+ Ajánló

Megszűnik Budapest

Budapest, bármennyire fáj is ez nekünk, október 12-én, az esti órákban megszűnik.

Budapest, bármennyire fáj is ez nekünk, október 12-én, az esti órákban megszűnik. Abban a pillanatban, amikor összeszámolják a leadott szavazatokat, és kiderül, ki lesz a választók bizalmából a város főpolgármestere, véget ér egy kis híján másfél évszázados történet. Az egyesült Budapest históriája.

Habár az itt élőkben ez még nem tudatosult eléggé, a helyzet valóban az, hogy az 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítésével létrehozott város október 13-tól huszonhárom egymás mellett létező és egymással kényszerűen versengő kerületre bomlik szét. Az omlékony piramis csúcsán persze továbbra is ott egyensúlyoz majd az úgynevezett főpolgármester, csak éppen a testület nem a fővárosiak választottjaiból fog állni, hanem a kerületek első (második) embereiből. Amiből persze az is következik, hogy a fejlődésre koncentráló várospolitikának most jó időre lőnek, politikai alkuk döntenek mindenről. Épp az ellenkezője történik tehát annak, amire Budapest rá van szorulva. Bármi legyen is az eredmény, a legfőbb kárvallott ezúttal is maga a város lesz, BUDAPEST.

Részlet a szeptemberi  Budapest Folyóirat vezércikkéből.

Fotó: budapestfolyoirat.hu

Fotó: budapestfolyoirat.hu

A folyóirat megvásárolható a következő helyeken:

A kiadóban (Budapest, III., Vörösvári út 119-121.) munkanapokon 9-16 óra között,

az Írók Könyvesboltjában (Budapest, VI., Andrássy út 45.)

a FUGA Budapesti Építészeti Központban (Budapest, V., Petőfi Sándor utca 5.)

a Budapest Antikváriumban (Budapest, IX., Üllői út 11-13.)

a Litea Könyvesbolt és teázóban (Budapest, I., Hess András tér 4.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top