+ Irodalom

Marno a nyelvkezelésben Tandori utóda, habitusában pedig József Attiláé – Az Élet és Irodalom 2019/09. számából

élet és irodalom

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

Káromkodni és fütyörészniFerencz Győzővel beszélgetett Kácsor Zsolt.

„Ma reggel eltűnt a világ címmel tavaly év végén jelent meg Ferencz Győző költő, irodalomtörténész legújabb kötete. Ennek apropóján beszélgettünk vele versírásról, a szerkesztési elképzeléseiről, az internetes irodalomról, végül – mint a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnökével – a tudományos és művészeti életben folyatott kormányzati rombolásról.”

OSCAR

Balla Eszter a 91. Oscar-gálán díjazott filmekről írt.

„Hollywood homokba dugta fejét, és a 91. Oscar-gálán elfeledkezett a filmgyártást és magát a mozit is fenyegető súlyos problémákról. Pedig szembe kellene néznie azzal, hogy a régi dicsőségbe menekülő álomgyár aligha képes választ adni a digitális kor kihívásaira. Nincs ellenszer azokra az online cégekre, a Netflixre, Amazonra, amelyek a  hollywoodi stúdiórendszert veszélyeztetve sikeres filmgyártásba és filmforgalmazásba kezdtek. Komputeren játsszák a filmeket, és ezzel a mozi sírját ássák. Nagy kérdés, hogy vajon az Oscar, amely mindig igyekezett a politikát távol tartani magától, behódol-e az egyre radikálisabb ideológiai nyomásnak. A  múlt vasárnapi ünnepségen úgy tűnt, hogy igen.”

FEUILLETON

Radics Viktória írt esszét Megfordult a világ címmel Marno János költészetéről, abból az alkalomból, hogy a költő 70 éves lett.

„Ez a nietzschei botlatókő: „Ma minden megismerésnél mindörökre megkövült szavakba botlunk, és inkább a lábunkat törjük ki, semmint egy szót törnénk föl” (Romhányi Török Gábor fordítása). Tandoritól származtatható a magyar költészetben ez a „diótörő” technika; Marno a nyelvkezelésben Tandori utóda, habitusában pedig József Attiláé – nem mímel mámort „koholt képekkel és szeszekkel”, már költői időszámítása előtt elküldte a pátoszformákat melegebb égtájakra.

A költészet maga annál jobban izgatja, és az ő „költőnk és kora” verse csakúgy kopog, mint a József Attiláé, meg mint Tandorinál a „tört szemek dióverése”. A kognitív költészet kőbölcsője azzal kezdődik, hogy „nem találok fogást a nyúlványaimon” – ez lehet kéz, láb, fallosz, de a saját múlt is, a nyelvünk is, akár a tekintetünk, érzékszervi csápjaink és protéziseink. A tudálékos terminus technicus – a „kognitív lírapoétika” egy létező diszciplína! – elkezd bucskázni különféle referenciaszinteken és aspektusokon, perspektívákon, emlékeken és kommentárokon átal, mint a régi labirintus-játékszerben a kis golyó, mígnem visszafut a kiindulópontra, 1974-be, egy templomtérre, ami az a színhely, mely megelőzte a költői tudatosodásnak az évek során majd egyre fokozódó és egyúttal öndestruáló folyamatát. Ebben a versben a „kőbölcsőben ringatták” szólás kerül terítékre, bomlik elemeire, továbbá más szólások is, akárcsak a közkeletű lélektani klisék, azért, hogy a vers rávilágítson a költői kogníció szerteágazó, szenzuális és drámai jellegére.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Károlyi Csaba „Mindenki költő” című recenziója Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött interjúinak kötetéről szól.

