+ Film

Mészáros Márta Arany Medvével kitüntetett filmje a Berlinálén

Több mint negyven év után is aktuális, mai film az Örökbefogadás – mondta szerdán a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) a közmédiának Mészáros Márta, aki ezúttal az 1975-ben a legnagyobb elismeréssel, az Arany Medvével kitüntetett alkotása felújított változatával tért vissza a fesztiválra.

A digitálisan restaurált film világpremierjén “tele volt a mozi”, és a vetítés után

“nagyon sokan jöttek oda hozzám aláírásért, és nagyon sokan mondták, hogy semmit nem öregedett a film”.

“Ezt én is észrevettem, és büszkén mondhatom, hogy ez a film mai film”

– emelte ki Mészáros Márta.

“Még a nők ruhája is, és a létezés egész attitűdje is abszolút mai”.

Azzal kapcsolatban, hogy a Berlinalén egyre nagyobb teret nyernek a nők, arányuk a rendezők körében megközelíti a 40 százalékot, és az új alkotások mezőnyében Magyarországról is két női filmes, Tóth Luca és Buda Flóra Anna egy-egy munkája szerepel, Mészáros Márta rámutatott, hogy “a film nemcsak művészet, hanem pénz is”.

A nők pedig nagyon sokáig éppen azért nem kaptak lehetőséget, mert a finanszírozók

“nem bíztak abban, hogy a női film visszahozza a befektetett pénzt”.

“Ez megszűnt, most már könnyebben kapnak pénzt azok a nők, akik tehetségesek és valami érdekeset csinálnak”

– mondta Mészáros Márta, aki az Örökbefogadással nemcsak első magyarként, hanem első nőként nyert Arany Medvét a Berlinalén.

A Kossuth-díjas filmrendező számos további filmjével is szerepelt a fesztiválon, volt zsűritag, és a szervezők retrospektív válogatással is tisztelegtek munkássága előtt. Ezúttal is több programmal várták Berlinben. Az Örökbefogadás 4K-felbontású változatát kétszer is vetítik a fesztiválon, a német főváros magyar kulturális intézetében, a Collegium Hungaricum Berlinben (CHB) pedig szerdán két másik, szintén felújított filmjét – Ők ketten, Napló gyermekeimnek – vetítették teltház előtt, majd pódiumbeszélgetést tartottak a rendező és az egyik leghíresebb német színésznő, Hanna Schygulla részvételével.

“Mindig jó érzéssel jövök ide, mert Berlin az európai kultúrában nagyon fontos hely, ahol nagyon sok embert felfedeznek és ahol nagyon sok alkotó kezdi el az életét művészként”

– mondta Mészáros Márta.

“Berlin olyan hely, ahol a kultúrának tisztelete, becsülete van”.

Az Örökbefogadás teljes körű restaurálása a Magyar Nemzeti Filmalap 10 éves digitális filmrestaurálási programja keretében, a Filmarchívum szakmai irányításával, az eredeti kameranegatív és az eredeti mágneshangszalag felhasználásával készült 2018-ban a Magyar Filmlaborban, Koltai Lajos operatőr közreműködésével.

A film főszereplője, Kata (Berek Kati) özvegy munkásasszony, a negyvenes éveinek elején jár, és mindenáron tartozni szeretne valakihez. Más lehetőség híján nős szeretőjétől, Jóskától (Szabó László) szeretne gyereket, aki azonban nem akar bonyodalmat. Egy nap bekopog hozzá egy nevelőintézetből szökött, öntörvényű lány, Anna (Vígh Gyöngyvér), és ez a találkozás bátorítást ad neki a döntéshez, hogy örökbe fogadjon egy csecsemőt és függetlenül éljen.

A vasárnapig tartó 69. Berlinalén 74 országból 400 filmet mutatnak be. A német főváros filmfesztiválja a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás nemzetközi szemlék sorában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top