+ Interjú

Az Iszlám, a szex meg a menekültügy

muszlim

Sanda feltételezések – és a rettegés – helyett egy hívő muszlimot kérdeztünk meg a címben megjelölt kérdéskörről. Meg a migránsokról és a kvótanépszavazásról.

– Ha ez az iszlám, miért vannak mégis az inkriminált esetek?

– Én a muszlim társadalmak szekularizációját, a nyugati életforma kritikátlan átvételét ugyanúgy felelőssé teszem, mint az egyes nyugati politikai irányzatokat, melyek az arab világban a másik ember iránti tisztelet hiányát eredményezték. Azok a muszlimok, akik nemi erőszakot követnek el az arab világban vagy Nyugaton, nem a vallásos rétegek tagjaiból kerülnek ki, hanem a szekuláris értékeket vallók közül, akik amúgy sem hallgatnak a vallási parancsokra, illetve azok közül, akik a szigorú társadalmi és állami törvények elől menekülnének, és azt hiszik, hogy Nyugaton mindent szabad. A rendszerváltás idején Magyarországon is mindenki azt hitte, hogy Nyugaton kolbászból van a kerítés. Hasonlóképpen az arab fiatalokban is egy hamis Nyugat- és szabadságkép él, és ez vegyül azon politikai eszmékkel, melyek felszámolják az ember tiszteletét.

Mubarak idején Kairó elég biztonságos volt. Bár akkor is előfordult olyan, hogy azt a magyar muszlim hölgyet megfogdosták, akit épp azért kísértem a piacra, hogy vigyázzak rá, hogy ne történjen ilyen. Miért? Szerintem azért, mert hiába viselt hidzsábot, fejkendőt, mégsem hitték el róla, hogy erkölcsös muszlim nő, hiszen fehér a bőre. A fehér bőr pedig könnyen kapható nőt jelent. A mai Egyiptom, Murszi és Sziszi Egyiptomja pedig egy elképesztő nemi erőszakhullám terepe. Már a Tahrír téri tüntetéseken is előfordultak ilyen esetek, és azóta csak egyre rosszabb a helyzet.

A Nyugatra települt muszlim fiatalokat a fehér nők látványán túl a vallási tilalmak könnyebb megszegésének izgalma is mozgatja. Néhány éve angliai muszlim barátaim mesélték az alábbi tanulságos történetet. Egy nap egy angol prostituált áttért az iszlám vallásra. A muszlimokat pedig nem hagyta nyugodni az eset, folyton kérdezgették a nőt az „előző életéről”. Elmondta nekik, hogy a kuncsaftok harmada nős muszlim volt. Ez komoly értetlenkedést szült. Tudakolni kezdték, hogy mi volt ennek az oka. Ő azt felelte, hogy mivel az anális szex tabu, azt a keleti származású férfiak otthon nem kapják meg, de hallanak róla és kíváncsiak rá. Szóval a legfőbb baj az, hogy a szigorú normák közül kikerülő muszlim férfiak nem mindig képesek önmérsékletet tanúsítani. Nagy felelőssége van itt a muszlim családoknak és vallási szervezeteknek.

– A kék plakátokra elköltött milliárdok szerinted jó helyre kerültek?

– Teljesen természetesnek és jogosnak tartom, hogy a mindenkori kormány a lehető leglátványosabb módon tájékoztatja a választókat. A jelen kampány során a kormány egyrészt valós problémákra hívta fel a figyelmet (arra például, hogy még tömegek vágynak Európába), ám volt olyan is, ahol a precizitás hiánya jellemezte az üzenetet (a Magyarországra telepítendő városnyi migráns, mikor nem is tudjuk pontosan, mennyi emberről lehet szó). Ami igazán impresszív volt a kék plakátok láttán, azok hatalmas mennyisége. Egyszerűen nyomasztó volt a Soroksári úton végigmenni, és mindenhol csak ugyanazt olvasni. Ez kontraproduktív. Bennem ez a nyomulás nem növelte, hanem csökkentette a szavazási szándékot.

Azt hiszem, hogy egy ország, egy állam, egy kormány sokrétű munkát végez, és minden célra kell, hogy legyen a büdzsében. Nem gondolom, hogy a kormánypropagandára fordított összeget másra kéne költeni. Az állam feladata egyszerre a tájékoztatás és a stadionépítés is, nem csak a lélegeztető gépek vásárlása.

– A most felszított emberi indulatok – migránsok hiányában – hol fognak lecsap(ód)ni?

– Ha viccesen szeretnék válaszolni, akkor azt mondanám, hogy majd levezetik a polgárok az indulatokat sporttal. A stadionok már rendelkezésre állnak. Komolyra fordítva a szót ez egy irányított indulat. Október másodikára trenírozott ez az indulat. Ilyen fokozaton, hosszú távon nem lehet indulatos egy egész társadalom. „Megunják, és hazamennek” – mondta a politikus. Ők hazamennek. Lenyugodnak. Mi, magyar muszlimok pedig maradunk, és nem megyünk a sivatagba.

– Október másodikán elmész szavazni?

– Nehéz dilemma. Egyértelműen elutasítok két dolgot. Az egyik a tömeges bevándorlás, mert a szekularizált és a nyugati laza életformára vágyó közel-keleti tömegek nagyon rossz képet mutatnak az iszlámról. A másik pedig Brüsszel zsarolása és diktátumai. Egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy szuverenitásunkat még jobban feladjuk.

Mindemellett azt gondolom, hogy az ország politikai elitjének kezében megvannak az eszközök a fenti célok elérésére. Egyszerű lenne. Helyre kéne állítani a határőrséget és egy alkotmányreformmal megakadályozni, hogy az EU bármit – és nem csak migránskérdésben – ránk erőltessen. Ehhez nem kell referendum. Ehhez politikai akarat kell. Úgy mondanám, hogy aktív hazaszeretet és nem pártpolitikai matek. Felelőtlenség kockáztatni az ország önvédelmi képességét. Az EU vezetőinek pozsonyi tanácskozása után ez fokozottan igaz.

Magyarország kormánya szóban védi a nemzet szuverenitását, de kockára teszi a valódi önvédelmi képességünket. És közben agitál egy láthatatlan csoport ellen, akik viszont muszlimok.

Mivel ez a népszavazás időhúzás, nem véd meg minket a migráció valóban meglévő árnyoldalaitól, és nem garantálja az amúgy igenis integrálódott magyarországi muszlim közösséget, én ezt a kormányt csak úgy tudom aktív hazaszeretetre sarkallni, hogy nem megyek el szavazni.

***

Jelen interjú egy évekkel ezelőtt lezajlott beszélgetés következménye és folytatása.

Oldalak: 1 2

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top