
Ingyenes galériatúrák a Gallery Weekend Budapesten
Az idei Gallery Weekend programsorozat központi gondolata a kapcsolódás - a művészethez, a körülöttünk élőkhöz és önmagunkhoz.

Az idei Gallery Weekend programsorozat központi gondolata a kapcsolódás - a művészethez, a körülöttünk élőkhöz és önmagunkhoz.

A Budapesti Fesztiválzenekar és Budapest Főváros Önkormányzata tavasszal írt ki zeneszerző-pályázatot egy nagyzenekari nyitányra.

Az idei 10 nyertes ötlet között található többek között A hétvégi vendégség nevű, a 19. kerület rejtett kincseit bemutató projekt

Ferenc pápa 2023. április 28. és 30. közötti apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményéről beszámol a közmédia

Az emléktáblát - Konrád György születésének 90. évfordulóján - a Torockó utca 2. szám alatt található háznál helyezték el, ahol az író élt.

Kacsák a Városligeti tóban napsütéses időben karácsony első napján, 2022. december 25-én. MTI/Bruzák Noémi

Az 1981-ben alakult Pantera 2003-ig kilenc stúdióalbumot készített és a heavy metál egyik legnagyobb hatású, újító zenekara volt.

Simon Jones-t beválasztották az Emmy Bizottságba, s ezzel együtt a Virtuózok lehetőséget kaptak a közép-európai középdöntő rendezésére.

Budapest múltját fotókon és beszélgetéseken keresztül idézi fel a Fortepan csapata a Tabán moziban, ahol...

Az Eltűnt Budapest című ismert háromrészes animációs kisfilm folytatásában ezúttal a főváros eltűnt kupoláival foglalkoznak

A Nyugati pályaudvar Budapest egyik legrégebbi vasúti pályaudvara a mai Nagykörút (Teréz körút) mellett.

A Budapest Design Week a főváros mellett Pécsett, Sopronban és Szombathelyen is szakmai programokkal jelentkezik.