vasárnapi keresési eredmények

Hogyan kerültek ki a Seuso-kincsek Horvátországból egy diplomata táskájában?

Hogyan kerültek ki a Seuso-kincsek Horvátországból egy diplomata táskájában?

Miért maradt Horvátország a több millió dollárt érő Seuso-kincsek nélkül, és miért kerültek azok a magyarok kezére – címmel közölt terjedelmes cikket a Vecernji List című legolvasottabb horvát napilap vasárnapi számában. Ivica Miskulin egyetemi tanár írásában azt taglalja, hogyan került ki a kincs Horvátországból (akkor Jugoszlávia) 1977-ben egy diplomata táskájában. Felidézi az azért folyó New…

Ennyi pénzt még nem adtak postagalambért

Ennyi pénzt még nem adtak postagalambért

Rekordáron, 1,252 millió euróért cserélt gazdát Armando, Belgium legjobb versenypostagalambja egy online aukción. Minden idők legeredményesebb belga hosszú távú versenygalambját egy kínai licitáló vehette meg. A vasárnapi leütési ár óriási meglepetést okozott a rajongók körében, bár már az előzetes becslések is azt mutatták, hogy megdőlhet a korábbi 376 ezer eurós rekord, amelyet egy Nadine nevű…

2019. március 19. /
, , ,
Alföldi Róbert is Szabad Sajtó Díjat kapott

Alföldi Róbert is Szabad Sajtó Díjat kapott

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke (b) és Kránitz László, a Szabad Sajtó Alapítvány kuratóriumának elnöke (j), mint díjátadók, valamint a Szabad Sajtó Díj kitüntetettjei, Gál J. Zoltán, újságíró, politikus, egykori kormányszóvivő, a Vasárnapi Hírek volt főszerkesztője (b2), Rózsa Péter Déri János-díjas újságíró, egyetemi tanár (b3), Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas színész, műsorvezető, rendező (b4) a díjátadó…

Marno a nyelvkezelésben Tandori utóda, habitusában pedig József Attiláé – Az Élet és Irodalom 2019/09. számából

Marno a nyelvkezelésben Tandori utóda, habitusában pedig József Attiláé – Az Élet és Irodalom 2019/09. számából

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. INTERJÚ Káromkodni és fütyörészni – Ferencz Győzővel beszélgetett Kácsor Zsolt. „Ma reggel eltűnt a világ címmel tavaly év végén jelent meg Ferencz Győző költő, irodalomtörténész legújabb kötete. Ennek apropóján beszélgettünk vele versírásról, a szerkesztési elképzeléseiről, az internetes irodalomról, végül – mint a Széchenyi…

2019. március 1. /
, ,
Bíborosok: Szervezett hálózat áll az egyház visszaélései mögött

Bíborosok: Szervezett hálózat áll az egyház visszaélései mögött

Az egyházat érő vádakról beszélt Ferenc pápa a kiskorúak védelméről a Vatikánban csütörtökön kezdődő püspöki tanácskozás előtt, miközben a papok általi szexuális visszaélések áldozatai a pápai államnál tartottak tiltakozó demonstrációt. Ferenc pápa a szerdai általános audiencia előtt, egy olaszországi zarándokcsoport számára rögtönzött beszédében kijelentette: az egyháznak tagjai közt akadnak „bűnösök, mégpedig néha nagy bűnösök is,…

2019. február 21. /
, ,
Mészáros Márta 75-ös filmjét mesterműnek nevezték a Berlinálén

Mészáros Márta 75-ös filmjét mesterműnek nevezték a Berlinálén

Hanna Schygulla német színésznő mesterműnek nevezte Mészáros Márta Örökbefogadás című filmjét, melyet a Collegium Hungaricum Berlin a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválhoz (Berlinale) kapcsolódva a filmrendező tiszteletére rendezett minifesztiválon mutatott be a héten. A rendezvényről az M5 kulturális csatorna híradója számolt be szombat este. Mészáros Márta 1975-ben Arany Medvével elismert alkotásának digitálisan felújított változata a Berlinalén…

