„A női test, a női nemi szerv tárgyiasítása ebben a kisregényben is megjelenik.” Az Új Forrás májusi számából Bucsi-Kovács Anikó Kagylóba zárt szexualitás című írását ajánljuk, amelyTolnai Ottó: A tengeri kagylókönyvét gondolja újra.
A tengeri kagyló című írás még 2011-ben jelent meg a Forum Könyvkiadó gondozásában, de 2004-től már közölt belőle fejezeteket a Híd című folyóirat. Műfajilag nehéz behatárolni a művet, Tolnai Ottó kisregélynek jelöli meg, amiről rögtön a (költői) beszély, illetve az elfolyó beszéd, folyó kifejezésekre asszociáltam. Olvasói elvárásom pedig beigazolódott, hiszen a szöveg folyamként halad előre, egymásba folynak a mondatok, a sodrása pedig magával ragadja az olvasót. Ahogyan egyre inkább belemélyedünk a regénybe, úgy lesznek a mondatok is egyre hosszabbak, erősebb sodrásúak és terebélyesednek helyenként másfél oldalassá. Az egyik szöveghelyen meg is tudjuk az elbeszélőtől, hogy a történet végére jött bele igazán a mesélésbe: „Mondanom sem kell, lám, kezdek belejönni a mesébe.”
A mondatok sodrása pedig magába mossa különböző nyelvi rétegek kifejezéseit is, melyek jól megférnek egymás mellett. Olykor élőbeszédszerűek az egyoldalnyi hosszúságúra terebélyesedő mondatok, melyben olyan hétköznapi szófordulatok lendítik tovább a történetet, mint a „még azt is hozzá kell tennem, sok mindent hozzá kellene még tennem”. A pillanatnyiság így hatja át a szöveget. Az elbeszélő több év távlatából tekint vissza a kamaszévekre, sokszor azonban az idézetthez hasonló kifejezések kiszakítják a megidézett élményi háttérből, és a befogadónak olyan érzése támad, mintha a leírtak éppen az írás pillanatában történnének. A megidézett kamaszévekkel felelevenednek az akkor használt szavak, de az ifjúi, kamaszos szófordulatok mellett éppúgy jelen vannak a rétegnyelvi kifejezések, mint a vaskos lexikonokból kölcsönzött száraz és színtelen terminus technicusok. A regényben szereplő éretlen kamaszok ismerkedése a női testtel több szóalkotási módra is lehetőséget ad: „ahogy Józsi mondta, akkor gyúlt ki fanszőre között az az égőcske, amit Lötyöge majd egy-két év múlva kiscsikónak, Tódor pedig helyesbítve, jóllehet maga is eltűnődött, egyáltalán helyesbítésre szorul-e a dolog, csikócskának nevez. Most, hogy így visszaidézem szavainkat, rám zúdul kisgyerekkorunk szókincse, elámulok az égőcske és a csikócska felbukkanásán…” A regénynek tehát, mely a kamaszok szókincsét is felidézi, erősen erotikus töltete van, maga a szöveg is a gyerekkori erotika bemutatása. A szöveg tehát nem csupán a műfaji határokat mossa el, nem csak a regény, novella, esszé, visszaemlékezés és napló között lebeg, hanem a nyelvi elrendezés a prózai és lírai tartalmak mezsgyéjén gördül előre, így valóban közel állhat egy „költői beszély”-hez, nehéz élesen elhatárolni a szerző versformában közölt írásaitól. Nyelve is úgy hömpölyög, mint a víz, alkotóelemei nem választhatók el egymástól, versnyelv és próza együtt alkot Tolnai művében egészet. A szerző írása egyáltalán nem mondható szikárnak, ehelyett bőséges és hömpölygő. A szöveg szabadon folyik, nem illeszkedik egy mederhez sem, sodrása új formát teremt magának. Felidéződnek így színek és formák, tájak, hangulatok, a történet néhol mintha szétfolyna, végül mégis egésszé áll össze.
