
Mi is pontosan a hanuka?
A nem zsidók számára úgy tűnhet, mintha a hanuka a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe volna, de korántsem az.

A nem zsidók számára úgy tűnhet, mintha a hanuka a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe volna, de korántsem az.

A kóser villamos energia országos kiterjesztése legalább 90 milliárd sékelbe (több mint 8300 milliárd forintba) kerülne.

A Purim hagyományos étele a töltött káposzta, a főzelék, a sütemények közül a flódni (almás, mákos, diós lepény), a kindli.

A szöveg arra az elméletre utalt, amely szerint Anne Frank nem maga írta a később világhírűvé vált naplót.

A múzeumban rekonstruálják Albert Einstein könyvtárát és irodáját, ahol eredeti dokumentumokkal is találkozhatnak az érdeklődők.

Sötétségből sötétségbe Akit esetleg érdekel, azaz tudni szeretné, hogy adandó alkalommal hogyan sétál, hogyan sétáltatják majd a szakadék szélére, és hogyan lövik bele a mélységbe, az a kíváncsi személy, Harsányi László könyvéből ismét megismerkedhet a módszerrel. Azért mondom, hogy ismét, mert az elmúlt hetvenöt évben más-más összefüggésben, más-más nézőpontból számos könyvből megtanulhattuk, amit az ember…

"A legcsodálatosabb keverékből származom, és ebből a keverékből szökik fel az a forrás, amelyből aztán az alkotásaim születnek." Yasmin Levy apjáról, a szefárdokról, Jeruzsálemről és a zene egyetemes misztériumáról mesél.

A történelemnek vannak olyan fordulatai, melyek miatt egy egészséges lelkű kislányt komolyan foglakoztat az öngyilkosság gondolata. Nem kellene felejteni!

Ungváry Krisztián történész nem vádiratot, hanem mérleget készített a Horthy-rendszerről, s bár nem a jelenről akartuk faggatni, az mégis bele-beleszűrődött a beszélgetésbe…

A szlovák tudományos élet képviselői évtizedek óta örömmel és némi büszkeséggel hivatkoznak Sigmund Freud professzor zsolnai előadására. De mi történt valójában Zsolnán?

El kell döntened, melyik Názáretinek hiszel! S ha ez megtörtént, akkor arra is választ kell adnod, hogy hited nevében mihez kezdesz a többivel.

Magyarország története tele van kisebb-nagyobb köpönyegforgatókkal, s vannak közöttük, akikhez megértéssel viszonyulhatunk. Mező Gábor szerint Kutasi Kovács Lajos nem ilyen…