2019. február 17. /
, ,
Díjat nyert a Berlinálén az Entropia című magyar animáció

Díjat nyert a Berlinálén az Entropia című magyar animáció

Buda Anna Flóra Entropia című animációja kapta a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) a rövidfilmes kategóriában a Teddy-díjat, a hagyományos nemi identitásoktól eltérő szexuális önazonosságok témáját megjelenítő filmművészetnek szentelt elismerést, a független zsűri által odaítélt díjat péntek este adták át a német fővárosban. Buda Flóra Anna az Entropiával diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció…

2019. február 16. /
, ,
Új stratégiájáról is beszélt a Collegium Hungaricum Berlin új igazgatója

Új stratégiájáról is beszélt a Collegium Hungaricum Berlin új igazgatója

A magyar animáció új nemzedékének munkáiból mutatott be válogatást a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) alkalmából a német fővárosban működő magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) csütörtökön. A CHB régi törekvése, hogy a magyar kultúrát nemzetközi összefüggésekbe ágyazva mutassa be Németország globális kisugárzású művészeti központként számon tartott fővárosában. Ennek a felfogásnak a révén…

2019. február 16. /
, ,
Mészáros Márta Arany Medvével kitüntetett filmje a Berlinálén

Mészáros Márta Arany Medvével kitüntetett filmje a Berlinálén

Több mint negyven év után is aktuális, mai film az Örökbefogadás – mondta szerdán a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) a közmédiának Mészáros Márta, aki ezúttal az 1975-ben a legnagyobb elismeréssel, az Arany Medvével kitüntetett alkotása felújított változatával tért vissza a fesztiválra. A digitálisan restaurált film világpremierjén „tele volt a mozi”, és a vetítés után…

2019. február 14. /
, ,
A Lidérc úr bemutatkozott a Berlinálén

A Lidérc úr bemutatkozott a Berlinálén

Nagy sikerrel megtartották Tóth Luca Lidérc úr című animációs rövidfilmjének világpremierjét kedden késő este a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale). A 19 perces, párbeszéd nélküli alkotás fő témái a feltétel nélküli, egyoldalú szerelem, a csalódás, a hiúság és a szexualitás. Lidérc úr egy apró férfi, aki egy fiatalember testéből, a bordái közül bújik ki, és…

2019. február 14. /
, ,
Elárulta a rendező az új Terminátor-film munkacímét

Elárulta a rendező az új Terminátor-film munkacímét

James Cameron elárulta az új Terminátor-film munkacímét: az Oscar-díjas rendező szerint egyelőre a Terminator: Dark Fate mellett döntöttek. Cameron 1984-ben írta és rendezte a Terminátor: A halálosztó című sci-fit. A nagy sikerű produkció első folytatása 1991-ben készült el Terminátor: Az ítélet napja címmel. A Terminátor: Sarah Connor krónikái, Ternimátor: Megváltás és a Terminátor: Genisys című…

2019. február 12. /
, ,
Most belelapozhatnak a corvinákba

Most belelapozhatnak a corvinákba

Mátyás király kódexeinek lapozásával és műhelybeszélgetéssel zárul A CORVINA KÖNYVTÁR budai műhelye című kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban Milyen útjai lehetnek a corvina-kutatásnak a jövőben a 15-16. század könyvkultúrájának tágabb kontextusába helyezve? Erre a kérdésre keresik a választ a téma legavatottabb ismerői a Corvina könyvtár budai műhelye című kiállítás nyilvános zárórendezvényén. A beszélgetés résztvevői: Békés…

2019. január 30. /
, ,
Rengeteg pénzt hozott az Üveg

Rengeteg pénzt hozott az Üveg

M. Night Syamalan Üveg című filmje érte el a legnagyobb mozibevételt a hétvégén Észak-Amerikában. A thriller második hete vezeti a toplistát. Az Üvegre péntektől vasárnapig 19 millió dollárért  váltottak jegyet a nézők Amerikában és Kanadában. A produkció, amelynek főszerepeit James McAvoy, Bruce Willis és Samuel L. Jackson alakítja, az elmúlt tíz napban 73,6 millió dollárt keresett…

