+ Képzőművészet

Cseh Tamás szellemiségét idéző művészeti pályázat

Cseh Tamás szellemi hagyatékához kapcsolódó képzőművészeti alkotásokra írt ki pályázatot a Budai Vároltalmazó Közalapítvány.

A Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző pályafutása az I. kerületben, a vízivárosi Iskola utca egyik albérletében indult el. Ide költözött szerzőtársa, Bereményi Géza, akivel Cseh Tamás valamikor 1971 telén találkozott a pesti éjszakában, ezt követően pedig ebben a budai lakásban írták meg számos, azóta legendává érett dalukat – írta a Budai Vároltalmazó Közalapítvány.

Emlékeztetnek azonban arra, hogy az I. kerületben jelenleg viszonylag kevés alkotás őrzi Cseh Tamás emlékét. A közalapítvány ezért nyilvános művészeti pályázatot ír ki, amelynek keretében a művész szellemi hagyatékához kapcsolódó műveket vár.

A pályázat célja egyrészt, hogy az énekes-zeneszerző emlékéhez méltó képzőművészeti alkotások szülessenek, amelyek később a környékbeli kávézókban, éttermekben, kiállítótereken megjelenve hozzájárulhatnak a hagyaték megőrzéséhez, másrészt pedig, hogy támogassa és ösztönözze napjaink kortárs alkotóművészeit.

A pályaművek beküldési határideje június 30. A legjobb alkotások készítői pénzjutalomban részesülnek, a Facebookon legnépszerűbbnek bizonyuló pályamű készítője pedig közönségdíjat kap – áll a közleményben.

A pályázat részletei a https://www.varoltalmazo.hu linken olvashatók.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top