
Villányi Dániel: Elgondolkodtam, hogyan illik ez a koncert a háborús helyzethez
Villányi Dániel: Prokofjevnek ez a szonátája, bár Sztálin-díjat kapott, mégis kifejezetten a sztálini rezsim ellen iróniával kiálló mű.

Villányi Dániel: Prokofjevnek ez a szonátája, bár Sztálin-díjat kapott, mégis kifejezetten a sztálini rezsim ellen iróniával kiálló mű.

Február 27-én, vasárnap Kaposváron vesznek végső búcsút Babarczy László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházrendezőtől.

A rendezői kategóriában A kutya karmai közt című filmjével Jane Campion az egyetlen nő a jelöltek között...

Babarczy László rendezőt hosszú betegség után hétfőn hajnalban érte a halál. A hírt lánya, Babarczy Eszter tudatta.

És írt-e Shakespeare az anamorfózisról? Sok korábban fel nem tett kérdésre próbál válaszolni Orosz István könyve: MEKKORA KÉP!.

Gyöngyösi Zoltán a díjat a Szerelmek városa című előadásban nyújtott alakításáért kapta a Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján.

Lőte Attila: Tudnivaló, hogy minden ember életében elkövetkezik az idős kor időszaka. Ezt természetesnek, magától értetődőnek kell venni.

Csűrös Karola 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a győri Kisfaludy Színházba szerződött.

Ónodi Eszter: Akkor úgy éreztem, hogy az életem múlik a táborba jutáson, az volt az első lépésem a hivatásom felé.

Csűrös Karola 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a győri Kisfaludy Színházba szerződött.

Oszter Sándor 1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, első munkahelye a Vígszínház volt, 1978-tól a Nemzeti Színház, majd a Pesti Magyar Színház tagja volt.

Abdulrazak Gurnah tanzániai születésű, Nagy-Britanniában élő írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését. Az indoklás szerint Abdulrazak Gurnah megalkuvást nem ismerő és együttérző módon tárta fel a gyarmati rendszer hatásait és a menekültsorsot a kultúrák és kontinensek közötti szakadékban. Az író csütörtökön örömét fejezte ki, hogy…

Házaspár az égi színpadon Immár mindketten elmentetek, drága Mari és Gábor. Személyes és éppen ezért szubjektív, vagy – mondjuk ki – érzelmes nekrológ lesz ez; nézzék el nekem. Simon Mari színésznő és Mészöly Gábor író, dramaturg itt hagytak minket. Kedves Mari, te csupán 63 éves voltál, mikor hosszan tartó betegség után 2021. július 29-én az…

Árverésre bocsátják szeptemberben New Yorkban Mary Shelly Frankenstein című regényének egy első kiadását. A könyvért akár 300 ezer dolláros (88 millió forintos) árat is megadhatnak szakértők szerint. Az 1818-ban megjelent háromkötetes regény az eredeti kék-szürke kemény borítással eladó, ráadásul a lapok fel sincsenek vágva. A ritkaságot Theodore B. Baum hagyatékából bocsátják árverésre. A kábeltévéipar úttörője…

Töltőtoll és Tőzsde 12. – Agatha Christie és a vagyon Irodalmi jegyzetek egy különleges kolostor udvaráról, avagy a töltőtoll és a tőzsde találkozása két osztalék között. Eheti téma: Agatha Christie és a vagyon. Tőzsdehíreket bogarászott sokszor a lepedőként szétterített angol napilapokban a híres detektív, Poirot munkatársa, Hastings kapitány. A jelenet ismerős azoknak, akiket elvarázsoltak a…

SZFE Volt egyszer egy SZFE. Névleg ma is van. Teljes nevén: Színház- és Filmművészeti Egyetem (2000. január 1-jéig Színház- és Filmművészeti Főiskola). Az a szabad szellemű intézmény, melynek (jó és rossz) vizsgaelőadásaira bizonyos korszakaiban rendszeresen jártam, már a múlté. Az épületek megvannak (az Ódry Színpad éppenséggel nem működik), az egyetem neve sem változott, de azt…

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöksége aggasztónak és átgondolatlannak tartja a parlament által elfogadott T/16365. számú törvénymódosító csomag tartalmát, ezért kérjük a jogalkotóktól annak mielőbbi felülvizsgálatát. Szervezetünk teljes mértékben támogatja a gyermek és fiatalkorúak védelmét, azonban semmiképp sem értünk egyet a bűncselekménynek számító pedofília és az alapvető emberi jognak számító szexuális orientáció összemosásával. Mindemellett,…

Száz éve, 1921. május 26-án született Kispesten Bárdy György Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész, akire főleg intrikus szerepeket osztottak a rendezők, de komikusnak is kiváló volt. Tizenhárom évesen már a helyi református templom kertjében lépett fel saját színjátszó csoportjával. Várkonyi Zoltán, a neves rendező véletlenül látta meg a 16 éves fiút egy előadásban, és…

Megfejthetők-e – közelebb hoznak-e önmagunkhoz – a barlangrajzok, melyek annyira ősiek, amennyire maiak? Botho Strauss sajátos választ ad erre az Oniritti című szövegben.

