+ Tudomány

Jeff Bezos: Turistaként fogunk visszajárni a Földre

Jeff Bezos

Jeff Bezos szerint idővel emberek milliói fognak a Földről az űrbe költözni. A Naprendszer akár egybillió embert is eltarthat.

Jeff Bezos szerint az emberek egy napon távoli bolygókon fognak lakni és turistaként fognak visszajárni a Földre, mint egyfajta rezervátumba.

Ő és a világ más szupergazdagjai hamarosan meg fogják találni a módját annak, hogy az ember „bolygóközi fajjá” válva különböző planétákon lakhasson – mondta egy washingtoni űrkutatási fórumon az Amazon óriáscég egykori elnök-vezérigazgatója, a Blue Origin magán űripari vállalat alapítója, a világ második leggazdagabb embere.

Jeff Bezos szerint idővel emberek milliói fognak a Földről az űrbe költözni. Évszázadok során az emberek többsége vagy legalábbis nagy része űrbéli kolóniákon fog születni, élni és dolgozni, a világűrt mondhatja majd otthonának, és

„talán majd úgy fognak látogatóba érkezni a Földre, mint most mi a Yellowstone Nemzeti Parkba”.

„Világűrbe költöző és ott dolgozó emberek milliói – ez a Blue Origin víziója”

– mondta.

A vállalkozó arról beszélt a washingtoni Nemzeti Katedrálisban tartott fórumon, hogy becslése szerint a Föld nagyjából legfeljebb 10 milliárd embert tud eltartani, a népességnövekedésre pedig az lehet a megoldás, hogy az űrben keresünk több helyet. A Naprendszer akár egybillió embert is eltarthat – vélte.

Mint mondta, vállalata a környezetkárosító iparágak világűrbe való kitelepítésére összpontosít, hogy meg lehessen menteni a Földet a pusztulástól.

Egy nappal korábban egy előadásában a vállalkozó üzleti riválisa, Elon Musk is arról beszélt, hogy a túlnépesedő emberiségnek mihamarabb be kell népesíteni más bolygókat is, köztük a Marsot, ehhez például az ő űripari cége, a SpaceX gyártana nagyüzemi módon hatalmas utas- és teherszállító űrhajókat.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top