illatok, a harmadik pedig a házasélet. Az iszlám egészen másképp áll a szexualitáshoz, mint a kereszténység. A házasélet az emberi létezés egyik legjobb, legörömtelibb, legélvezhetőbb és legfontosabb élménye, hiszen maga a Próféta is így vallott erről. Vannak helyzetek, amikor szinte előírás-szerű a nemi kapcsolat. Ide tartoznak a Ramadán időszakának estéi, hiszen ebben az időszakban nappal nem lehet enni-inni, és házaséletet élni. Este, hogy a test és a lélek is felüdüljön, ajánlott a házasélet.

– A katolikus keresztények (elméletileg!) gyermeknemzés céljából élnek házaséletet.

– Az Iszlámban is fontos a gyermekáldás, de nem kizárólagos fontosságú. A Korán úgy fogalmaz, hogy „ne öljétek meg a gyermekeiteket attól való félelmetekben, hogy nem tudjátok őket ellátni”. Ez azt is jelenti, hogy legyen gyereketek, házasodjatok. Mohamed próféta szerint három dologgal kell nagyon sietni, az első az iszlám vallás felvétele, a másik a halottak eltemetése, a harmadik pedig a házasság. Tehát, aki a szexet élvezni akarja, annak meg kell házasodni.

– És a házasság előtti, melletti, helyetti szex?

– A házasságon kívüli szex tiltott dolog, az egyik legnagyobb bűnnek számít. Ha megtörténik, az iszlám bíróságnak kell ítélkezni, és sok szempontot figyelembe kell venni. A legfontosabb, hogy bizonyítani kell, hogy ténylegesen megtörtént a dolog. Ehhez négy szavahihető tanúnak kell egybehangzóan tanúskodnia… ha meggondolod, ez azt jelenti, hogy valahol nyilvános helyen történt a dolog.

– Abortusz?

– Az abortusz nagyon behatárolt esetben megengedett. A tanítás szerint a negyedik hónap kezdetén hozzák el az angyalok a születendő gyermek lelkét, tehát a fogantatás pillanatában az embrióban még nincsen lélek. Ezt csak három hónap elteltével kapja meg. Ezután már gyilkosság lenne az abortusz. De az első három hónapban, ha bizonyítható, hogy a szülés az anya életét veszélyeztetné, akkor megengedett.

– A Bibliában (I. Mózes 38. fejezet) Ónán azzal, hogy „a földre vesztegeti el a magot” akkora vétket követett el, amiért halál jár. Tóth Tihamér, egykori veszprémi püspök, a Tiszta férfiúság című erkölcsnemesítő munka szerzője olyan veretes szavakat talált leírni, amitől még ma is összerándul nagyapáink gyomra. Szerencsére mára már a szó is kiveszett: mi a helyzet az „önfertőzéssel”?

– Az önkielégítés nem helyes dolog, de nem számít olyan súlyos bűnnek, mint a homoszexualitás. Muszlim tudósok szerint bizonyos helyzetben tolerálható. Például, ha ezzel súlyosabb bűn – például házasságtörés – előzhető meg. Egy nőtlen fiatalember jobb, ha önkielégítést végez, mint ha kuplerájba menne. De azt mondják, hogy a helyes út a böjtölés és a korai nősülés.

– A muszlim nőből nem sokat láthat a kívülálló…

– A Korán két helyen is előírja a szeméremtest eltakarását: nem otthon, és nem szűk családi körben ezt a területet mindenképpen fedni kell.

– De mást „takar” a férfi és mást a nő esetében.

– A férfiaknál ez a köldöktől a térdig tart. A nőknél a szeméremtest – arabul aura – sokkal nagyobb felület: a lábfej, a kézfej és az arc kivételével bele tartozik minden. Szaúd-Arábiában és ahol a szélsőséges iskolák uralkodnak, ott az arcot is el kell fedni, sőt ezek az emberek azt gondolják, hogy a nők hangja is a szemérméhez tartozik. Eszerint a nők nem is beszélhetnek idegenek előtt. De ez a szélsőségek közé tartozik.

– A fentebb elhangzottak tükrében e el tudod képzelni azt, ahogy a fel-alá grasszáló muszlim hordák mindenkit megerőszakolnak? Szerinted azok, akik ilyesmivel riogatnak, mire alapozzák félelmeiket vagy – ezt sem zárom ki: – vágyaikat?

A kérdés azt sugallja, hogy nem hozható összefüggésbe a muszlimok európai jelenléte a kontinensünkön tapasztalható nemi erőszakos bűncselekményekkel. Bár az egyértelmű, hogy a nemi erőszakos esetek döntő többsége családon belül zajlik, nem tagadható, hogy egyre nagyobb gond az azon kívüli esetek kérdése. És az sem hanyagolható el, hogy az elkövetők között vannak muszlimok, és időnként csapatosan, szervezetten követik el. Ezzel a bűncselekmény-hullámmal a muszlimoknak és az arab társadalmaknak is szembe kell nézniük.

Az iszlám vallás egyik alapvető parancsa így szól a Kegyes Koránban: „és ne közelíts a paráznasághoz!” Érdemes megfigyelni, hogy a Mindenható Allah nem azt mondja, hogy „ne paráználkodj!”, azaz nem csak maga a nemi aktus válik tiltottá ismeretlenek között, hanem minden út, ami oda vezet. A hívő muszlim tehát nemhogy nem erőszakol meg egy nőt vagy nem fogdossa meg, hanem rá sem néz, meg sem bámulja. A Kegyes Korán külön-külön a hívő férfiaknak és a hívő nőknek is azt tanácsolja, hogy süssék le a tekintetüket. Az a muszlim, aki komolyan veszi a vallását, még olyan helyzetbe sem kerülhet, hogy esélye legyen bárkit is megerőszakolni.

– Ha ez az iszlám, miért vannak mégis az inkriminált esetek?

A válasz, és további kérdések
a következő oldalon, lapozz!

Oldalak: 1 2

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top