+ Film

Kurt Waldheim csodálatosan ellentmondásos élete – Filmpremier a Berlinálén

Beckermann filmje egyetlen osztrák politikus erkölcsi pálfordulásait mutatja be a nézőknek. Ennél azonban elgondolkodtatóbb mindaz amit látunk. Hogyan lehetett az ENSZ főtitkára egy, a deportálásokban és tömeges kivégzésekben aktívan résztvevő személy? – Ferber Katalin írása Berlinből.

A 68. Berlinale Nemzetközi Filmfesztivál

Waldheim keringője, Ausztria, 2017, németül: Waldheims Walzer, angolul: The Waldheim Waltz. Rendező: Ruth Beckermann.

Ruth Beckermann osztrák dokumentumfilmek rendezőnője, akinek szülei a holokauszt túlélői. Filmjei számos díjat nyertek nemzetközi filmfesztiválokon.

Ő ennek a rendkívül érdekes és a világszerte újjáéledő neonáci mozgalmak tükrében elgondolkoztató filmnek a narrátora is. Fiatalként egyike volt a Kurt Waldheim  (1918-2007) háborús tevékenysége ellen tiltakozó osztrák mozgalomnak.

Úgy tűnik, hogy Kurt Waldheim neve feledésbe merült Európában, pedig életpályája, annak ismeretlen szakasza 1941 és 1945 között mindannyiunk számára tanulságosak.

Waldheim évtizedekig azt állította, hogy az Anschluss, vagyis Ausztria náci bekebelezése után kényszer hatására lett a fiatalok náci szervezetének tagja, s természetesen agyonlövés fenyegette volna, ha nem vonul be a Wehrmacht egyik egységébe. Mosolyogva mondja egy interjúban, hogy

„Mi osztrákok és a német hadsereg tagjai egyformán áldozatai voltunk a második világháborúnak.”

Ehhez gyorsan azt is hozzátette, hogy bevonulása után néhány hónappal megsérült, ezért leszerelték, és felgyógyulása után a Bécsi Egyetemen folytatta jogi tanulmányait, majd megnősült.

Diplomata lett, később politikai ambícióinak köszönhetően külügyminiszter (az Osztrák Néppárt delegáltjaként.) 1971-ben indult az osztrák elnökválasztáson, de sikertelenül.

A korábbi években Waldheim Ausztria állandó képviselője volt az ENSZ-ben. Ennek köszönhette, hogy 1971-től az ENSZ főtitkára lett. (Elődje U Thant volt.) A főtitkári pozícióra harmadszor azért nem választották meg, mert Kína ENSZ képviselője tizenhat alkalommal (!) vétózta meg Waldheim kinevezését, így kénytelen volt ismét hazai politikai pályára lépni.

Beckermann dokumentumfilmje erről az időszakról ad pontos, de ellentmondásos képet. Kurt Waldheim 1985-ben újra megpróbált Ausztria elnöke lenni. A választási kampány kellős közepén Alfred Worm újságíró a Profil című hetilapban nyilvánosságra hozta Waldheim 1938 és 1945 közötti, az önéletrajzából „kimaradt” időszak néhány részletét. Waldheim nemcsak a Német Nemzetiszocialista Párt ifjúsági tagozatának volt tagja, de később az SA tagja lett, informátori tevékenységet végzett a Balkánon (ma Görögországban és a volt Jugoszláviában).

Mindezt az újságíró eredeti dokumentumokkal bizonyította. Waldheim mindezt tagadta. A filmben a teljes, vagy majdnem teljes „igazság” lassan derül ki: Waldheim tudott több ezer partizán meggyilkolásáról. Tudott thesszaloniki-i lakosság egyharmadának Auschwitzba történő  deportálásáról is.

A filmrendező keserű iróniával dokumentálja, miért tagadta Waldheim mindezt, miért tekintette nemcsak Waldheim, de Bruno Kreisky és Helmuth Kohl rosszindulatú spekulációnak és rágalomnak a Zsidó Világkongresszus segítségével nyilvánosságra került dokumentumok mindegyikét.

A film egyik legszebb része az USA Kongresszusának egyik meghallgatása. Tom Lantos kérdezi Kurt Waldheim fiát apja múltjáról. Ez a párbeszéd meggyőző erejű, hiszen a nézők értik Tom Lantos kérdéseiből és reflexióiból, mennyire tiszteli az ifjabb Waldheimet, aki apja védelmére kel, s mennyire tisztán látja Kurt Waldheim politikai manőverezéseinek egyetlen indokát, politikai karrierjének megőrzését.

Kurt Waldheimet 1986 júniusában az Osztrák Köztársaság elnökévé választották. Ezt a tisztséget 1992-ig töltötte be.

Annak ellenére, hogy Waldheimnek sikerült hazájában az elnöki pozíciót betölteni, a nyugati országok többsége nem fogadta. Az USA ezután persona non grata-nak, azaz nemkívánatos személynek nyilvánította, vagyis nem kaphatott beutazási vízumot Amerikába.

(Számos japán állampolgár is van ezen a listán, akik a második világháború háborús bűnökkel gyanúsítottjai voltak, de semmiféle börtönbüntetést nem szabtak ki rájuk, ami az akkori amerikai megszálló hatóságoknak volt köszönhető.)

A Kurt Waldheimről készült dokumentumfilm talán legfontosabb része az osztrák politikusok és választóik ellentmondásos viszonya a múlthoz. Ausztria a hitleri agresszió áldozata volt, de a Nemzeti Szocialista Pártnak több mint félmillió osztrák tagja volt. Ausztria a nyolcvanas évek végéig nem ismerte el felelősségét a deportálásokban, s jóvátételt illetve kártérítést sem fizetett a túlélőknek és az áldozatok hozzátartozóinak.

Kurt Waldheimet 1994-ben János Pál (II) pápa lovaggá avatta. Feleségét szintén kitüntette a Vatikán.

Beckermann filmje egyetlen osztrák politikus erkölcsi pálfordulásait mutatja be a nézőknek. Ennél azonban elgondolkodtatóbb mindaz amit látunk. Hogyan lehetett az ENSZ főtitkára egy, a deportálásokban és tömeges kivégzésekben aktívan résztvevő személy? Hogyan vált Ausztria a német megszállás áldozatává annak ellenére, hogy a lakosság egy része tevőlegesen segített a deportálások „zökkenőmentes” lebonyolításában?

Mit jelent a háborús bűnösök felelősségre vonása?

A film utolsó perceiben van egy jelenet: az osztrák kormány „békéltető” gesztusainak egyike. A deportálások elől Amerikába menekült egyik osztrák férfi felteszi a kérdést: ki hívott bennünket haza 1945 után? Ki emlékszik ránk, akiknek mindenét elvették? A beszélővel szemközt egy Gustav Klimt- festmény látható, amit csak egy évtizeddel később ad vissza a kormány a tulajdonosnak, aki egyébként szintén emigráns.

„Így múlik el a világ dicsősége”.

Ferber Katalin

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top