
Megválasztották a MÚOSZ új vezetőségét
A mostani tisztújítás nyomán egyértelmű: a MÚOSZ továbbra is komoly szerepet kíván betölteni a sajtószakmában.

A mostani tisztújítás nyomán egyértelmű: a MÚOSZ továbbra is komoly szerepet kíván betölteni a sajtószakmában.

Vámos Miklós: Elfogadom, hogy innen könnyebb érzelemmentesen és elfogulatlanul szemlélni Magyarország ügyeit.

Ha a választás után (előtt?) van egy kis időd, és van kedved elolvasni Móricz Zsigmond vígjátékát, akkor itt találod.

Ismét pályázatot ír ki a fenntartó pécsi önkormányzat a Janus Pannonius Múzeum (JPM) igazgatói posztjára, miután a tavaly szeptemberi kiírás eredménytelenül zárult, a februári pályázat eredményét pedig megvétózta az Emberi Erőforrások Minisztériuma – közölte Pécs polgármestere. Péterffy Attila (Mindenki Pécsért Egyesület) közleményében emlékeztetett arra, hogy a közgyűjtemény korábbi igazgatójának, Csornay Boldizsárnak a megbízatása idén januárban…

Új tagokat választott és tagozati díjakat adott át a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) közgyűlése kedden, a fővárosi Pesti Vigadóban. A közgyűlésen 17 rendes taggal és szintén 17 új levelező taggal bővült az MMA tagsága. Legutóbb 2017-ben választott új tagokat a köztestület. „Meggyőződésem, hogy kiváló névsor kerül a közgyűlés elé” – hangsúlyozta a tagválasztás előtt Vashegyi…

Tizenhárom új bíborost kreál Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában szombat délután bemutatott misén, ezáltal tovább módosul a következő egyházfőt megválasztó bíborosi testület földrajzi összetétele. A bíborosokat egyházi szokás szerint a katolikus egyházfő az úgynevezett konzisztórium – a bíborosi testület Vatikánban összehívott tanácskozása – keretében emeli a bíborosi kollégium tagjai közé. Ennek ünnepélyes pillanata a bazilikában…

Új eszközt vezet be jövő héten a Twitter bizonyos álhírek ellen, hogy így is akadályozza a beavatkozásokat a május végi európai parlamenti (EP-) választásokba – közölte csütörtökön az amerikai mikroblog-szolgáltató. A bejelentett új eszköz segítségével április 29-től egyszerűbbé válik a felhasználók számára a választók szándékos félrevezetését célzó tartalmak megjelölése. A felhasználók eddig is jelenthették a…

És a pótadóról...

Hargitai Miklós könyve égetően aktuális, de félő, hogy a holnapok sem lesznek annyira másmilyenek, hogy megfeledkezhessünk az igazságot kereső papról.

Fabiny Tamást választotta a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) zsinata az egyház új elnök-püspökévé – közölte az Evangélikus Információs Szolgálat pénteken. Az MEE zsinata pénteki ülésén döntött erről, miután Gáncs Péter püspök, aki 2010 óta töltötte be a tisztségét, jövő májusban nyugdíjba vonul, és benyújtotta lemondását. Fabiny Tamást a zsinati testület 32 igen, 11 nem és…

A közgyűlés - a liga alapszabályának megfelelően - titkos szavazással választotta meg új, héttagú választmányát és a választmány saját soraiból választotta ki az elnököt. László Noémi költő, a korábbi elnök nem vállalt újabb mandátumot.

Budapest, bármennyire fáj is ez nekünk, október 12-én, az esti órákban megszűnik.