+ Irodalom

Hogyan éljünk olyan országban, ahol lehallgatják a gyóntatófülkéket?

Hargitai Miklós könyve égetően aktuális, de félő, hogy a holnapok sem lesznek annyira másmilyenek, hogy megfeledkezhessünk az igazságot kereső papról.

Hargitai Miklós: És bocsásd meg vétkeinket – Európa Könyvkiadó, 2018 – 360 oldal, kemény táblás kötés védőborítóval – ISBN 978-963-405-882-3

Az biztos, hogy az egyházi középiskolák akkor is nyomot hagynak diákjaikon, ha azok nem mindenben értenek egyet az éppen létező egyház aktuális – gyakran politika által befolyásolt – törekvéseivel. Sőt, ezek a nyomok akkor is kitörölhetetlenek, ha az egykori diák a hittel áll hadilábon. Az egyházi oktatás által – saját tapasztalat alapján csak a katolikus „vonalat” tudom értelmezni – olyan gondolkodási keretek és támpontok keletkeznek, melyek, akarva-akaratlanul az élet és a világ minden terültére hatással vannak/lehetnek. S ha tusakodik magában az egykori nebuló, attól csak erősebbek és tisztábbak lesznek ezek a struktúrák. Nagyjából ilyes alapgondolatokkal láttam neki Hargitai Miklós regényének, s nem kellett csalódnom, mert az És bocsásd meg vétkeinket című regény hordozza mindazt, amit az újságíróból lett regényírótól, egykori piarista diáktól várhatunk.

A felhasznált – és a regényhez kreált – tényekben, valamint a nagy biztonsággal kezelt szerkezetben megjelenik a több évtizedes újságírói rutin, s közben a mondatok szépségében és „elemeltségében” tetten érhető az újságírói kötelmektől való megszabadulás.

„Az út a síkságon futott, ahol a domb lehajlott a folyóhoz, és a táj kisimult, mint az alvó öregember arca. A domboldalon nyírfák álltak a saját árnyékukban. Csak délután hatolt be közéjük a fény, amikor a Nap már a folyón túlról sütött, vörösre festve a nyírfakérget. Lejjebb, a domb tövénél évszázados égerek áztatták fájós lábukat a mocsárban…”

Hargitai regényben a szavaknak súlya és a mondatoknak íve van, ami követi a narrátor és a megszólalók belső világának és hangulatainak rezdüléseit. Ahol a tartalom erre lehetőséget ad, ott a szöveg: szép irodalom… s ahol arra van igény, ott fájdalmas.

„Húsz éve ülök a templom sötétjében, terelgetve a bárányokat, és most egy bűnös magyarázza el nekem, hogy miben kellene hinnem! Egy tolvaj, gyilkos, házasságtörő. Becsuktam a szemem, de a szavait nem tudtam kizárni.
– A vallás évezredek óta a hódítás eszköze. Úgy használtuk, mintha másra nem is lenne jó, csak a hódításra. Ahová a hit nevében mentünk, oda mindig pusztítást vittünk először, és csak akkor építettünk valamit, ha előzőleg már leromboltuk, amit ott találtunk…”

Regény jelentős része a templomban, a gyóntatófülkében játszódik. Egy olyan templomban, ahová a regénybeli ország vezetői (is) járnak, egy olyan templomban ahol – mint ez a regényből kiderül – a gyóntatófülkét lehallgatja a titkosszolgálat. A főhős, a pap itt szembesül a látszatvalóság mögött működő és az országot irányító valódi erőkkel, egy viaticum feladása közben szembesül azzal, hogy milyen valós veszélyek fenyegetik az emberiség egészét, s egy másik esetben azzal, hogy a saját papsága is rajta kívül álló erők munkálkodásának hatására meghozott döntés eredménye. Gyónás közben találkozik a lánnyal is, aki talán „az igazi” lehetett volna, ha azok a bizonyos erők…

De mit lehet kezdeni az ilyen tudással? Egyrészt ott a gyónási titok, az papként eltöltött idő és a fogadalom, másrészt meg pont a papnak gyónók között vannak azok, akik már ennél kevesebb tudással rendelkezőket is eltettek láb alól. Lehet-e/szabad-e behódolni az államot működtető – mondjuk ki nyugodtan: – sátáni rendszernek? S ha ez vállalhatatlan, akkor marad-e valamilyen alternatíva/mozgástér? Meg lehet-e maradni, lehet-e becsületesnek, lehet-e papnak lenni egy ilyen tudás birtokában?

Az olvasó előtt kibontakozik a pap élettörténete, s egy tágasabb nézőpontból a választások előtt álló – migránsokkal fenyegetett, megideologizált csalásokkal terhelt – ország képe. (Még azt is megtudjuk, hol van most az ország egykori korlátlan urának temetőből ellopott koponyája.) Persze, közben érdemes figyelmeztetünk magunknak, hogy ez egy regény, s az ország, amiről olvashatunk, az ország ahol meghackelték a választást, nem a mi országunk. Ahogy egy faragott arcképet sem keverünk össze a mintául szolgáló személlyel, úgy a regény sem lehet maga a valóság. Nincs is ilyen célja. Még akkor sincs, ha itt-ott nagyon hasonlít…

Hogyan éljünk olyan országban, ahol lehallgatják a gyóntatófülkéket?
1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Ditke

    2018-03-29 - 19:14

    Ateista vagyok. Azt gondolom, hogy mindenkinek a bűneiről saját magával és a lelkiismeretével kell elszámolni. Az életben nem tenném a lábam egy gyóntatófülkébe, mert senkinek semmi köze a dolgaimhoz. Ha annyira ki akarna belőlem jönni bármi, inkább kimennék az erdőbe és egy fának mondanám el, az biztosan nem adja tovább, nem röhögne a hátam mögött és főleg anyagilag nem használna ki. Aki azt gondolja, hogy egy “feloldozlak a bűneid alól” szlogen használ, az nyugodtan szedhet akár aszpirint is. A papokról is megvan a véleményem, túl hosszú lenne leírni,de a leírtak még akár igazak is lehetnek akár itt, akár máshol. A kérdés mit tehetnek ebben a helyzetben a becsületes papok. Kérjenek odafentről tanácsot, biztosan kapnak.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top