
Palya Bea a Fénydalok című új lemezéről mesél
A Dallal vigasztal című dal kapcsán Palya Bea azt emelte ki, hogy a saját hangunkba bele tudunk kapaszkodni, ha valami nehéz.

A Dallal vigasztal című dal kapcsán Palya Bea azt emelte ki, hogy a saját hangunkba bele tudunk kapaszkodni, ha valami nehéz.

Az X generáció képviseletében Palya Bea, az Y generációéban Schoblocher Barbara, a Z generációéban pedig Cseri Hanna beszélget.

Palya Bea 2015 óta hív meg nemzetközi zenésztársnőket a Selymeim című sorozata keretében. Ezúttal Mari Kalkun érkezik Észtországból...

MusicaFemina – Nők helyzete a zenei életben és oktatásban Első alkalommal rendeznek MusicaFemina International szimpóziumot Magyarországon, 2020. január 8-án és 9-én. A kétnapos, angol és magyar nyelven folyó eseménysorozat egyik fontos része a Gender and Creativity in Music Worlds konferencia – 14 ország tudósaival és szakembereivel. A szimpózium másik eseménye a Hang-nem-váltás? magyar nyelvű, közösségi kerekasztalbeszélgetés. A zenei élet…

Rájöttem arra, hogy ha van bátorságom elmesélni, ami történt, akkor a dolgok visszamosolyognak rám.

Az EP annak dacára nem szavazta meg a tervezetet, hogy két évnyi egyeztetés után az illetékes jogi szakbizottság és 39 ezer európai, köztük 900 magyar művész egyhangúan támogatta a benyújtott javaslatot.

Pünkösd alkalmából a Szent István Bazilikában három földrész – Afrika, Ázsia és Európa – szakrális zenei hagyományából állítja össze programját a Szent Efrém Férfikar és Palya Bea – adja hrül a nullahategy.hu. Tíz éve zenélt először együtt Palya Bea és a Szent Efrém Férfikar: a Harmonia terrena Árpádházi Szent Erzsébetről szóló misztériumjátékot a Budapesti Tavaszi Fesztiválon…

A Django Reinhardtról szóló életrajzi filmmel nyit a Berlinale. A filmben Palya Bea játssza a zenész feleségét.

Az énekesnő, ha csendben marad - ez a mottóm jövőre.

Ahogyan arról reggel hírt adtunk, délután a Nyugati Pályaudvar tranzitzónájában adott fél-meglepetéskoncertet Palya Bea, erről mutatunk most néhány képet. Csata Judit fotói.

Tegnap este a Migration Aid tüntetésén elhangzott, hogy Palya Bea ma délután koncertet ad a tranzitzónában. Utánajártunk: a hír igaz.

A korábbi években tapasztalt parkolási nehézségeket enyhítendő – az okostelefonra letölthető Simple App alkalmazással – az elővételes jegyvásárlók július 17. és 23. között előre lefoglalhatják kedvezményes parkolóhelyüket is.

Kétnapos gasztronómiai és kézműves vásár illetve koncertek várják az érdeklődőket vasárnap és hétfőn a Várban.
Egyszer egy óriási lemezboltban leemeltem a polcról a sok ezer album közül egyet. Épp azt az egyet. Szefárd népzenei gyűjtés volt, nénik énekeltek felvételen, egy szál magukban, gyönyörűen - Palya Bea mesél a zenei anyag születéséről.

Vígszínházi munkáját befejezi, visszavonja a színház vezetésére beadott pályázatát Eszenyi Enikő, a teátrum eddigi igazgatója. Eszenyi Enikő csütörtöki közleményében művésztársaihoz, pályatársaihoz intézve szavait úgy fogalmaz: az elmúlt napokban élete legnehezebb pillanatait élte meg. Sokat tapasztalt ez alatt a néhány nap alatt: támogatást, gyűlöletet, együttérzést és kiközösítést. Ahogy 39 évvel ezelőtt, most is úgy látja, egyesek…

Nemcsak a film és a zenei anyag tér vissza: az 1995-ben kiadott, nagy sikerű The Beatles Anthology-könyv is új, kiadásban jelenik meg.

A HUN-REN minden évben különböző elismerésekkel jutalmazza a kutatói hálózat munkatársait, és ezekhez keres most új díjtárgyakat.

Jacqueline Wilson azonban hangsúlyozta: bár szívesen tér vissza korábbi karaktereihez, Tracy Beaker kivételt képez.

A pályázónak egy olyan művön vagy projekten kell dolgoznia, amely reflektál a Győri Andrea Éva-díj szellemiségére

Szikora János több mint egy évtizede áll a színház élén, és igazgatása alatt a Vörösmarty Színház meghatározó intézménnyé vált.

A Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál 3-5000 karakteres pályázatokat a vár a külön megadott három filmhez.

A Picasso Legenda 2050 rövid ismertetője: A nem is olyan távoli jövőben, a 2050-es években, amikor csendben suhannak el…

Közzétették a Szépművészeti Múzeum főigazgatói munkakörének ellátásáról szóló pályázati kiírást a kormány oldalán.

A megújult XIX. Janikovszky Éva Történetmesélő Pályázatra a gyerekek három korcsoportban nevezhetnek, két kategóriában.

Azt írják, a pályázat benyújtásának nem feltétele a művészeti vagy művészetelméleti végzettség, szakképzettség.

A minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezetek számára kiírt pályázat ösztönözni kívánja a szervezeteket.

A 2023-ban alapított Molnár Beáta-díj célja az őt jellemző szemléletmód és érzékenység jutalmazása, továbbörökítése.

Novellapályázatukat a tudatos és nyitott Z generáció tagjainak dedikálják, mert ők a jövő Marie Claire-szerzői és -olvasói.

A 2023-ban alapított Molnár Beáta-díj célja az őt jellemző szemléletmód és érzékenység jutalmazása, továbbörökítése.

Amikor a CineFest 2004-ben elindul, a fesztivál alapítói elsősorban a fiatal filmeseknek szerettek volna bemutatkozási lehetőséget kínálni.