
Nyolcezer éves síremlékre bukkantak Szentpéterszeg közelében
A szakemberek Szentpéterszeg közelében, az autópálya pihenőjétől nem messze végeztek biztonsági feltárást, amikor síremlékeket fedeztek fel.

A szakemberek Szentpéterszeg közelében, az autópálya pihenőjétől nem messze végeztek biztonsági feltárást, amikor síremlékeket fedeztek fel.

Ma már közhely azt mondani, hogy nagy falu volt ekkoriban a város, az összes nyugat-európai utazó így írta le Debrecent

Pákh Imre magyar származású amerikai műgyűjtő elviszi a debreceni Déri Múzeumból a Krisztus-trilógia tagját, a Golgota című festményt. Munkácsy Mihály alkotásáért a Magyar Nemzeti Bank korábban 6 millió dollárt ajánlott, de a tulajdonos 9 millió dollárt kért.

Valamire ezek szerint jó az MNB, és az ő Értéktár programja, bár a nemzeti műtárgy-vásárlásokra akár erre hivatott - mit nem mondunk - művészeti akadémiának vagy közgyűjteménynek is lehetne kerete, jobb helyeken.

Az Alföld Alapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet a Debrecenben megjelenő Alföld szépirodalmi, művészeti és kritikai folyóirat főszerkesztői posztjára.

2015. június 18. és július 10. között rendezik meg idén a Városmajori Színházi Szemlét, melynek versenyprogramjába hét nem budapesti színház egy-egy előadását válogatta be a 2014 márciusa óta bemutatott új produkciókból Jászay Tamás kritikus és Miklós Melánia, a színház művészeti és kommunikációs munkatársa, közel ötven produkció megtekintése alapján.

A Debreceni Tavaszi Tárlat megnyitásával vasárnap megkezdődött az idei, 25. Debreceni Tavaszi Fesztivál programsorozata.

A gyerekkorától naplót rajzoló Trón Árpád világáról mindent elmond a Naplóban egykor megjelent hitvallása.

A debreceni MODEM jelen pillanatban hetek óta üresen áll. Az évente 30 000 látogatót fogadó intézmény életében lezárult egy fejezet: Kukla Krisztián igazgató nyáron tudta meg, hogy 2015-től a MODEM szakmai stábját teljesen lecserélik és innentől a MODEM a Déri Múzeum tagintézményeként működik tovább.

A librariuson lassan külön könyvtárat lehetne nyitni a slam poetryvel foglalkozó cikkeknek. A selejtező örvén itt összegyűjtöttünk néhányat a legérdekesebb írások közül.

Kerestem azt a helyet, ahol a színház a szeretetről szól. Nem tudok olyan közegben dolgozni, ahol vicsorognak körülöttem.

18 dalt az Illést ad elő Debrecenben, további 18 dalt pedig mai alternatív zenekarok és a tehetségkutató versenyekből ismert énekesek.