nobel-díj

25 közismert személyiség fölszólította a világ vezetőit

25 közismert személyiség fölszólította a világ vezetőit

A nemzetközi közélet 25 szereplője, köztük több Nobel-díjas felhívást intézett hétfőn a világ vezetőihez, hogy egy éven belül kössenek megállapodást, amely garantálja a tájékoztatás és a véleményszabadság demokratikus alapelveit. Az aláírók között van Amartja Szen és Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász, Mario Vargas Llosa, az irodalmi Nobel-díj és Sirin Ebádi a Nobel-békedíj kitüntetettje is. A kiáltványt…

Elhunyt a tudós, aki megsejtette az isteni részecske létezését

Elhunyt a tudós, aki megsejtette az isteni részecske létezését

Meghalt 96 esztendős korában Leon Lederman Nobel-díjas amerikai fizikus, aki elsőként írt az „isteni részecskének” nevezett szubatomi részecskéről – tudatta szerdán a tudós özvegye. Lederman 1978 és 1989 között vezette a Chicago közelében lévő Fermi Nemzeti Részecskegyorsító Laboratóriumot, és már akkor legendának számított a területén. Ő nevezte el isteni részecskének azt a szubatomi egységet, a…