Mindennek hátterében pedig a regény folyamán végig jelen van egy Cézanne-kép kagylója, ami összetartja a szöveget, összeköti a melléknarratívákat. A megjelenő kagylóval nem csupán az irodalom műfajai, prózai és lírai tartalmai mosódnak össze a szövegben, hanem más művészeti ágak is megjelennek. Tolnai a különböző nyelvi rétegeket mossa össze, egybegyúrja szövegét, miközben az egyik szereplő az agyaggal dolgozva alkotja meg a mű végére elkészülő produktumot. Egy irodalmi szöveg és egy szobor megszületése van jelen a regényben, a két művészeti ág, a két alkotási folyamat párhuzamosan jelenik meg. Mindeközben összemosódik a valóság és a fikció. Bár minden irodalmi szöveg fikció, a regényben különböző idegen szövegekkel Tolnai többször rombolni kezdi a mű fikcionalitását, távolról hozott élményekkel, utalásokkal és hivatkozásokkal. Az olvasó pedig bizonytalan marad, nem képes eldönteni, hogy az a kagyló, melyet az elbeszélő gyermekkorában az ágyából figyelt, valóban ott állt-e a konyhaszekrényen vagy a Cézanne-képről került a Tolnai-szövegbe. Az elbeszélő gyermekkori élménye vetül rá a festményre, vagy a festmény a gyermekkori emlékekre? Erre nem kapunk választ. A történet előrehaladtával, a hosszabbodó mondatok sodrásában azonban egyre inkább elmerülhetünk ezekben a gyermekkori emlékképekben, a regény tizenéves fiúinak világában, akik élete a regényben egy másik műalkotás, a készülő szobor körül forog. A szöveg előterében ennek a szobornak, egy fürdőben meglesett lány meztelen szobrának elkészítése áll, ami mellett jelen vagy egy cigánylány szobra is.
A fiúk mindennapjaiban nagy szerepet játszó tárgy, a szobor későbbi alkotóelemévé váló kagyló – ami a címben is jelen van – már a kötet borítóján visszaköszön, számos asszociációt idézve az olvasóban. Elmerenghetünk a kép láttán, vizsgálhatjuk apró részleteit, gondolhatunk az Adriára mint a kagyló lelőhelyére, a regény harmadánál azonban újabb értelmezési lehetőséget tár elénk az író: „Lábaköze így teljesen fedetlen, pontosabban védetlen maradt, akárha rózsaszín tengeri kagylóba – tengeri kagylónkba csacsogott ágyékában a kénes gyógyvíz, a forró arany.” Nem sokkal később pedig már a rácsos gyerekágyból – ami akár a Koszovóban raboskodó apa börtöncelláját is felidézheti a befogadóban – látható kredencről olvashatunk, melyen „a kávéscsésze mellett […] használt damasztszalvétára dobott sárga cérnacsipkén: egy nagy rózsaszín tengeri kagyló állt évek óta” A szálak pedig összefutnak, a számos melléknarratíva a borítón is látható Cézanne-kép köré épül fel, mind a fekete óra, mind pedig a kávéscsésze illeszkedik a regénybe a citrommal és a tengeri kagylóval együtt. Finoman vezeti végig Tolnai ezeket a képeket a kamaszok életének hátterében, kiemelve Olivér, T. Orbán, Nusika, Köcsög és más kamaszok hétköznapjainak történéseit.
Furcsa és érdekes az a világ, melyet Tolnai tár elénk az agávéba eső béna parkőrrel, az ágyások között botladozó Csathó doktorral, a nagy vesszőkosarakat cipelő törpe kertészekkel, akik .a rózsaszín radírgumit főzik, elénk gördíti a kékítőgolyót és az Adriát, vagyis Abbáziát, ahonnan a tengeri kagyló származik. Az a kagyló, ami valósággal megbűvöli a főhőst, naponta nézegeti az egzotikus tárgyat, mígnem az a kredencről új helyre nem kerül a regény végén.
A szobor, a kagyló, az alkotómunka mellett fontos eleme a regénynek egy lány is, az ókanizsai világban megjelenő Nusika. A falu bővérű leánya teljesen megbabonázza a fiúkat, ahogyan a cigánylány szobra is, ami meghatározó helyen áll, része a fiúk mindennapjainak, és szinte tökéletes mása Nusikának. A kamaszok a Csodafürdő hárs- és vadgesztenyefáiról a női fürdőbetegek meztelen testét és főként Nusikát lesik. Hamarosan felfedezik a hasonlóságot közte és egy cigánylányt ábrázoló szobor között. A tomboló hormonoknak nem elég egy szobor, és ha már van a fiúk között egy szobrász, hamar megszületik az elhatározás is, hogy a kíváncsi fiútekintetek kielégítéséhez szükség van egy olyan szoborra, ami ruhátlan, amelyhez a meztelen Nusika áll modellt. A kész szoborba pedig már az elbeszélő erőszakolja bele a mindig ámulattal figyelt kagylót. Tekinthető a regény tetőpontjának – a számos magával ragadó részlet közül – az a jelenet, melyben az elbeszélő a szobor megalkotásának folyamatába bekapcsolódva a Nusikáról mintázott szobrot a kárminszájú kagylóval erőszakolja meg, ezzel írva le a narrátor első, egyben közvetett szexuális aktusát. Az elbeszélő ekkor szimbolikusan is felnőtté válik.
