Hazugságokkal teli operettvilág készül a Vár helyén?

varlatvany

Március elején mondott le tagságáról a Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testületében Csomay Zsófia építész, Schneller István építész-urbanista, Budapest korábbi főépítésze és Lővei Pál művészettörténész, műemléki szakember. Nyílt levelük ismét a viták kereszttüzébe állította a Budai Várban történő rekonstrukció terveit – illetve mindazt, ami ezzel párhuzamosan zajlik, vagyis a Liget Projektet, az országszerte tapasztalható középkori vár-visszaépítéseket. Mi zajlik itt? Milyen esztétikai koncepciók és milyen történelemfelfogás érvényesülését látjuk? Lővei Pált az MTA bölcsészettudományi intézetében kereste fel az artPortal munkatársa.

Az interjúban Lővei Pál nemzetközi példákon keresztül magyarázza el, hogy mi a gond a jelenlegi koncepcióval:

“Varsó egyes részeit közvetlenül a világháború után állították helyre. Egy földig rombolt városban újra felépítettek épületeket szinte a semmiből, egy olyasfajta nemzeti érzés nevében, amely teljesen elfogadható. A drezdai Frauenkirche már egy más eset. Ott hosszú ideig a romokat tartották meg, emlékműként, vagy az emlékezés helyszíneként. Az 1990-92 utáni időszakban, nagyon hosszú folyamat során, komoly lakossági támogatottsággal – és a lakosság anyagi támogatásával is, tegyük hozzá –, valódi szakmai vitákat követően felépült egy olyan templom, amely annak idején, a 18. században teljesen egyedülálló volt.  Ezzel együtt a siker csak részleges, a külsőt sikerült megoldani, a belső azonban tökéletes kudarc.  Fontos elmondani: mindez nem műemléki helyreállításként zajlott, a műemlékvédelem a projekttől elhatárolta magát. Amire még hivatkozni szoktak, az a berlini Stadtschloss-nak, a várpalotának egyfajta – jelenleg még folyó – helyreállítása. Ezt megelőzte az NDK egyik emblematikus modernista épületének, a Palast der Republiknak a lebontása – az pedig úgy épült, hogy a várat még helyreállítható állapotban bontották le, Walter Ulbricht kezdeményezésére, hogy egy nagy felvonulási teret alakítsanak ki. A helyreállítás előtt, a Palast der Republik falára egy üvegfelületet építettek, az egykori kastély homlokzatának felét felfestették egy molinóra, a kép pedig az üvegfelültben megkettőződött, ami tényleg fantasztikus látványt nyújtott. Őszintén szólva, én ezt tartottam az épület tökéletes visszaadásának. De persze ez nem maradhatott így, és igen komoly társadalmi vita kezdődött az újjáépítésről. Az állam végül is úgy állt mellé, hogy a nyers épületet támogatja, a burkolatot viszont közadakozásból teremtik elő. Ez a projekt sem műemlékvédelem, hanem inkább politika, és a lakosság önképéhez tartozik.”

A manapság jellemző magyar rekonstrukciós gyakorlatról – mely megfigyelhető a Vár esetében is – az alábbiakat mondta a szakember:

A rekonstrukció nem azt mutatja, hogy milyen volt egy épület, hanem azt, hogy milyennek képzeljük. De a legkárosabb, hogy azt hazudjuk magunknak: a megszakított múlt folytatható, és összefüggéseiből kiragadva csak az is folytatható belőle, ami jó volt. Így a múlt operettvilággá válik, a Csárdáskirálynő és a Luxemburg grófja világává, miközben ezek az épületek nem ebben a világban épültek. S ha itt hazudunk magunknak, akkor hazudunk abban is, hogy mire predesztinál minket a múltunk. És akkor az következik, hogy milyen nagyszerű a teljesítményünk, és azt is elhisszük, ami nem igaz, hogy mi itt növekszünk, gyarapszunk,  naggyá válunk, de ahogy egykor a tatár, meg a török ránk támadt, úgy most is ránk támad a világ. Ez egy olyan hamis konstrukció, hamis tudatállapot, ami nagyon rosszat tesz az országnak.

Az interjú teljes terjedelmében elolvasható az artPortálon.



1 hozzászólás

Írd le a véleményed!
  1. gmihaly

    A Budavári Palota újjáépítésének története eléggé kacifántos. Dercsényi Dezső nyilatkozta egyszer a 80–as években, a Népszabadság-ban, hogy a Palotára szánt pénzből az 50-es évekbeli főelvtársak által lebontani szándékozott Várnegyed házait állították helyre, és csak utána jött a Palota helyreállítása. A helyreállított Palota mai szemmel nézve eléggé sematikus, sok helyütt, mai szemmel nézve snassz megoldásokkal, főleg a tetőzeten és az ablakokon, a modernista belsőkről nem is szólva, süttői márvány ide, süttői márvány oda. Ez az operettező fanyalgó esztétikai magyarázat pedig kissé marxisztikus, a többi minősítéssel egyetemben.


Új hozzászólás