
Már viszik a növényeket a Holdra
A Holdon akar növényeket termeszteni már 2025-ben egy ausztrál űrkutatási start-up cég, amit egy ausztrál egyetem is támogat.

A Holdon akar növényeket termeszteni már 2025-ben egy ausztrál űrkutatási start-up cég, amit egy ausztrál egyetem is támogat.

Több ezer kilométer hosszú törmelékcsíkot hagyott maga után az az aszteroida, amelynek az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) DART nevű űrszondája múlt héten az első bolygóvédelmi teszt keretében szándékosan nekiütközött – jelentette szerdán a BBC hírportálja. Az ütközés után két nappal egy chilei teleszkóppal sikerült elkészíteni azt a figyelemre méltó felvételt, amelyen egy óriási üstökös formájú…

Shaun, a bárány (animációs mesefigura) a tervek szerint a floridai Kennedy Űrközpontból augusztus 29-én indul útnak.

A Hosszú Menetelés 5B rakétát múlt vasárnap használták a Ventien, legénység nélküli űrhajó indítására a Mennyei Harmóniákhoz.

Egy Hosszú menetelés-5B rakéta a hordozója, amelyet a dél-kínai Hainan szigetén található Vencsang űrközpontból indítottak.

A földi magnetoszféra Nap felőli oldalán megfigyelhető néhány perces robbanásszerű jelenségeket vizsgálta a magyar kutatócsoport.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kedden jelentette be, hogy űrszondája új nevet és feladatot kapott: egy 370 méteres aszteroidát kutat.

Ez meglehetősen kísérteties egy csillagász számára, mert nem ismerünk olyan dolgot az égbolton, amely így tesz. És ráadásul elég közel van.

Szegő Károly pályáját elméleti részecskefizikusként kezdte, csoportelméleti módszerek alkalmazásával foglalkozott.

A James Webb a világegyetem legkorábbi, 13 milliárd évvel ezelőtti - néhány százmillió évvel az ősrobbanás utáni - korszakát fogja feltárni.

Megállapították, hogy az űrben 50 százalékkal több vörösvérsejt pusztul el, és a veszteség folytatódik, akármilyen hosszú az utazás.

A NASA tudósai elmondták, hogy az adatok néhány hónap alatt érkeztek be, és további hónapok teltek el az esemény megerősítéséig.