„Alapélménye volt a háború. „Az én nemzedékem, az Újhold-nemzedék, melyben a korhatár 20-25 év volt (Lengyel Balázs már nagyon öregnek számított a 26 évével), mint mondtam, háborús nemzedék. A fiúk a harctérről jöttek, meg haláltáborokból, meg pincékből, a legküzdelmesebb helyekről jöttünk, de még nagyon fiatalok voltunk.” (484.) Hajlamos volt egész generációját az újholdasokkal azonosítani, ami furcsa, de megérthető a traumái felől nézve: „a háromesztendős irodalom kora”, majd a publikációs tilalom rányomta a bélyegét egész gondolkodására. Még 1986 után is állandóan a második Újhold betiltásától félt, mígnem 1989 után már a pénzhiánytól félhetett (646.). 1956-os alapélménye, hogy „bejött” egy ágyúgolyó a lakásukba, Mészölyék voltak épp náluk (171.), senkinek semmi baja nem lett, de azért ez sem akármi.

Elég hamar elkezdték kérdezni a női szerepekről, a „nőirodalomról”, először Földes Anna 1970-ben. Szeretett erről beszélni, a kor szokásaihoz képest („lányok, asszonyok”) nyitottan, érzékenyen, okosan. „Hiszen magyarok is vagyunk, nők is, tanárok vagy bélyeggyűjtők…” (227.). Ugyanakkor érezhető, hogy nem ennyi mondanivalója lett volna erről, ha igazából ki tudta volna beszélni. 1944 és 1958 közt Lengyel Balázs felesége volt, de válásukról, magánéletéről nem akart szólni (nem is kérdezték soha), és nyilván azt válaszolta volna, mint akkor, mikor azt a kérdést kapta, mondana-e valamit Pilinszkynek, a „szép arkangyalnak”, a „hatalmas költőnek” a „legbensőbb életéről”: „Nem, nem.” Talán a legvallomásosabb – egészen másra vonatkoztatható – két mondata ez: „De mitől olyan szép Nofretete? Azért olyan szép, mert Ekhnáton olyan okos volt.” (345.). Na, ja, de hiszen Nemes Nagy sokszor kijelentette, hogy ő nem vallomásos költő, mit tegyen, hát ennyit mondhat.”

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

Lanczkor Gábor Monolit. Válogatott és új versek című kötetéről két kritika beszél.

Forgách Kinga: Sebzett líra

 „Lanczkor Gábor költői pályája a kétezres évek közepén indult A tiszta ész című kötet megjelenésével, amely meglehetősen jó kritikákat kapott. Ezután sűrű egymásutánban jelentek meg a kötetei, 2007-ben a Fehér daloskönyv, 2008-ban a Vissza Londonba, majd 2011-ben a Hétsarkúkönyv. Mindeközben számos elismerést (például Gérecz Attila-díjat, Junior Príma-díjat, majd később József Attila-díjat) kapott. Költészete minden újabb kötettel megújult, rendszerint új perspektívákkal és motívumokkal gazdagodott. Az utóbbi években aztán a kifejezési forma is változott, versek helyett főként regények születtek. A most megjelent Monolit című kötet visszamutat a kezdetekre: válogatott és új verseinek gyűjteménye, így magába foglalja mindazokat a témákat, amelyek az első pillanatoktól fogva meghatározták költészetét. Sokfélesége ellenére azonban a kötet nem széttartó, hanem nagyon is jól szerkesztett és szépen építkező gyűjtemény, amely teljesen egyedi – a magyar irodalomban gyakorlatilag semmihez sem hasonlítható – versvilágot ad ki.

Ennek a sajátos világnak a középpontjában a táj áll, amely Lanczkor költészetének alfája és omegája. Ez a táj elsősorban a földhöz, a kőzetrétegekhez és a hegyoldalakhoz kötődik, azon belül is leginkább a Celldömölk melletti „tájsebzett” vulkánhoz, a Sághoz, amely a bazaltbányászat következtében vált csonkává. A Ság kiüresített, elhordott krátere a kötet legfontosabb motívuma, egy olyan költői kép, amely beleivódik az összes versbe. A szétvágott hegy egy felépített mítosz alapja, egy motívumháló középpontja, amelyre a kötet előrehaladtával számos más kép tapad rá a kultúrtörténetből. (Nem mellesleg erősen kapcsolódik Berzsenyi Dánielhez is, akinek a verseiben szintén többször megjelenik.)”