Más műveknél is tapasztalható, hogy a női testet folyamatosan szimbolikus kódokkal ruházza fel a társadalom. Az irodalmi narrációnak is központi témája a női test, ennek a testnek megszerzése, legyőzése, szexualizálása. A női test, a női nemi szerv tárgyiasítása ebben a kisregényben is megjelenik. Az éretlen kamaszokat zavarba ejti a meztelen női testek látványa, félszegek és zöldfülűek, az egyetlen esély az elbeszélő számára, hogy egy női test közelébe jusson, maga a szobor. A fiúk pedig kíváncsiak voltak a női testre, igyekezetük pedig sikeres volt, hiszen a falu szépe hajlandó modellt állni nekik a pagodában, egy régi cukrászdában a park közepén. A kamaszok itt megleshetik, nézhetik a tükörben Nusika alakját, csodálhatják a szobrot, és talán már meg sem tudják egymástól különböztetni a két nőalakot. A szobor teljesen megbűvöli az elbeszélőt, megbabonázza a fiatal kamaszt, ahogyan a kagyló is, az egzotikus tárgy, amit a rácsos ágyból bámult teljesen megbabonázva.
Tolnai újítása a regényben a számos melléknarratíva szövegbe építése, ahol a szexualitás, a művészet, a felnőtté válás, az ártatlanság elvesztése – melynek ellenére a szöveget mégis a tisztaság és ártatlanság jellemzi – és a megismerés, emlékezés folyik össze egységes történetté. Ezt a heterogenitást, mely olykor mégis homogénnek tűnik fel, és a könyv végső szűzi tisztaságát mutatják be a mű utolsó mondatai is: „A kék, amely már nem is levegő, hanem valami más, ennél több: félig folyadék, félig lég, s amelyben minden homogénné hasonul át. Nem emberek, nem fák, nem folyópart: valami nyárian csöndes és tiszta ’őstermészet’ ez, amelyben nem mocskolódott be még semmi, az anyagok még megóvták szüzességüket…” (Forum, Újvidék 2011)
Tartalomjegyzék:
Szemben a leáldozó Nappal
Dukay Barnabás: Ha megérkeztél (vers)
Szegedi-Szabó Béla: Fényfolt, Szoba nagy lépcsővel, Kilátások, Flamand csendélet, Halott Krisztus, faszobor, 15. század (versek)
Jász Attila: hajnali pára. Herm&Co (vers)
Dolinszky Miklós: A talán bizonyossága (Misztikus tapasztalat Dukay Barnabás művészetében)
Tokai Tamás: Tabula rasa (vers)
Dobai Lili: az a zene játszódik, a szaxofon hangjai, ahogy mint patak, Hullám (versek)
Kakuk Tamás: Hiába mozdulnál, A mester ecsetvonása, A megváltás napjai (versek)
Szemes Gábor: Hajnal, gellérthegy (vers)
Papp Máté: A mélypont ünnepélye (esszé)
Verebes Ernő: Rend (versciklus)
Benedek Miklós: Sár (vers)
Szarvas Melinda: Irányváltások (Tolnai Ottó magánmitológiájának lehetséges következményeiről)
Gerold László: Szövegek, terek és tárgyak (A tárgy mint színházi jel Tolnai Ottó drámáiban)
Bucsi-Kovács Anikó: Kagylóba zárt szexualitás (Tolnai Ottó: A tengeri kagyló)
Sági Varga Kinga: A térképen kívüliség tébolya (Melinda Nadj Abonji: Galambok röppennek föl)
Villányi László: Győri idők (versciklus)
Zsurzsán Anita: Álomképek, életképek, emlékképek (Villányi László: Ámulat)
Vörös István: CXXXII. zsoltár (vers)
Komálovics Zoltán: Látogatás több irányból (vers)
Juhász Attila: szép zöld (vers)
Galántai Zoltán: A holdlakók (próza)
Ducki Krystof: Kettős kiállítás (Ölveczky Gábor és Kelemen Benő Benjámin kiállítása)
Kurdy Fehér János: Baranyai Levente: Káosz és Psziché (esszé)
Baranyai Levente: Káosz és psziché (esszé)
A borítón … , a lapzárókon Ölveczky Gábor és Kelemen Benő Benjámin munkái
