+ Tudomány

A NASA földet fenyegető aszteroidákat kutat

nasa

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kedden jelentette be, hogy űrszondája új nevet és feladatot kapott: egy 370 méteres aszteroidát kutat.

A NASA kibővítette az Orisis-Rex űrszonda misszióját: a Bennu aszteroidáról gyűjtött mintákkal hazafelé tartó szonda a Földet 2068-ig háromszor is megközelítő Apophis kisbolygót is útba ejti.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kedden jelentette be, hogy űrszondája, amely 2020-ban a Bennu aszteroidáról gyűjtött mintákat, új nevet és feladatot kapott: az OSIRIS-APophis EXplorert (Osiris-Apex) átirányították a 370 méter átmérőjű Apophis aszteroidához, amely 2029-ben 32 ezer kilométerre közelíti meg a Földet.

Az Osiris-Apex orbitális pályára áll az űrszikla körül, miután az elhalad a Föld mellett, és megpróbálja minél közelebbről megvizsgálni az S-típusú aszteroidát.

Az űrszonda új feladata, hogy tanulmányozza azokat a változásokat, amelyek a Föld megközelítése miatt keletkeznek az aszteroidában, és hajtóműveivel megpróbálja eltávolítani és tanulmányozni az Apophis felszínén és alatta lévő port és apró kőzetet.

Lori Glaze, a NASA washingtoni bolygótudományi osztályának igazgatója elmondta, hogy a meghosszabbítás révén jobban ki lehet használni a NASA nagyszabású űrmisszióit, és jóval alacsonyabb költséggel folytathatják a kutatást, mint amennyibe egy új küldetés kerülne.

Az először 2004-ben észlelt Apophis nevű kisbolygó a következő száz évben háromszor is megközelíti a Földet, 2029-ben, 2036-ban és 2068-ban. A NASA számításai szerint az aszteroida nem fog összeütközni a Földdel.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top