gyász

Elhunyt George Blake

Elhunyt George Blake

Elhunyt George Blake, a hidegháborús korszak egyik leghíresebb brit kettős ügynöke, akinek tevékenysége teljesen szétzilálta a brit hírszerzés kelet-európai ügynökhálózatát. Blake 98 évesen, Oroszországban halt meg. Halálhírét szombaton jelentették be orosz médiaforrásokat idézve Londonban. Blake 1922-ben született George Behar néven a hollandiai Rotterdamban. Édesapja, Albert Behar a brit hadsereg kötelékében harcolt az I. világháborúban, és…

2020. december 27. /
, ,
Elhunyt Alekszandr Kurljandszkij

Elhunyt Alekszandr Kurljandszkij

Elhunyt Alekszandr Kurljandszkij, minden idők legsikeresebb szovjet-orosz rajzfilmsorozat, a No, megállj csak! alkotója. Az író, forgatókönyvíró, gyermekkönyv, dramaturg és humorista 82 évesen, hosszú betegség után halt meg Moszkvában vasárnap. Kurljandszkij leghíresebb műve a kultikussá vált animáció, a No, megállj csak! (Nu, pagagyi!) amelynek legtöbb epizódját két másik alkotótársának (Felix Kandel, Arkagyij Hajt) valamelyikével írta, de…

2020. december 22. /
, , ,
Elhunyt Apró Attila

Elhunyt Apró Attila

Életének 74. évében elhunyt Apró Attila, a Magyar Televízió egykori főrendezője – közölte a család hétfőn. Apró Attila 1947. február 3-án született Budapesten. Édesanyja (Weninger Erzsébet) első házasságából született féltestvére, Petrovics Emil kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző. Apró Attila tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte 1966 és 1969 között, majd 1981 és…

2020. december 22. /
, , ,
Koronavírus-fertőzésben vesztette életét Bergendy István

Koronavírus-fertőzésben vesztette életét Bergendy István

Elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy együttes alapítója és vezetője. A szaxofonos, klarinétos, zeneszerző hétfőn, 81 évesen halt meg, a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében – közölte a család. „Nagy dolog, hogy ilyen sokáig, csaknem hat évtizeden át egyben tartotta a zenekart, amely sok korszakon és tagcserén ment át. Képzett dzsesszmuzsikusként játszott hosszú időn át…

2020. december 15. /
, ,
Elhunyt John le Carré író, aki együtt dolgozott a titkosszolgálattal

Elhunyt John le Carré író, aki együtt dolgozott a titkosszolgálattal

Elhunyt John le Carré, a második világháború utáni brit kémregény-irodalom egyik leghíresebb írója. Családjának hétfő hajnali bejelentése szerint John le Carrét 89 éves korában, rövid betegég után érte a halál még szombaton. Az író a tájékoztatás szerint tüdőgyulladásban hunyt el. A család hangsúlyozta, hogy John le Carré nem az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségben…

2020. december 15. /
, ,
Elhunyt Charley Pride, aki megváltoztatta az amerikai kultúrát

Elhunyt Charley Pride, aki megváltoztatta az amerikai kultúrát

Elhunyt 86 éves korában szombaton Charley Pride countryénekes Dallasban. A hírt családja közölte a legismertebb afroamerikai countryénekes honlapján. „Gazdag baritonjával és csalhatatlan dalérzékével megváltoztatta az amerikai kultúrát”. Pride a koronavírus megbetegedés szövődményeiben hunyt el. A Mississippi államban 1934. március 18-án született énekes a 60-as és 80-as években számos slágert szerzett. Legismertebb dalai közé tartozik a…

2020. december 14. /
, ,
Elhunyt Barbara Windsor

Elhunyt Barbara Windsor

Elhunyt a népszerű Folytassa brit filmsorozat és az East Enders című szappanopera sztárja, Barbara Windsor, akit II. Erzsébet is kitüntetett pályafutása elismeréseként. A 83 éves színésznő férje, Scott Mitchell elmondta, hogy a korábban rákbetegségen is átesett, Alzheimer-kórban szenvedő felesége egy londoni gondozóotthonban halt meg csütörtökön este – írta meg a BBC News. Barbara Windsor, aki…

2020. december 12. /
, ,
Elhunyt Bartók Béla kisebbik fia, Bartók Péter

Elhunyt Bartók Béla kisebbik fia, Bartók Péter

Elhunyt Bartók Péter, Bartók Béla kisebbik fia – közölte pénteken a Bartók Emlékház a Facebook oldalán. A tájékoztatás szerint Bartók Pétert életének 97. évében, december 7-én érte a halál. Az 1924. július 31-én Budapesten született Bartók Péter a Bartók Records tulajdonosaként számos Bartók-mű revideált kiadásával, valamint hasonmás kiadásával járult hozzá édesapja életművének gondozásához. Visszaemlékezését édesapjáról…

2020. december 12. /
, ,
Elhunyt Chuck Yeager, aki elsőként lépte át a hangsebességet

Elhunyt Chuck Yeager, aki elsőként lépte át a hangsebességet

Kilencvenhét éves korában meghalt Chuck Yeager, az amerikai légierő nyugállományú dandártábornoka, híres berepülőpilóta, akinek 1947-ben elsőként sikerült áttörnie a hanghatárt. Yeager hétfőn hunyt el. Halálának hírét felesége, Victoria erősített meg a férfi hivatalos Twitter-oldalán – írja a Deadline című filmes portál. Az 1923-ban Nyugat-Virginiában született Yeager a második világháborúban vadászpilótaként szolgált. A háborút követően a…

Elhunyt Bisztrai Mária

Elhunyt Bisztrai Mária

Elhunyt 97 éves korában Bisztrai Mária színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja, az intézmény volt igazgatója – adta hírül hétfőn a romániai magyar média a színház közlésére hivatkozva. Bisztrai Mária 1923. május 25-én született Kolozsváron, Petru Groza román miniszterelnök és Kabdebó Duci színésznő gyermekeként. 1951-ben végzett a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben, ettől kezdve…

2020. december 8. /
, ,
Férje után Pécsi Ildikó is elment ebben az évben

Férje után Pécsi Ildikó is elment ebben az évben

Elhunyt életének 81. évében Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművész – tudatta közösségi oldalán a gödöllői önkormányzat szombaton. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti a művészt. Az önkormányzat bejegyzése szerint a Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt szombaton gödöllői otthonában érte a halál. Pécsi Ildikó Gödöllő díszpolgára volt, a város önkormányzata saját halottjának tekinti.…

2020. december 6. /
, ,
Elhunyt Jutta Lampe

Elhunyt Jutta Lampe

Nyolcvankét éves korában szerdán elhunyt Jutta Lampe német színésznő. Halálhírét csütörtökön a Berliner Schaubühne színház közölte, ahol a színésznő három évtizeden át dolgozott. Mintegy 20 filmben is játszott, köztük Margarethe von Trotta rendező számos alkotásában. „Aki egyszer Jutta Lampét hallotta, soha nem felejtette el beszédének dallamosságát, azt a emlékezetes csípősséget, ahogyan a szöveget életre keltette”…

2020. december 5. /
, ,