
Egy zsidó apácajelölt fogadalomtétel előtt
Megérkezett a magyar mozikba is az Ida című film, amiről tavaly már ódákat zengtük: most leteszteltük, hogy idén is tetszik-e.

Megérkezett a magyar mozikba is az Ida című film, amiről tavaly már ódákat zengtük: most leteszteltük, hogy idén is tetszik-e.

Egy első világháborús szibériai fogolytáborban előadott Csárdáskirálynőről szóló, magyar koprodukcióval készülő filmben szerepel Gerard Depardieu.

Dr. Lala, a bohócdoktor főszereplésével dokumentumfilm készült, amely most díjat nyert az opuzeni filmfesztiválon.

Ősszel érkezik a mozikba az Automata című sci-fi, amelynek főszereplői Antonio Banderas és Melanie Griffith lesznek.

Hogyan nem jutott Párizs Drezda sorsára? Itt van róla másfél óra fikció.

A film engedélyének felülvizsgálatában szerepet játszott az is, hogy az engedélyeztetési bizottság korábbi vezetőjét kedden letartóztatták hivatali visszaélés vádjával.

A Galaxis őrzői olyan, mintha Lázár Ervin mesehősei kiszabadultak volna a Négyszögletű kerekerdőből, hogy drogos ámokfutásba kezdjenek.

A Kincsem-filmet egy Oscar-díjas filmkészítő rendezi.

89 éves korában, agyvérzésben halt meg Lauren Bacall színésznő, Humphrey Bogart volt felesége.

A kínálatban ismét olyan filmek szerepelnek, melyek hiányoznak a mozik jelenlegi listájáról, de a nézői visszajelzések alapján igény mutatkozik rájuk.

Akinek bármi köze volt életében az agráriumhoz, az biztosan rájött, hogy a Lucy című film címszereplője rézgálic-kristályoktól lett szuperhős.

Akkora buli volt, hogy még Stephen Hawking is beszállt az egyik Monty Python-jelenetbe.