Hétperces filmgroteszk nyerte az MTVA 100 ezer forintos fődíját
A keddtől vasárnapig tartó 19. Országos Diákfilmszemle győztese a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) tanuló Bán Attila, Szufla című alkotása lett.
A keddtől vasárnapig tartó 19. Országos Diákfilmszemle győztese a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) tanuló Bán Attila, Szufla című alkotása lett.
Egy magas, pajeszos fickó osztotta ki a jegyeket a vasárnapi futamra. A Bosch-kanyarba szólt, négyszáz schillinget ért. (Méhes Károly prózája)
Gyerekkorában nézőnek szökött be a színházba, aztán átsasszézott a másik térfélre, a színpadra, és idestova hatvan éve onnan örvendezteti a közönséget. (Mátraházi Zsuzsa riportja)
Abban bíztam, a vasárnapi ebédeknél szívesen látott vendég leszek. Abban bíztam, hogy nem árul el saját vérem. Abban bíztam, egy istenes kézfogás tényleg közelebb hozhat két embert, jóllehet, az egymást elkerülő tekintetek már előre árulkodnak a kitöltetlen jövőről. - Tinkó Máté írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.
Folyóiratunkat a szegedi könyvhéten találjátok meg péntektől vasárnapig a librarius könyvek feliratú pavilonnál, ahogyan a főszerkesztőt is, Podmaniczky Szilárdot, és az elmúlt években kiadott könyveinket. És lesz sok dedikálás...
Huszonhat ország - köztük Magyarország - mintegy 400 kiadója vesz részt az idei 18. prágai nemzetközi könyvvásáron, amely csütörtök délelőtt nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt.
A női irodalom és művészet kibontakozásának kora a XX. század eleje. A Nyugat nőíróiról született könyv nyomán indult sorozat negyedik előadásán Bánki Éva író, Sasvári Edit művészettörténész és Valachi Anna irodalomtörténész beszélgetett a PIM dísztermében. (Csanda Mária tudósítása)
A Húsvét a keresztény kultúrkör legjelentősebb ünnepe. Bár ez manapság kevéssé látszik, még a karácsonynál is fontosabb. A niceai zsinat (Kr.u.325) határozata óta a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap Húsvétvasárnap.
Egressy Zoltán nyerte az idei Magyar Drámaíró Versenyen a szakmai zsűri által odaítélt első díjat; Idestova hatvan című egyfelvonásosa a közönségdíjat is megkapta.
... mert az is milyen szexi, megdugni egy nőt ott, ahol a szíve dobbanásait még érezni lehet...[Király Kinga Júlia Jármok, asszonyok rovata]
Egyszer csak kiderült, milyenjó üzlet tévénézőknek írni az újságot. (Bakos András esszéje)
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi konzervatív német lap interjút közölt Nádas Péterrel a magyar író Párhuzamos történetek című regényének németországi megjelenése alkalmából, a Die Welt című konzervatív lap pedig a hétvégi számában könyvkritikát és budapesti riportot közölt a szerzővel.
Erre meg kellett volna csókolnia, vagy a gyöngédségnek valami más jelét mutatnia, ahogy elesett emberek közt ez szokás... [Király Kinga Júlia Jármok, asszonyok rovata]
Mert neked, aki beléptél a Lámaszemesötétkékbe, onnantól megváltozik az életed, megtisztul a tudatod, azon túl már szeretni fogod az ellenségeidet is, úgyszólván minden lény javára élsz, leszel és cselekedsz. - Fekete Vince mesketéje.
Vonattal utaztam Berlinbe. Riadtan tértem magamhoz a sötétben. Az ablakon túl apró fények villogtak. Mekkora temető, mondtam útitársamnak. Dehogy, válaszolt. Az Prága. - Podmaniczky Szilárd versblogja.
"Soha életemben nem tapasztaltam még annyi aljasságot, mint amióta kihirdették a Nobel-díjamat. Mintha a díj éppen arra való lenne, hogy rányissa az ablakot az aljasság feneketlen mélységeire." Részletek Kertész Imre új könyvéből.
"Ez a könyv egy tiszta józan Deák Botond munkája. No, két vers kivételével, de ha azokat nem írom le, akkor nincsenek. Próbáltam megismerni ezt a várost (Budimpestát), ami így-úgy sikerült is: két év a hajléktalan-ellátásban. A 9. kerületben élek, fradista lettem, miközben a Videotonnak és a Pécsnek, meg Szegednek szurkolok, a Veszprémről nem is beszélve.
Ljudmila Ulickaja Pécsett – egy történet, ami meglehetősen hosszas tervezgetés utánvalósult meg, némi esendőséggel elegyítve. Csütörtök este kaptam egy üzenetet tőle: leestem a lépcsőn, reggel valószínűleg orvoshoz kell menni, esetleg röntgen… (A szerző fotóival)
Szóval Szigliget. Messze van Szarvastól, 370 km.,ráadásul Szigliget alá került egy magyar viszonylatban elégnagy tó, valami Balaton,amit a déli partján voltam kénytelen kerülni. Azt hittem, sohasem, amikor végre odaértem. 5: 10-kor indultam hajnalban, és fél tízre futottam be a szigligetiPatak utca 11-be. Alvó, félmeztelen férfitestek fogadtak. Aznapi első pillantások, hogy lehet ilyen hülye ez a…
Életemben először novemberben voltam Badacsonytomajban. Sütött a nap és mennyei béke terült szét az őszi tájon. Néhány éve nyaranta is jövök néhány napra. És alapvetően nem változott semmi: a nap süt, és Tomaj meg tud maradni békés kis falunak.
Egy szekszárdi történelemtanár a pozsonyi koronázótemplomban Pázmány Péterről kezd beszélni diákjainak, mire egy közelben álldogáló idegenforgalmi revizor rendőrért kiált. A pedagógust és kollégáját előállítják, tiltott idegenvezetéssel gyanúsítják őket, órákon át ülnek a fogdában. A magyar külügyminisztérium hivatalosan, írásban tiltakozik, a szlovák fél viszont „sajnálkozását fejezi ki az incidens miatt, amelyet a hivatalos magyar körök szerencsétlen…
Hétköznapi átváltozások (Podmaniczky Szilárd: Szép magyar szótár. Történetek A-tól Z-ig) Podmaniczky Szilárd Szép magyar szótár című szövegét olvasva természetes módon kínálkozik a szótárregény posztmodern hagyományainak felidézése. Temesi Ferenc hasonló vállalkozásai (Por, Híd, Pest), Milorad Pavić regénye (Kazár szótár) az olvasást segítő, vagy éppen nehezítő bázist nyújtanak. Az új Podmaniczky vállalkozás kritikái fel is tárják…