Konkoly Dániel: Ság és irodalmiság

„A kötetben előforduló tanúhegyek (Ság, Hegyestű, Badacsony) vulkanikus eredetűek. A Talált tájseb című vers az, amely először megteremti annak a lehetőségét, hogy az olvasó párhuzamot vonhasson a vulkanikus tevékenység és a költés között: „a kipucolt belsejű alvó vulkánnal modellezni: a földdel mennyire fájtunk egymásnak // Az ipari bazalt és én”. A versekben is kifejtett összefüggés a két jelenség között, hogy mind a magma, mind az  énköltészet a mélyből tör fel. Az analógiát követve tehát a vulkanikus kőzeteknek maga a költemény feleltethető meg. De végigvihető-e ez az analógia? Ha a vulkánkitörés a költés, akkor a költeményekben vissza-vissza térő bányászat a versek befogadása kell, hogy legyen, amely tevékenység a hegység szerkezetét tárja fel, de egyben meg is semmisíti azt, hiszen a bazaltbányászat a Ságnak például jelentősen megváltoztatta a képét, a Hegyestűt egyenesen megfelezte.

Lanczkor verseinek visszatérő szereplője a Ság, amelyen Eötvös Loránd a róla elnevezett ingát próbálja ki 1891-ben. Nem csak ez kapcsolja össze az eszközt Lanczkor verseivel, hanem a mélység feltárása is, amelyet a költés vagy a versolvasás mellett Eötvös találmánya is végrehajt, hiszen azzal a mélyben rejlő értékes, ámde az élővilágra közvetve meglehetősen káros hatást gyakorló földgázt és kőolajat lelhet az ember. Ebben az esetben szintén valami geológiai kerül párhuzamba a művek megalkotásával, ahogy többször a versekben is: „a hömpölygő lávafolyamtól földagadt // hullámok mozgó felszínén / egy kiolvashatatlan kusza valaki. // Föl onnan úgy szökik, mintha az én / agykérgemből pattanna ki” (A szétválaszthatatlan füst és gőz). Párhuzamokat építenek ki a versek még a privát és a természeti (A fenyves alja), valamint a növények, az állatok és az emberek között (Ahol az agavék).”

VERS

Ebben a számban Győrffy Ákos Reggeli gyakorlatok című hosszabb ciklusa és Nyilas Atilla a tragikusan elhunyt költő, Dukay Nagy Ádám emlékének ajánlott verse olvasható. Ízelítőül Gőrffy Ákos ciklusából adunk közre egy részletet:

Pontot tesz a neve mögé
az idős hajléktalan, miután
aláírta, hogy átvette
a megőrzött csomagját.
Majdnem megkérdezem
tőle, hogy miért, de végül
nem kérdezem meg.
Elképzelem, hogy ezentúl
én is pontot teszek
az aláírásom mögé.
Később, az irodában
le is írom így egy papírra:
Győrffy Ákos.
Mint egy emelkedő
drón, úgy távolodom
a nevemtől.

PRÓZA

Fecske Csaba, Sánta József, Szeifert Natália és Vandlik Katalin prózája mellett Németh Gábor tárcája olvasható.

 Részlet Szeifert Natália Boríték című írásából:

„A folyosó padlójának kövezetét nézegette. Világos, kenyérbélre emlékeztető színű négyzetek váltakoztak bordókkal, valami kőőrleményből készülhettek. Nem sütött be a nap, de fülledt meleg terjengett az épületben. A táskája ott volt mellette a széken, benne a boríték. A gyomra idegesen morgolódott, nem vett róla tudomást, ahogy akkor régen sem, amikor az anyja miatt ült egy ilyen folyosón, és életében először járt felnőttként kórházban.

