Archív

Ide lőjetek!

Ide ljetek

… mert az is milyen szexi, megdugni egy nőt ott, ahol a szíve dobbanásait még érezni lehet…[Király Kinga Júlia Jármok, asszonyok rovata]

Én nem tudom, mondja Hedviga, s nagyot húz az aperol-spriccből, becsúszik a narancsszelet is a szájába, torkán akad, ettől félrenyeli az itókát, sárga buborékok jönnek az orrán, prüszköl, krákog, fel akarok állni, hogy megveregessem a hátát, jaj, ne haragudj, mondom, és a röhögéstől visszahuppanok, ne haragudj, hogy röhögök, semmi, semmi, hessentgeti a problémát meg a kipréselt szuszt maga előtt, ő is röhög, kibuggyannak a könnyei, nézem és nem tudom eldönteni, hogy akkor a bánat és öröm annyicska volna, mint a légszomj, ha egy nő nem tüzel, a szemében csapolódnak meg a testnedvei, vagy hogy van ez, Hedviga pedig visszanyeri végre a lélegzetét, arcára pukkantja a sárga buborékokat, az olajszerű koktélcseppeken megtörik a fény, pikkelyes lesz a bőre, halfejű sellőarca van, hosszú copfját, ami a korábbi erőlködéstől neki-nekiverődött a szegycsontjának, most hátralendíti, és megkérdi, mintegy önmagától, hogy vajon mit is akart nekem mondani.

Hedvigával a nénikém hozott össze, miután a Hedviga nénikéjével együtt, aki az enyémnek volt a kolléganője, úgy gondolták, remekül meg fogjuk érteni egymást, mivel mindketten dilisek vagyunk, s ebből kifolyólag roppant magányosak is. Hosszú és nehézkes esemesezést követően, ami főként számomra volt megerőltető, lévén, hogy akkortájt még tenyérnyi foltokat izzadtam a farzsebemre, ha a kezemet a gyűrött zsepik mellé csúsztatva el akartam rejteni a nyelvtudásom görcseit és a belőlük adódó szégyenemet, mindazonáltal a mobilcsevej, bár elejét vette ennek a rejtőzködésnek, le is leplezte rendesen, mert még azt a néhány szót is mellépötyögtem, amiről bizton tudtam, hogy hibátlanul megtanultam, például nem akadtam fenn, hogy az an igekötő által követett fing ezúttal múltbéli kezdést jelent, jóllehet magyarul is prímán jelentheti valaminek a kezdetét, de ebbe most ne menjünk bele, ráadásul majdnem rövidzárlatosra áztattam a telefonomat, szóval a részemről lucskos érintőképernyőn, továbbá krikszkrakszokban megerősített vasárnap délutáni találka a Marienplatzon rendben is lett volna, ha előtte nem követem el eddigi életem legmerészebb cselekedetét, amire a mai napig egyszerre vagyok büszke és érzem tőle roppant zavarban magam.

Mielőtt ugyanis Hedviga elküldte volna az első esemesét, amiben máris közölte, hogy ő most kakil egyet, bedobja magát a zuhany alá, majd szkájpol kicsit, úgy egy órányit a Muttijával, és utána találkozhatunk, én elküldtem a volt szeretőm feleségének egy levelet, amelyben meggyóntam neki az években mérhető bűnidényemet, majd arra kértem, vigyázzon a férjére, de főként azokra a nőkre, akikre ugyanez a veszély leselkedik, hogy tudniillik a csukartos préri csökött bogáncsain tengődve, s aszott képükön olivás-mézes pakolással könyörgő leveleket írjanak majd neki, amiért nem vigyázott a férjére kellőképp, s hagyta elcsatangolni idegen hálószobákba, amelyek közül – horribile dictu! – az enyém is csak egy lehetett a sok közül. Mire a levelet megírtam, az arcom valóban hozzáaszott a dühödt jövendöléseim rémképéhez, és fogytam kábé öt kilót. Pittyegett egyet a német mobilom, már láttam is az amazonharc során marékszámra kicibált hajtincseket, amik mind az enyémek voltak, egyrészt mert egy szeretőnek mindig szebb a haja, másrészt viszont a feleség mindig irigy a szerető szép hajára, de szerencsémre Hedviga volt, és az akkurátus részletezéstől eltekintve nagyon megörültem, mert legalább lett aznapra programom. Különben ülhettem volna a gép előtt, hogy ha képletesen is, de előre elsirassam a skalpomat.

