
Laár András végre kimondta a KFT zenekartól való elválás valódi okát
Miért szakított Magyarország egyik legikonikusabb zenekara? Mihez kezd Laár András a KFT után, és hogyan került egy fedél alá egy egykori rapperrel?

Miért szakított Magyarország egyik legikonikusabb zenekara? Mihez kezd Laár András a KFT után, és hogyan került egy fedél alá egy egykori rapperrel?

„Laár András úgy határozott, hogy elhagyja a Korlátolt Felelősségű Társaságot, új életformát tervez, amelyben már nincs helye a zenekarnak.

Közel két évtized kihagyás után új dallal jelentkezik a KFT - megjelent a "Te vagy az, aki kell" című slágergyanús újdonság.

Márton András: A KFT és az önálló album mellett szeretném idén feléleszteni hosszú álmából az elektronikus zenét játszó Sc.Art együttest is.

Végiggondoltad valaha, hogy amit magadba tömsz – természetesen az étkezésre gondolok –, az milyen hatással van a testedre? Joacim Lund megtette helyetted.

A zenekar zenekarként mindig távol tartotta magát a politikától. Ez pedig azt jelenti, hogy létezik politikán messze túllevő szempont, és ez pedig a harmónia szempontja. Tessék rámnézni: nekem is van jobb- meg balkezem is, de lám, egyben vagyok. A két kezem nem egymás ellen harcol, hanem az egyik a másikat segíti.

A nyár kezdetét hosszú évek óta két tábor ünnepli a Müpában. A wagneriánusok és a könnyűzene rajongói. Utóbbiak a Hey, June! koncertjein, amelyek között idén minden generáció megtalálhatja kedvenceit. Június 7. és 20. között.

A mindenkori kormány dolgozzon ki olyan új gyermekétkeztetési hálózatot, amellyel minimalizálni lehet az éhező gyerekek számát Magyarországon, és garantálja erre a fedezetet a költségvetésben.

A Kultkikötő tíz év alatt a Balaton kulturális életének és turisztikai kínálatának a meghatározó tényezője lett. A tavalyi szezont 40 ezer nézővel zárták. Idén Fenyves és Boglár is feliratkozik a játszóhelyek közé.

Mohai Tamás gitárost, énekest, zeneszerzőt ismerhetjük olyan zenekarokból, mint a Faxni, a Háború, a Boom Boom, a KFT, vagy a Tomistars. Tavaly év végén Fasznak annyi címmel jelent meg szerzői nagylemeze, amelyen 17 dal foglalja össze 1987 és 2014 közötti pályafutását.

Én inkább a koncentrálóiparnak volnék a része. Tehát én koncentrálok, és szeretném, ha azok is koncentrálnának, akik velem jönnek, akik engem hallgatnak.

Azt mondja, azért találta ki a terjesztésnek ezt a módját, mert így tényleg ahhoz juthat el a lemez, akit érdekel, és minimálisan ugyan, de utána kell járnia. A kényelmes bolti lemezvásárlásnál, vagy a még kényelmesebb letöltésnél ráadásul személyesebb is ez a módszer.