
Elárverezik az elhunyt szovjet költő relikviáit
A hozzá kötődő emléktárgyak közül kiemelkedik a költő bronz halotti maszkja, valamint utolsó költeménye, amelyet hitveséhez írt egy térképre. A relikviák ára több tízezer euróra rúg.

A hozzá kötődő emléktárgyak közül kiemelkedik a költő bronz halotti maszkja, valamint utolsó költeménye, amelyet hitveséhez írt egy térképre. A relikviák ára több tízezer euróra rúg.

Faludy Fanny, a költő özvegye az árverés után elmondta, hogy elégedett az aukció eredményével. Korábban pedig arról beszélt, hogy az aukción befolyó összeget a Faludy-hagyaték egyben tartására fordítja majd.

Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész, író nagy szakértője és gyűjtője a különleges dedikációknak, hamarosan könyve is megjelenik a Helikon kiadónál Radnóti Miklós dedikációiból, benne közel 600 aláírás szerepel, a címzettek fotóval.

Az aukción a Kossuth-díjas költő személyes tárgyaira, kitüntetéseire, sőt kiadatlan kézirataira is licitálhatnak az érdeklődők.

A piros szemüveg megihlette a tervezőket. Alkotásaikra „A Jótékony Játékkészítő” online felületen lehet licitálni – az első gyermekhospice-ház javára.

A Beatles az 1960-as években hamburgi éjszakai bárokban lépett fel, a szerződést is a német városban írták alá. Akkoriban a négy, később legendássá vált zenész Tony Sheridan brit énekest kísérte a hamburgi Top Ten Clubban.

A kék gyémántok a szerkezetükbe záródott bórnak köszönhetik színüket. A legtöbb azonban kevés információval szolgál, mert kisebbek fél karátnál és nem tudni, honnan származnak.

Az eladást bejelentve pénteken az aukciósház kiemelte, hogy nem csupán a szuprematizmus megalkotójának egyik remekművéről van szó, hanem az utolsó alkalomról, hogy valaki megvásárolja az örökösöknek 2008-ban visszaadott öt Malevics-kép utolsó darabját.

A kép a II. János Pál pápa téren készült, címe: Betul gyermekével. Mérete 30x40 cm, 1/1 példányos. Kikiáltási ára 50.000 Ft. Az aukció most indul, tétjeiteket a galéria facebook oldalán, akár nyílt, akár privát üzenetben tehetitek meg.

Joseph C. Wright tavaly 79 ezer 200 dollárért (22 millió forintért) elárverezett, 1942-ben elnyert Oscar-díját 10 dollárért (2800 forintért) visszakaphatja az amerikai filmakadémia egy Los Angeles-i bíró ítélete szerint.

Adolf Hitler festményeiért fizettek 391 ezer eurót, mintegy 122 millió forintot a licitálók egy nürnbergi árverésen a hétvégén.

Vörös plexitömbbe fagyasztott férfi zakó, kalapácsfejű figura és lágy jazz egy hófehér kiállítóteremben. Ez nem egy művészfilm forgatókönyve. Ez a Blitz Galéria aukciója.