2019. január 29. /
, ,
Nem finanszírozza tovább a szponzor a Man Booker-díjat

Nem finanszírozza tovább a szponzor a Man Booker-díjat

Új főszponzort keres a Man Booker-díjat gondozó alapítvány, miután a legrangosabb brit irodalmi elismerést 2002 óta támogató Man Group befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport bejelentette, nem finanszírozza tovább az évenként odaítélt díjat. A nagy-britanniai székhelyű cég közlése szerint az idei lesz az utolsó év, hogy a szokásos 1,6 millió fonttal (586 millió forint) támogatja a…

2019. január 29. /
, ,
Fülöp elnézést kért és elmondta, miért történt a baleset

Fülöp elnézést kért és elmondta, miért történt a baleset

Személyes levélben kért elnézést Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó férje tíz nappal ezelőtti autóbalesetének sérültjétől. Az idén 98 esztendős Fülöpöt a királyi család kelet-angliai téli rezidenciája, Sandringham közelében érte a baleset január 17-én, amikor Land Rover Freelander terepjárójával a helyi főútra próbált kihajtani, és eközben összeütközött egy Kia személyautóval. A herceg maga vezette a…

Kiterjesztették a csíksomlyói búcsút Ferenc pápa látogatásának napjára

Kiterjesztették a csíksomlyói búcsút Ferenc pápa látogatásának napjára

Június elsejére, Ferenc pápa csíksomlyói látogatása napjára is kiterjeszti a csíksomlyói búcsút Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke – közölte honlapján az érsekség. Az érsek hétfőn keltezett körlevelében kijelentette: a pápalátogatás napját is fogadalmi búcsúnak nyilvánítja, hogy ennek az eseménynek a zarándokai is eleget tehessenek az ősök fogadalmának. Emlékeztetett rá, hogy a pápalátogatás…

2019. január 23. /
, , ,
Négyszer kellett elhalasztani Elon Musk hordozórakétájának fellövését

Négyszer kellett elhalasztani Elon Musk hordozórakétájának fellövését

Elindította első nemzetbiztonsági űrmisszióját az Egyesült Államok számára a SpaceX amerikai magán űrkutatási vállalat, amely vasárnap egy katonai navigációs műholdat bocsátott fel egy Falcon-9-es hordozórakétával a floridai Cape Canaveralból. A Lockheed Martin amerikai fegyvergyártó cég által épített, nagyjából 500 millió dollár értékű GPS-műholdat szállító Falcon-9-es hordozórakéta helyi idő szerint délelőtt 9 óra előtt néhány perccel…

Beperelik a klímaváltozással szemben tehetetlen államot

Beperelik a klímaváltozással szemben tehetetlen államot

Négy civil szervezet vasárnapig több mint másfél millió aláírást gyűjtött össze Franciaországban ahhoz, hogy beperelje az államot, mert szerintük tétlen a globális felmelegedés elleni fellépésben. Soha ennyi aláírás nem gyűlt még össze egy ügy érdekében az országban. A laffairedusiecle.net című oldalon öt nap alatt gyűjtött össze ennyi aláírást a Greenpeace, az Oxfam, az Alapítvány a…

Roger Waters: A rasszista kormányú Izraelben nem játszhatnak Pink Floydot

Roger Waters: A rasszista kormányú Izraelben nem játszhatnak Pink Floydot

Lemondta izraeli turnéját a Pink Floyd számait játszó zenekar Roger Waters, a Pink Floyd egyik alapító tagjának nyomására – jelentette vasárnap a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság honlapja. A UK Pink Floyd Experience nevű együttes három koncertet adott volna január elején Beér-Seván, Tel-Avivban és Haifán, de a Bojkott, Tőkekivonás, Szankciók (BDS) elnevezésű,…

