
Keresik a roma kulturális örökség 250 darabos gyűjteményét
A kilakoltatott Roma Parlament Egyesület gyűjteményének sorsáért aggódik a szakma.
A kilakoltatott Roma Parlament Egyesület gyűjteményének sorsáért aggódik a szakma.
A lap szerkesztősége 10 jogsértést sorolt fel a lap bezárásával kapcsolatban, amelyek az alkotmány szerint kormányzati intézkedést igényelnek.
Az MTVA Sajtóosztája szerint a délután megjelent nyílt levél a Petőfi Rádió zenei műsorának haszonélvezői sugallatára született, holott a Petőfi bizonyította nyitottságát, amikor egy szűk kultúrgettóból meghatározó zenei adóvá vált.
A Quimby mellett a Sziget Fesztivál, a Balaton Sound, a Volt Fesztivál, és több neves zenész és zenekar írta alá a nyílt levelet, amelyben méltatják a Petőfi eddigi értékteremtő munkáját, és azt remélik, a továbbiakban sem akarnak másként muzsikálni.
Jelen pillanatban az, amit Európában műemlékvédelemnek tartanak, az a szellemiség és gyakorlat, Magyarországon állami szinten már nem létezik – állítja Lővei Pál művészettörténész a Hauszmann Terv és a Vár kapcsán.
Magyarországon nincs rossz gazdasági helyzet, nincs természeti katasztrófa, amely pusztulással fenyegetne, és külső ellenség sem támadt reánk. Szabad-e olyan hangulatot szítanod, mintha veszélyben lenne a haza? - ez a 3. kérdés.
Áldozata vagy egy új színházi világnak, amelyben az elvtelenség, a gyávaság, a szolidaritás teljes hiánya lépett a szakmai tisztesség és felelősség helyére.
– Mi is tanárok vagyunk, ugyanazok a problémáink, ezért álltunk ki a nyílt levél mellett. De mivel a szakiskolák vezetőit egyelőre csak egy évre nevezték ki megbízással, most mindenki sunyít, és az állását félti – nyilatkozta az egyik pedagógus.
(...) A kilencedikes matematika kísérleti tankönyv vastagabb a miskolci telefonkönyvnél (… ) Nem marad idő gyakorolni és elmélyíteni a tudást, pedig szerintem az egyetemek is jobban örülnének, ha nem azzal kellene kezdeniük az első évfolyamon, hogy mi a logaritmus. (...) Ha nincs idő a gyakorlásra, otthonra marad a probléma, a magántanárt viszont csak a tehetősebbek…
Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy hamis az a kép, mely szerint a gender-szemlélet család-, heteroszexualitás-, anyaság- vagy férfiellenes lenne. Sokkal inkább arról van szó, hogy ezek a szerepek, orientációk és identitások nem lehetnek másokhoz képest elsődlegesek, illetve fölérendeltek. Amikor a fentebb említett szereplők a hagyományos nemi szerepek megszűnésében, esetleg a „genderőrületben” keresik a problémák forrását, nem…
Európa legbefolyásosabb asszonya még 2011-ben levélben mondott köszönetet Banášnak A lelkesedés zónája című regényéért. Azóta azonban sok minden megváltozott, és ez alkalommal Banáš intézett levelet Angela Merkelhez
(…) Ki működteti egyáltalán az iskolákat? Az önkormányzat, vagy annak egy cége? Valamelyik minisztérium, az Oktatási Hivatal, a POK…? A sok bába között elveszett a gyerek! A GYEREK, merthogy az egésznek róluk kellene szólnia!!! De nem ez történik! (…)