
Csodálatos építészeti munkák a Velencei Biennálén
A biennálét Jelentés a frontról (Reporting from the Front) címmel, hatvanhárom ország részvételével május 28. és november 27. között rendezik meg.

A biennálét Jelentés a frontról (Reporting from the Front) címmel, hatvanhárom ország részvételével május 28. és november 27. között rendezik meg.

Christine Macel, a párizsi Pompidou Központ főkurátora lesz a 2017-es velencei képzőművészeti biennálé igazgatója.

Kiírták a 2016-os Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále kurátori pályázatát, idén a nyertes a korábbi 20 millió helyett 23 millió forintos pénzügyi keretből gazdálkodhat.

A magyar kormány augusztus 31-re tűzte ki a déli határzár átadását, ez ellen tüntet a magát #fenceforeurope-nak nevező csoport, amely ugyanazokkal eszközökkel zárta el a bejáratot, mint amilyeneket a kormány használ: plakátokkal és szögesdróttal - tudta meg az artportal.hu.

A látogatókat a hatalmas vizes blokk szélén egy folyó fogadja a sötétben várakozó gondolákkal. Egy hajóban négyen foglalhatnak helyet, a látogatók maguk eveznek, és sziluettjük visszatükröződését láthatják a falakon.

A két Maradona fallosz mellett pontosan kilenc darab test-bútor is bekerült a válogatásba. A felsőtest nélküli szobrok testnyílásaiból egy-egy cigaretta kandikál ki miközben íróasztalon, széken vagy éppen vécén ülve pózolnak.

A magyar pavilonba tervezett térinstalláció fő eleme hosszú fóliacsövek rendszere lesz, amelyben ventilátorok fehér golyókat mozgatnak. Ezek a változó identitásformálásokra hívják fel a figyelmet.

A 86 évesen eltávozott holland szobrász a legkülönfélébb anyagokból alkotta meg absztrakt figuráit: vasdarabokból, birkagyapjúból, autógumiból, szélvédőből és szőrméből.

Hat hónap alatt 228 ezren látogattak ki a vasárnap zárult 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennáléra, amelyen 65 nemzet vett részt kiállítóként.
A filmeken a bombákat fehér háttér előtt helyezték el, mintha műtárgyak lennének, a videók alatt pedig hétköznapi életünkből vett hangok hallhatók a televíziókhoz kapcsolt fülhallgatókon keresztül. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely