
Ókovács Szilveszter újra pályázik az Operaház főigazgatói posztjára
Ókovács Szilveszter: Gazdag, értékorientált előadások jegyében, egy növekedő operai aktivitást vegyenek észre ebben az új szezonban.

Ókovács Szilveszter: Gazdag, értékorientált előadások jegyében, egy növekedő operai aktivitást vegyenek észre ebben az új szezonban.

A több mint 70 ezer euró összdíjazású Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen az idei évtől köztársasági elnöki különdíjat is kiosztanak.

Barta Dóra: Megtisztelő és egyben megható is általam nagyra tartott mesterünk Seregi László nevét viselő díjat tartani a kezemben.

Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájával turnézik a Magyar Állami Operaház kamionszínpadával augusztus 24. és szeptember 1. között nyolc erdélyi városban. Az ingyenes szabadtéri előadás augusztus 24. és szeptember 1. között Kolozsvár, Torockó, Marosvásárhely, Déva, Temesvár, Arad, Nagyszalonta és Nagyvárad tereire látogat el. A turné első állomásán a 10. Kolozsvári Magyar Napok, Marosvásárhelyen a Vásárhelyi Forgatag…

A sztrájkot három szakszervezet együtt hirdette meg azért, mert a tavasszal felmondott kollektív szerződés helyett Ókovács Szilveszer nem hajlandó másikat kötni.

A kiírás szerint a főigazgatóval szemben szakmai követelmény, hogy a művészi kifejezésmódok sokszínűségével őrizze, ápolja és fejlessze az évtizedek alatt összegyűjtött magyar és egyetemes opera- és balettművészeti alkotások értékeit.

Kodály szerint az optimális zenei nevelés már születés előtt elkezdődik. Operakedvelő kismamák, figyelem!

A görög-perzsa háborúk idején, egy szerelmi sokszög kellős közepén, az istenek bevetik Héphaisztosz legújabb találmányát: a mozit…

Nagy ívű programsorozattal, három ősbemutatóval, musicallel és koncertekkel valamint tárlatokkal emlékeznek a szabadságharc 60. évfordulójára a Magyar Állami Operaházban.

Domingo-rajongók és operakedvelők figyelem, jó hírünk van!

Az ember tudjon együtt élni a gyerekei, sőt az unokái generációjával is, ezzel az őrült nemzedékkel, az összes új technológiai eszközzel - mondta a Plácido Domingo a mai koncert előtt adott interjúban

Minden évben egyszer, az operabál másnapján az ország legkülönbözőbb pontjairól, hátrányosabb helyzetű kistérségeiből és egyes budapesti kerületekből érkező gyerekeket lát vendégül az Operaház és a Klauzál Lions Klub.