Ültünk a Marienplatzon egy kávézó teraszán, a Városháza tornyából épp kijöttek a törpék és elpörögték a hétvégi magány gúnydalát, amikor Hedviga horkantott egyet, majd mondani akart valamit, és sárgákat bugyborékolt az orra. Előtte kézzel-lábbal, ami az írásbeliségben a krikszkraksz megfelelője, magyaráztam éppen, hogy mibe trafált bele. Közben azon gondolkodtam, hogy ez is német eredetű lehet, s valószínűleg a treffenből származik, tehát a Hedvigával való ismeretségem a múlt lezárásának kezdete.

Hedviga Prágában született, de sokat élt Barcelonában, ahol megismerkedett egy marokkói pasival, akivel aztán össze is költözött, de az kisvártatva lelépett egy román lánnyal, akibe nem volt szerelmes, ám a váltást mégis elérkezettnek látta beütemeznie, aminek következtében Hedviga még most is egyedül fizette a közös büzsé alapján vett hitelmosógépet, hitelhűtőt, és hitel-plazmatelevíziót, miközben a pasi hajnalonta bombázta üzenetekkel, hogy mennyire bánja, és hogy mennyire gyáva, amiért nem kel fel a román lány mellől, és fut mindjárt a Hedviga karjai – értsd: lábai – közé, amire Hedviga folyton azt szajkózta, persze, amíg el nem unta, hogy valóban gyáva, és így hajnaltájt neki ne is jöjjön, a pasi viszont mindig kivágta magát, mondván, hogy náluk, araboknál csak most van este, ilyentájt zárják le a napot, amikor a gyengeségeiket lajstromba véve még megelőzhetik a másnapi kilengéseket.

Cseles, nagyon cseles, mondtam Hedvigának.

Gondolod, kérdezte, s az amúgy is kerek kék szemei megnőttek hirtelen, két nagy harmatos kehely, felületükön fodrozódott a könny, valami mély áramlat sodrására hullámozni kezdett a szembogara, s ahol a hullámok megtörtek, megtörtek tarajukon a vasárnap délutáni fények is, olyan bánatosan, ahogyan nő szemében csak a vasárnapi fények tudnak villogni, mikor újramondhatja valakinek végre a hosszú magányban a történetét, tudod, legszívesebben még mindig hinnék neki, de hát ő ott van, és én itt.

Miért? Azóta is ír?

Szokott néha, igen. Pedig két éve már, hogy eljöttem onnan.

Ezen kicsit elámultam, sőt, mintha irigységet is éreztem volna, de hirtelen mégis megnyugodtam, mert az aznapi levelemmel, ebben biztos voltam, végleg levédtem magam. Mert minden tévhit ellenére a bosszú nem feltétlenül a mások cselekedeteinek megtorlása, sokkal inkább önmagunk kiiktatása, a csend előhívása abban a harci állapotban, mikor már a neszezés is csatazajként hat.

De Hedvigának mindezt nem mondhattam el, miután néhány perccel elébb épp tőle tudtam meg, hogy azt, amit a találkánk előtt elkövettem, a bosszút, die Rache, Ra-che, so sagt man auf Deutsch, így mondják németül, nagyon kegyetlen dolog, grausam, Julia, du bist eine echte grausame Frau, kuncogta, és hogy errefelé ez bevett dolog, mert egy német nő sose hagyná magát, szóval ha valamit, akkor ezt az egyet nekünk is kutyakötelességünk eltanulni tőlük, mert lám, a nénikéjének is a fél életébe tellett megtanulnia, aki négy év boldognak hitt kapcsolat után csak nemrég tudta meg, hogy a szerelmének családja van, pedig még jelzálogot is felvett a lakására, pontosabban a pasija kunyerálta tőle ki, mikor kiderült, hogy a heroinfüggőségét már nem tolerálja a bank vezetősége, ahol együtt dolgoztak, és detoxra küldték, amit viszont a biztosító nem fizetett.

És a nénikéd fizette a detoxot, kérdeztem elképedve, igen, csapott le Hedviga, és miután megtudta, hogy családja van, beállított a babazsúrba, amit a gyerek két éves szülinapjára meg a pasi szabadulására rendeztek, és miután nem nyitottak neki ajtót, órákra a kaputelefonon felejtette magát, úgy kellett a rendőrségnek elhurcolnia, és azóta három munkahelye van, hogy a hiteltörlesztést megoldja valahogyan, szóval nagyon jól tetted, amit tettél, ne aggódj, a többi pedig nem a te dolgod, innentől kezdve már nem fogsz bevonzani gazembereket, du werdest nie mehr Bösewichte anziehen, meine Süsse.