Ugyanebben az épületben, egy másik emeleten, jó húsz évvel ezelőtt. Ugyanilyen, egymáshoz hegesztett székekből álló padon ült, talán éppen ezek a kopott infúziós állványok voltak már akkor is a lepedővel letakart kerekes kocsik mellett, amelyek ismeretlen rendeltetésű eszközöket rejtettek. Mintha ugyanezek az arcok lövelltek volna felé ugyanilyen részvétlen oldalpillantásokat, ugyanezek a visszeres vádlik jártak-keltek volna ott már akkor is, megrogyott papucsokban és gyógycipőkben. És ugyanez a szag.”

FILM

Báron György Jorgosz Lantimosz A kedvenc című filmjéről írt.

„A görög filmes, szemben az olyan apologetikus-nosztalgikus heritage-filmekkel, mint az Értelem és érzelem, a Büszkeség és balítélet, az Emma vagy a György király, a műfaj revízióját forgatta le. Műve nem a fájdalmasan letűnt szépségről szól, hanem a paraván takarta romlottságról. Mintaképe nem az Austen-adaptációk mozija volt, hanem az olyan, olykor csúfondáros, olykor keményen kritikus kosztümös mozgóképek, mint Kubrick Barry Lyndonja, Richardson Tom Jonesa, s mindenekelőtt Greenaway korai munkái, elsősorban A rajzoló szerződése.”

ÉPÍTÉSZET

Torma Tamás a Gül baba türbéjének felújításáról írt.

„Gül baba türbéjét valószínűleg sokan nem ismerik, pedig alig pár percnyire vagyunk a Margit híd meg a Margit körút forgalmától. Különleges zug volt ez a Rózsadomb oldalában, a csupa török utcanévvel (Mecset, Turbán, Gül Baba) körbevett keleti dombtető sokáig a romantikus romlás, a posztmodernt igen szabadon értelmező villafantáziák és a Margit utca felől úgy tíz éve betüremkedő, szikáran kortárs óriás téglalakóház háromszögében leledzett – randizó diákok ideális terepeként szeszélyesen szétszórt lépcsőkkel, fákkal, ülőkékkel. A türbe környezetét újratervező és a környezetet kitakarító Mányi István csapatával egyszerre igyekezett a mi, hazai szempontjaink szerinti korszerűségnek megfelelni és figyelembe venni a török fél olykor speciális igényeit.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Mahir Kara

    2019-03-02 - 04:50

    Rímet keres a fecske
    Amit lel, mind kecske!
    Tovább hímez-hámoz
    Hasonlít a lószerszámhoz!
    Rángat zörgő szekeret
    Elkeserít ez, engemet!
    Semmi köze a hazugnak
    Se a jó öreg pegazusnak,
    E cigány krampácsoláshoz,
    Amit ő, nektek létrehoz!
    Azt hiszi, magáról költő
    Folyton zápot költ ő!
    Inkább csak fogyasztó!
    Alkoholból lenne tó!
    Egy hajtásra kiinná!
    Úgy kiáltja világgá!
    Szocializmus Giá Gá!
    Hol a, a törpe tehetségek!
    Ülve nyalják vörös eget!
    Bámulnak a szivárványra!
    Esküsznek Lenin valagára!
    Ki úrrá tette valahára!
    E kis képességűeket!
    Hol a link, fényezett!

  2. Mahir Kara

    2019-03-02 - 04:56

    Rá ült a tyúk, a tojásra: költ Ő

    Rá ült a tyúk, a tojásra: költ Ő
    Mára, minden Tyúkeszű, költő!
    Ki járt oskolába, gimnáziumba!
    Rögtön viszket néki! A tolla!
    Rémes rímecskék, gurulnak alóla!
    Tojása ugyan, romlott, záp volt!
    Gyakran lopott, vagy zárolt!
    Fényesek, az idegen tollak!
    Innen-onnan, lopva-lopottak!
    De magából, magától kikelt,
    Ő tőle, Tehetségéből ennyi telt!
    „Szeretném magam megmutatni,
    Hogy látva lássanak!”
    Mind, engem csodáljanak!
    Mekkora költő, is vagyok!
    Piruljanak belé, a nagyok!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top