
David Attenborough elmondja, miért ül majd az emberek székében
David Attenborough szerint katasztrofális következményekkel járna bolygónkra, ha nem sikerül feltartóztatni a klímaváltozást.

David Attenborough szerint katasztrofális következményekkel járna bolygónkra, ha nem sikerül feltartóztatni a klímaváltozást.

Beckermann filmje egyetlen osztrák politikus erkölcsi pálfordulásait mutatja be a nézőknek. Ennél azonban elgondolkodtatóbb mindaz amit látunk. Hogyan lehetett az ENSZ főtitkára egy, a deportálásokban és tömeges kivégzésekben aktívan résztvevő személy? - Ferber Katalin írása Berlinből.

A döntés bejelentésekor a külügyminisztérium a szervezet állítólagos Izrael-ellenességére és az általa szükségesnek tartott reformok hiányára hivatkozott.

A Narcoamerica lapjain közvetlenül tájékozódhatsz a Paradicsomban működő Pokolról. És ennek a történetnek magyar vonatkozásai is vannak!

Roger Moore a rákkal vívott rövid küzdelem után hunyt el. Halálhírét kedden három gyereke jelentette be.

Az ENSZ-ben Polgár Judit kedden, helyi idő szerint a délutáni órákban vette át és fogadta el a világszervezet felkérő levelét, s mostantól 2030-ig ő lesz a nőügyi szervezet egyik bajnoknője.

Az esélyegyenlőségért küzdő Women's Equality Party brit párt szerint komikus, hogy az ENSZ-nek egyetlen hús-vér nő sem jut az eszébe.

A női körülmetélés súlyos fizikai és lelki tünetekkel járhat. Előfordulhat, hogy a megcsonkítás alanya elvérzik, vagy a piszkos késeken megtelepedő baktériumok okozta fertőzésekbe hal bele. A meg nem csonkított lányok esetében fennáll a kiközösítés kockázata.

Akormány azonban - annak ellenére, hogy elismeri a nők igényét a munkavégzésre - politikáját a nők mint háztartásbeli, ideális esetben háromgyermekes anyák idealizálására alapozta, ezzel pedig lehetetlen dilemma elé állítja őket.

Egy ilyen videó politikai hatása felmérhetetlen, az viszont felmérhető, hogy az amorális propaganda-szándékok működnek Magyarországon, és bármikor leakasztható néhány diák, hogy a maguk esetlen módján előadják azt.

A Szíriában dúló erőszak beszüntetését és békét teremtő tárgyalásokat szorgalmazott Ferenc pápa vasárnap délben a Szent Péter téren mondott beszédében.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ásatási engedélyeket ad ki, adót szed olyan javak után, amelyek aztán a feketepiacra kerülnek olyan közraktárakon keresztül, amelyek a csalás és a pénzmosás melegágyai, akár Európában is - mondta a francia államfő.