Hazaszállították a török Cigánylány hiányzó 12 darabját

Hazaszállították a török Cigánylány hiányzó 12 darabját

Kiállították a délkelet-törökországi Gaziantepben az Egyesült Államokból több mint fél évszázad után hazakerült, Kis-Ázsia egyik leghíresebb római kori emlékének számító „Cigánylány” mozaikegyüttes 12 hiányzó darabját. A mozaikegyüttesre először az 1960-as években egy illegális ásatás keretében bukkantak rá. Az alkotás nagy részét ezt követően kicsempészték Törökországból és az Egyesült Államokba szállították. Az Ohio állambeli Bowling Green…

Ferenc pápa: Az emberek közötti kapcsolatok útja tele van lyukakkal

Ferenc pápa: Az emberek közötti kapcsolatok útja tele van lyukakkal

A mai társadalmat jellemző ridegség és közöny helyett testvériséget sürgetett Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott vasárnapi beszédében. Ferenc pápa kijelentette, advent második vasárnapja a „megtérés” ideje. Az egyházfő szerint a mai világban ez magatartásváltást jelent: az emberek önteltségükbe bezárkózva élnek, amely a ridegség és a közöny szakadékába süllyesztette őket. Innen pedig csakis a…

2018. december 9. /
, , ,
Tréfa áldozata lett a holland írónő Romániában

Tréfa áldozata lett a holland írónő Romániában

Álhír lehet, hogy felbukkant egy hat éve ellopott Picasso-festmény: a kép megtalálását bejelentő holland írónő elmondása szerint „tréfa áldozata lett” – közölte a holland NOS televízió. Az írónő vasárnap este azonban azt mondta a tévében, hogy két belga filmrendező „performanszának” dőlt be gyanútlanul – idézte a The Guardian online kiadása. A News.ro hírügynökség vasárnapi jelentése…

Eladták Monet világhírű festményét

Eladták Monet világhírű festményét

Monet Le bassin aux nymphaés (Tavirózsás medence) című képe 31,8 millió dollárért (9 milliárd forintért) kelt el a Christie’s impresszionista és modern festészeti aukcióján vasárnap New Yorkban – számolt be róla az artnewspaper.com művészeti portál. Az aukció teljes bevétele 279,2 millió dollár (80 milliárd forint) volt, amely a tavalyi impresszionista és modern árverésen elért bevétel…

Ezek a filmek nyerték a Verzió Filmfesztivál díjait

Ezek a filmek nyerték a Verzió Filmfesztivál díjait

A 15.Verzió magyar közönségdíját az Egy nő fogságban, nemzetközi közönségdíját az Erdők ideje nyerte. A Legjobb emberi jogi film a Srbenka, a legjobb diákfilm A sziget lett. Különdíjat kapott a Semmi sem mutatja, Az ő hangjuk és a Carlos filmje. November 10-én, szombat este kihirdették a budapesti Toldi moziban a 15. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi…

2018. november 12. /
, ,
Egy félelmetes karmesterpálca került az Auschwitz Múzeumba

Egy félelmetes karmesterpálca került az Auschwitz Múzeumba

Új történelmi relikviával, az egykori foglyok zenekarának karmesteri pálcájával bővült az auschwitzi emlékhely gyűjteménye. A fából és elefántcsontból készült 32 centiméteres pálca, amelyen az F. Nierychlo 1940 (A) felirat olvasható, egy magánszemélytől került az egykori náci haláltábor múzeumába. Franciszek Nierychlo postai alkalmazott és zenész 1940 júniusában került Auschwitzba egy lengyelekből álló fogolyszállítmánnyal, és a láger…

2018. október 27. /
, , ,
Párizsban megnyitják a középületeket hajléktalanok elszállásolására

Párizsban megnyitják a középületeket hajléktalanok elszállásolására

Anne Hidalgo, Párizs szocialista főpolgármestere egy vasárnapi lapinterjúban bejelentette, hogy ezen a télen megnyitja a városháza, a kerületi polgármesteri hivatalok, valamint nagyobb középületek dísztermeit hajléktalanok elszállásolására. „Mintegy háromezer sürgősségi szálláshely hiányzik a fővárosban. Megígértem, hogy a város megteremti a felét. Több mint nyolcszázat már létrehoztunk február óta, további hétszázat átadunk 2019 elejéig. A többi 1500-at…

2018. október 14. /
, ,