Ebben a pillanatban megállt az asztalunknál egy kreol férfi, széles vigyorral köszöntötte Hedvigát, majd felém fordult, meghajolt, bemutatkozott, visszafordult Hedvigához, elviháncoltak vagy tíz percet spanyolul, de időnként kikacsintott a beszélgetésből, mohón bámulta a dekoltázsomat, végül pedig minden felvezetés nélkül nekiszegezte Hedvigának a kérdést, hogy vajon elkérheti-e a telefonszámomat. Mintha ott se lennék. Mintha egy termékkódot kérne el. Hedviga elzavarta, hogy most épp fontos beszélgetésben vagyunk, a pasas lehajolt, kihívóan megnyalta az ajkait, az arcomhoz kente, majd a hüvelyk- és kisujját kifeszítve intette, hogy telefonálni fog.

Na és ezt, kérdeztem, ezt hogyan védi ki egy német nő.

Sehogy, Julia, egy német nővel ilyesmi nem fordul elő.

Hát ez remek, látod valahol a homlokomra írva, hogy ide lőjetek?

Ugyan, nézzük a dolog előnyös oldalát, amíg odaát, Budapesten, vagy hol a szentszarban, ott-ott, Budapesten, helyeseltem, szóval míg a gazembernek most rendesen szorul a hurok a nyaka körül, téged máris randevúra hívnak, igaz, hogy ennek is van felesége, de hadd legyezze a hiúságodat.

De én nem akarom a hiúságomat legyeztetni, fakadtam ki, én csak azt szeretném, ha ilyenekkel nem lenne dolgom, ha nem kéne egy levegőt szívnom velük.

Akkor majd nem adom meg neki a telefonszámodat.

Azt nagyon megköszönném, feleltem és kiittam az aperol-spriccemet, amit Hedviga ajánlott, arra hivatkozva, hogy olyan nagyvilági és buja, mert a pezsgő feloldja az ember gátlásait, az aperol megszünteti a gyomorremegést, a szóda csillapítja az égő poklokat, a narancsszeletek pedig megédesítik az ember csókjait.

Én nem tudom, mondta ekkor Hedviga, és beszívta a narancsszeletet, hogy már soha ne lehessen édes a csókja, majd fuldoklott és krákogott egy sort. Miután lecsutakolta az olajos pikkelyeket, bevallotta, hogy most van valakije, valaki olyan, akiről mindig is álmodott. De ehhez az kellett, hogy évekig ne engedje közel magához a barcelonai pasit. Hogy minden elutasításában leküzdje a vágyait, és átalakítsa őket, hogy meggyőzze magát, már nem szereti, soha nem is szerette, vagy ha mégis, azok az idők nemhogy elmúltak, de valójában nem is léteztek sosem. Negierung, Julia, die Negierung ist die wichtigste in diesem scheisse Leben, azzal felhörpintette a maradék koktélt, fizettünk, és ment is mindenki a maga dolgára. Haza. Pontosabban a néhány négyzetméteres szobájába, ahol a plafon olyan közel van az ágyhoz, mint cellában a felettünk alvók fekhelye.

Amikor hazaértem, be se csuktam az ajtót magam mögött, Hedviga telefonált, egyre csak azt sipítozta, hogy ő egy átokverte szerencsétlen, és ne mondjam el senkinek, de mióta elváltunk, folyton csörög a mobilja, férfiak kérnek találkát tőle, de nem akármilyet, durva dolgokat mondanak neki, hogy ide szopjon, és oda tágítsa a lyukát, meg hogy borotválja le a hónalját, mert az is milyen szexi, megdugni egy nőt ott, ahol a szíve dobbanásait még érezni lehet, és hogy felhívta az álompasit, aki eleinte nem vette fel, de aztán beleszólt egy női hang, és azt mondta neki, most majd meglakolsz te kis kurva, ezentúl majd jobban megnézed, mibe trafálsz bele.

Miközben Hedvigát hallgattam, kinyitottam az ímélemet. Az én szerelmem csak annyit írt, hogy rohadt kis hazátlan kurva vagyok, és soha többé ne merészeljem átlépni az ország határait, mert úgy megver, hogy még az unokáim is nyomoréknak születnek.

Fura, de ettől teljesen megkönnyebbültem. És valahogy a német nyelvtudásom is megugrott hirtelen. Mondtam Hedvigának, hogy azonnal jelentse a rendőrségen az esetet, és közben kezdjünk el nyomozni, milyen oldalakra tehettek föl a nevében hirdetéseket.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top