
Péterfy Gergely: A kormány bontsa fel az összes szerződését az MTVA-val, amely kicenzúrázta a Kitömött barbárt
A Kitömött barbár című sikerkönyv írója Facebook-oldalán tette közzé véleményét az Ákos-Telekom botránnyal kapcsolatban.

A Kitömött barbár című sikerkönyv írója Facebook-oldalán tette közzé véleményét az Ákos-Telekom botránnyal kapcsolatban.

Az elkövetkező három évben a közmédia sugározza az Oscar-gálát. A jövő évi, 88. Oscar-gálát 2016. február 28-án, vasárnap tartják Hollywoodban, az eseményt a Duna élőben közvetíti majd.

Az írót néhány hónapja azért keresték meg, mert hangjátékot akartak készíteni Kitömött barbár című regényéből. A napokban már arról egyeztettek, hova küldje a számlát Péterfy, ám egyszer csak fordult a kocka: az író kapott egy levelet, amelyben az állt, az MTVA nem támogatja a hangjáték elkészülését.

Feladatait augusztus 15-éig a vezérigazgató-helyettes látja el. Az új vezérigazgatót megbízása vagy kinevezése a törvényi szabályozás értelmében a Médiatanács elnökének jogkörébe tartozik.

A könyvtármozi-hálózat kialakítását segíti az NKA is azzal, hogy ebben az évben pályázaton keresztül 100 millió forintot biztosított a kistelepülési könyvtárak eszközfejlesztésére.

Végy egy középszerű romantikus filmet, adj hozzá pár bugyuta, szexes poént, és már kész is a francia limonádé! Jobb, ha gyorsan megiszod, legalább túl vagy rajta! Megnéztük a Szex, szerelem, terápia című filmet.

Rudolf Péternek sikerült 800 millió forintot eltapsolnia egy sikertelen sorozatra, ugyanis a Kossuthkifli nézettsége egyre siralmasabb. A rendező most az is elárulta, hogy miért.

Olyan ez a film, mint a tanár székére tett rajzszög. A tanár leült, de nem vette észre a csínyt – lehet, hogy lyukba futott a szög bazi nagy hegye?

A hívő katolikus, vagyonos, vidéken élő Verneuil házaspár három nagyobbik lánya zsidó, arab és kínai férjet választ magának. A szülők már csak a legkisebb lányukban bízhatnak, hogy neki rendes katolikus férje lesz. A konfliktus akkor robban ki, amikor kiderül: a negyedik lány egy katolikus, de afrikai származású fiúval készül összekötni az életét.

Sok színes helyszíni közvetítéseket, érdekességeket és új rovatokat ígér a közszolgálati televízió vezetősége. A legújabb terv egy tematikus nap, amely reméljük jobban startol mint a megújult csatornacsalád március 15-én.

A kulturális újságíró, szerkesztő-riporter életének 62. évében, szerda reggel gyógyíthatatlan betegségben hunyt el. Munkásságát többször jutalmazták rádiós nívódíjjal, 2010-ben ő lett az év rádiósa.

Az Utam az iskolába című dokumentumfilmben olyan gyerekeket ismerhetünk meg a világ minden tájáról, akiknek 15-20 km-t kell megtenniük az iskoláig, nehezített terepen. Például megvadult elefántok elől kell menekülniük, folyón kell átkelniük, vagy éppen mogorva autósokkal kell tárgyalniuk.