Elhunyt 106 évesen Norman Lloyd amerikai színész-rendező, aki pályafutása kezdetén még együtt dolgozott Orson Wellesszel, Alfred Hitchcockkal és Charlie Chaplinnel is. Az Emmy-jelölt színész, producer és rendező Los Angeles-i otthonában halt meg – írta a Variety.com, felidézve, hogy Lloyd játszott Orson Welles repertoárszínházában, a Mercury Theatre-ben, Hitchcockkal forgatta a Szabotőr és Chaplinnel a Rivaldafény című…

Őze Lajos versmondásainak egykor Haitsch Emil főorvos által megőrzött megnetofonszalagjait keresi a szentesi Koszta József Múzeum, a digitalizált felvételeket a Kossuth-díjas művész emlékházában mutatnák be a látogatóknak – közölte Farkas László igazgató a színművész születésének évfordulóján. A készülő emlékház célja korszerű muzeológiai technikák segítségével bemutatni a szentesi születésű színész életútját, pályáját, a városhoz kötődő emlékeit…

Sokszínű programmal készül a költészet napjára a Müpa, az emléknap alkalmából az intézmény a széles közönség előtt is elérhetővé teszi Hobo zenés, irodalmi estjét, valamint a Tandori Dezső előtt tisztelgő emlékműsort. A Müpa médiatára rövidesen kibővül többek között József Attila, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Ady Endre, Faludy György, Pilinszky János és Tandori Dezső műveivel.…

Elhunyt 66 éves korában Nagy Attila erdélyi film- és drámatörténész, színházi rendező, Shakespeare-kutató, egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja. A tájékoztatás szerint Nagy Attilát kedden érte a halál. A nemzetközi hírű Shakespeare-kutatót, aki az erdélyi színházi hagyományőrzésben is fontos szerepet vállalt, a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti. Nagy Attilát utolsó útjára…

Kilencvenkét éves korában elhunyt Olsavszky Éva Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a Katona József Színház alapító tagja – tudatta honlapján a Katona József Színház. Olsavszky Éva 1947-ben lépett először színpadra, hosszú pályája alatt a drámairodalom prózai és operettfőszerepeinek sokaságát játszotta el. Olsavszky Éva pályáját 1947-ben a Jókai Színházban kezdte, 1949-50-ben a Bányász Színház, 1950-től…

Elhunyt 53 éves korában Börcsök Enikő Jászai Mari-díjas színművész – tudatta csütörtökön a Vígszínház. A közlés szerint Börcsök Enikőt hosszú, súlyos betegség után csütörtök hajnalban érte a halál. A színművészt a Vígszínház saját halottjának tekinti. Börcsök Enikő sugárzó tehetségét számtalan színházi és filmes szerepben megcsodálhatta a közönség. 1994 óta volt a Vígszínház tagja és vezető…

Felmentését kérte Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója, s hozzá hasonlóan távozik a fesztivál éléről Harangozó Gyula művészeti igazgató is – tájékoztatta a kulturális szakember kedden az MTI-t. Herczeg Tamás közleménye szerint felmentési kérelmét a munkáltatói jogkör gyakorlója, a polgármester elfogadta, munkaviszonya február 15-ével szűnik meg, közös megegyezéssel. A szakember felidézte, szakmai pályafutásának csaknem…

Életének 87. évében elhunyt Szabó Ildikó színésznő – tudatta a család. A művészt csütörtökön érte a halál. Temetéséről később intézkednek. Szabó Ildikó Székesfehérváron született 1934. április 23-án. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán egy legendás színészosztály tagjaként 1958-ban kapott oklevelet, osztálytársa volt Bodrogi Gyula, Böröndy Katalin, Fülöp Zsigmond, Fonyó József, Kóti Árpád, Margitai Ági, Perlaki István,…

Több mint 70 ezer nézőt vonzott Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesülete elnöke által tartott verses online karácsonyi kívánságműsor, amelyben egyebek mellett Shakespeare, Dickens, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Weöres Sándor művei hangzottak el. A Küldj egy verset ajándékba szeretteidnek elnevezésű kívánságműsorban a Facebook-on kérhettek szenteste verseket szeretteiknek, családtagjainak az érdeklődők. A műsorban Lutter…

A színházlátogató publikum régóta ismeri a színpadról Balázs Andi játékát, akit mostanában sokat láthatunk a képernyőn is. 18 éve szerepel a Karinthy Színházban, az intézmény egyik vezető művésze, 2019 óta pedig a Veres 1 Színház színpadán is találkozhatott vele a közönség. Televíziós szerepei és színházi munkája mellett karitatív tevékenységéről és a karanténidőszakról is kérdeztük a…

Barátai, pályatársai, kollégái vettek végső búcsút Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésztől, érdemes és kiváló művésztől, Gödöllő díszpolgárától szombaton a gödöllői Művészetek Házában. A színházteremben felállított ravatalnál reggel 8-tól 12 óráig róhatta le kegyeletét a nagyközönség. Ezt követően a zártkörű búcsúztatáson – amely élőben követhető volt a város Facebook oldalán – fotó- és film…