+ Tudomány

20 tonnás modult lőttek fel a Hosszú menetelés rakétával a Mennyei Harmóniához

hosszú menetelés 5b

Egy Hosszú menetelés-5B rakéta a hordozója, amelyet a dél-kínai Hainan szigetén található Vencsang űrközpontból indítottak.

Kína vasárnap felbocsátotta épülő űrállomásának három modulja közül a másodikat, ami döntő lépés a létesítmény befejezéséhez.

A mintegy 20 tonna súlyú Ventien fedélzetén nem tartózkodnak űrhajósok. Egy Hosszú menetelés-5B rakéta a hordozója, amelyet a dél-kínai Hainan szigetén található Vencsang űrközpontból indítottak.

A startot követően az űrrepülésért felelős űrügynökség (CMSA) egyik tisztviselője bejelentette, hogy sikeres volt az indítás.

A közel 18 méter hosszú és 4,2 méter átmérőjű laboratóriumi modul a 2021 áprilisa óta keringő Mennyei Harmónia (Tienho) főmodulhoz fog csatlakozni.

A dokkolási művelet kihívást jelent a legénység számára, mivel több egymást követő, nagy pontosságú műveletet igényel egy robotkarral.

„Ez az első alkalom, hogy Kínának ekkora járműveket kell összekapcsolnia, ami kényes művelet”

– mondta az AFP francia hírügynökségnek Jonathan McDowell, a Harvard Smithsonian Center for Astrophysics kutatóintézet munkatársa.

„Ez lehetővé teszi, hogy az állomás sokkal több feladatra legyen alkalmas, és több tudományos kísérlet elvégzéséhez elegendő hely és energia álljon rendelkezésre”

– tette hozzá McDowell.

A három hálóhelyiséggel, mosdókkal és konyhával felszerelt Ventien tartalék platformként is szolgálhat majd az állomás irányítására, ha a többi műszer meghibásodik.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top