+ vallás

Elhunyt Jálics Ferenc, a szemlélődő imamód iskolájának megteremtője

Elhunyt 94 éves korában Jálics Ferenc jezsuita atya, a szemlélődő imamód iskolájának megteremtője, az atyát szombat hajnalban, a budapesti Farkas Edith Katolikus Szeretetotthonban érte a halál – derült ki a magyarországi jezsuita rend honlapján megjelent információkból.

A jezsuiták oldalán azt írták, Jálics Ferenc 1927. november 16-án született Budapesten, majd családjának gyáli birtokán nevelkedett.

Édesapja kívánságára Kőszegen katonai pályára lépett: hadapródiskolás, majd tisztjelölt volt, a második világháború vége felé pedig Nürnbergbe vezényelték.

1946-ban tért haza Magyarországra, ahol leérettségizett, és belépett a jezsuita rendbe.

Az egyre erősödő kommunista diktatúra miatt két év múlva sok más fiatal jezsuitával együtt el kellett hagynia hazáját: 1950-től Németországban nyelveket és irodalmat tanult, diplomáját Belgiumban, a Leuveni Katolikus Egyetemen szerezte filozófiából 1954-ben, majd a jezsuiták dél-belgiumi gimnáziumában, Mons-ban végezte a filozófiát követő szokásos rendi gyakorlatot, a magisztériumot.

1956-ban a rend Chilébe, egy év múlva Argentínába küldte, ahol teológiát tanult. Itt szentelték pappá 1959-ben.

Ezután az argentínai Córdobában töltött egy évet, utána a jezsuiták San Miguel-i teológiai és filozófiai fakultásán tanított.

1963-tól ugyanott a rend növendékeinek – többek között a ma Ferenc pápaként ismert Jorge Mario Bergoglionak – a lelkivezetője lett, és ebben az időben kezdett lelkigyakorlatokat adni.

1966-ban teológiai doktorátust szerzett, és a salvadori, valamint a Buenos Aires-i katolikus egyetemen oktatott.

Első könyveit (Testvéreink hite, Tanuljunk imádkozni, Fejlődik a hitünk) spanyolul írta Dél-Amerikában.

1974-ben a nyomorban élők melletti tanúságtételként Buenos Aires egyik szegénynegyedébe költözött, ám két év múlva a hatóságok őt orosz kémnek, társát pedig baloldali gerillának hitték, ezért elrabolták. Közel fél évig ágyúgolyóhoz láncolva, összekötözött végtagokkal, bekötött szemmel kellett élniük egy cellában.

Miután kiszabadult, börtönélményeinek hatására fejlesztette ki a szemlélődő imamódot, amely azóta már

„nemzedékek számára vált az istenkapcsolat éltető forrásává”.

Kiszabadulása után egy évig Észak-Amerikában élt. 1978-ban Németországba került, 1984-ben pedig Gries-ben megalapította lelkigyakorlatos házát, amely a szemlélődésre vágyó keresztények valóságos zarándokhelyévé vált.

Az évtizedek során több mint húszezer embernek adott lelkigyakorlatot, könyveit majdnem másfél tucat nyelvre fordították le, és módszerét legalább húsz országban alkalmazzák.

Jálics Ferenc 2017 nyarán visszatért Magyarországra. Az utóbbi években a budai Farkas Edith Katolikus Szeretetotthonban élt, ahol a külvilág egyre inkább elvesztette a jelentőségét számára; mindennapos társa lett a belső csend, a szakadatlan figyelem és az örökös jelenlét.

„Amikor pénteken Vízi Elemér jezsuita tartományfőnök hírét vette, hogy állapota válságosra fordult, a járványügyi óvintézkedések betartásával meglátogatta, feladta neki a betegek kenetét, és megköszönte neki egész életét és szolgálatát. Ferenc atya így, a szentségekkel megerősítve, békésen tért meg teremtőjéhez”

– olvasható a Jézus Társaságának honlapján.

Temetéséről a magyar rendtartomány később ad hírt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top