+ Film

Elhunyt az Oscar-díjas Jean-Claude Carriere

Elhunyt 89 éves korában Jean-Claude Carriere Oscar-díjas francia forgatókönyvíró, aki egyebek között A burzsoázia diszkrét bája és A lét elviselhetetlen könnyűsége című filmklasszikusok forgatókönyvén dolgozott.

Lánya tájékoztatása szerint Carriere hétfőn halt meg természetes okokból párizsi otthonában.

Carriere 1963-ban a Heureux anniversaire című rövidfilmért kapott Oscar-díjat, és 2015-ben Oscar-életműdíjjal is kitüntették. A vágy titokzatos tárgya című filmért 1978-ban Luis Bunuel rendezővel megosztva jelölték forgatókönyvírói Oscarra, 1989-ben pedig Philip Kaufmannal osztozott a jelölésen A lét elviselhetetlen könnyűsége című filmért – írta a variety.com.

Carriere forgatókönyvíróként olyan neves rendezőkkel dolgozott még, mint Milos Forman, Jean-Luc Godard, Louis Malle, Michael Haneke, Peter Brook, Volker Schlöndorff és Andrzej Wajda.

“Mindegyiküktől tanultam valamit, és jelen vannak most, ebben a pillanatban is. Amikor dolgozom, hallom a hangjukat a fejemben”

– mondta, amikor átvette az Oscar-életműdíjat Kaufmantól.

A díjátadón arról is beszélt, hogy a forgatókönyvírókról gyakran megfeledkeznek, a szerzők az árnyékban maradnak, nem róluk szólnak a filmes hírek. Éppen ezért a pályafutását elismerő díjat világszerte minden forgatókönyvíró kollégájával megosztotta.

Carriere számos műfajban több mint 150 filmes produkcióban dolgozott, nem szólva televíziós munkáiról és könyveiről.

Forgatókönyvírást tanított a tekintélyes párizsi La Fémis francia filmiskolában, amelynek megalapításában 1986-ban maga is részt vett. Négyszer jelölték César-díjra, a francia filmakadémia elismerésére, amelyet 1983-ban a Martin Guerre visszatér című filmért nyert el.

Utolsó munkája a Le sel des larmes című film forgatókönyve volt, amelyet Philippe Garrel rendezett.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top