operaház keresési eredmények

Egy igazi határátlépés a klasszikus zenétől a távoli rap világába

Egy igazi határátlépés a klasszikus zenétől a távoli rap világába

A Nemzeti Filharmonikusok Madarász Iván zeneszerző három művét adja elő szeptember 4-én a Pesti Vigadó Dísztermében. A szerző muzsikájának szentelt est első darabja – a RAP-petíció – igazi határátlépés a klasszikus zenétől a távoli rap világába, ezt követi az Episodi concertanti – III. fuvolaverseny, Wendler Enikő fuvolaművész előadásában. Végezetül a sok szereplős Lót c. opera zárja az…

2020. augusztus 28. /
, ,
2 éven át építették a Berlini Zsidó Múzeum új állandó kiállítását

2 éven át építették a Berlini Zsidó Múzeum új állandó kiállítását

Több mint két évig tartó előkészítés után vasárnap megnyílt a Berlini Zsidó Múzeum (JMB) új állandó kiállítása. A legfontosabb európai múzeumok között számon tartott JMB-ben a szövetségi kormány 18,6 millió eurós támogatásával megvalósított tárlat az első – 2001-ben megnyitott – állandó kiállításhoz képest jóval nagyobb hangsúlyt helyez a közelmúltra és a jelenkorra, az 1945 utáni…

Ők kapták az állami kitüntetéseket augusztus 20 alkalmából

Ők kapták az állami kitüntetéseket augusztus 20 alkalmából

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára állami kitüntetéseket és miniszteri kulturális díjakat adott át március 15. és augusztus 20. alkalmából a Pesti Vigadóban. A díjazottak névsora. Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott: GULYÁS NORBERT táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes táncosa, INKLERNÉ…

Már forog Császi Ádám Háromezer számozott darab című új filmje

Már forog Császi Ádám Háromezer számozott darab című új filmje

Megkezdődött Császi Ádám Háromezer számozott darab című új mozifilmjének forgatása, a főszereplők között van Farkas Franciska, Pápai Rómeó és Wieland Speck német színész, filmrendező – közölte a Nemzeti Filmintézet. A történetben egy színházi rendező öt nehéz sorsú fiatal roma életéről készít előadást, amelyet meghív egy neves német színházi fesztivál. A film a társulat szürreális utazásának…

2020. augusztus 14. /
, ,
Elhunyt Fodor Antal

Elhunyt Fodor Antal

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Fodor Antal táncművész, koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem professor emeritusa, a Magyar Állami Operaház egykori balettigazgatója – tudatta az egyetem kedden. Fodor Antalt a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkedik. Fodor Antal Erkel-díjas, kiváló művész, az Állami Balett Intézetben és a Színház- és…

2020. július 29. /
, , ,
Ingyenes koncertek Balatonfüreden

Ingyenes koncertek Balatonfüreden

Bár az Anna-bál elmarad, az Opera idén is megtartja OperaFüred elnevezésű ingyenes programsorozatát 2020. július 23-án és 24-én a balatonfüredi Gyógy téren. A Magyar Állami Operaház Énekkara és Zenekara 20:00-kor kezdődő koncertjein népszerű operaslágerek, kuriózumok és az Opera új évadának bemutatóiból vett részletek egyaránt szerepelnek.  A Magyar Állami Operaház immár hosszú évek óta járul hozzá…

2020. július 19. /
, ,
Gregor Józsefre emlékeznek a 80. születésnapján

Gregor Józsefre emlékeznek a 80. születésnapján

Gregor József operaénekesre emlékeznek Szegeden születésének 80. évfordulóján, augusztus 8-án. A jubileum alkalmából a városháza udvarán rendeznek gálakoncertet, amelyen olyan művészek lépnek föl, akik egykor együtt dolgoztak az operaénekessel, illetve sokat tanultak a művésztől. Az önkormányzat és a Szegedért Alapítvány által közösen szervezett est kiemelt fellépője Rost Andrea lesz, mellette Gál Erikát, Vajda Júliát, Cseh…

2020. július 15. /
, , ,
600-an hallgathatták szájmaszkban a Morricone-emlékkoncertet a milánói Scalában

600-an hallgathatták szájmaszkban a Morricone-emlékkoncertet a milánói Scalában

A 91 évesen elhunyt Ennio Morricone kétszeres Oscar-díjas olasz zeneszerzőnek, karmesternek szentelte az újranyitás utáni első, közönség előtt tartott koncertjét a milánói Scala operaház hétfő este. Ennio Morricone 2007-ben lépett fel a milánói operaházban, amikor a Scala filharmonikus zenekarával az abban az évben elnyert Oscar-díjat ünnepelte meg. „Az olasz zenehagyomány nagy örökösét búcsúztatjuk” – emlékezett…

2020. július 8. /
, ,
Morricone megindító levélben búcsúzott el szeretteitől – ebből idézünk

Morricone megindító levélben búcsúzott el szeretteitől – ebből idézünk

Előre megírta saját gyászjelentését Ennio Morricone. A hétfőn egy római kórházban elhunyt 91 éves zeneszerző írását kedden közölték az olasz napilapok. „Én, Ennio Morricone, meghaltam. Közlöm ezt minden barátommal, akik közel álltak hozzám és azokkal is, akik távolabb vannak, és nagy szeretettel küldöm nekik üdvözletemet. Lehetetlen mindenkit megnevezni” – olvasható a gyászjelentésben, amelynek egy példányát…

2020. július 7. /
, ,
A karmesternek bizonyos szinten óvóbácsinak is kell lennie – Interjú Kovács János karmesterrel

A karmesternek bizonyos szinten óvóbácsinak is kell lennie – Interjú Kovács János karmesterrel

A kocsijában ülve élvezheti a közönség Mozart Egy kis éji zenéjét vagy Vivaldi Négy évszakát a Müpa július elsejei autós koncertmozijának keretében. A Kis nyáresti zene koncert az évszak hangulatát idézi meg ismert komolyzenei darabok segítségével. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar karmesterével, Kovács Jánossal beszélgettünk a koncert apropóján.

Boros Misi és Balázs-Piri Soma zongoristák a Magyar Klasszikus Zene Ifjú Nagykövetei

Boros Misi és Balázs-Piri Soma zongoristák a Magyar Klasszikus Zene Ifjú Nagykövetei

Boros Misi és Balázs-Piri Soma zongoristák, a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató korcsoportgyőztesei kapták meg elsőként a Magyar Klasszikus Zene Ifjú Nagykövete Díjat hétfőn Budapesten. A két 20 év alatti muzsikus a magyar klasszikus zene megismertetését és terjesztését szolgáló kimagasló művészeti teljesítménye elismeréseként vehette át az oklevelet a díjat alapító Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszterétől. A…

2020. június 30. /
, ,
Walkürök születésnapja: három legendás Brünnhilde is ma ünnepel

Walkürök születésnapja: három legendás Brünnhilde is ma ünnepel

Mennyi az esélye annak, hogy a világ legnagyszerűbb Wagner-énekesnői közül három is ugyanakkor ünnepelje a születésnapját? Bár nem ugyanabban az évben, de Iréne Theorin, Catherine Foster és Marton Éva is június 18-án született, megajándékozva az operarajongókat három legendássá vált Brünnhildével. Három kivételes hang, három emlékezetes Brünnhilde – és egy különleges születésnap. Talán nem véletlen, hogy…

2020. június 18. /
, ,
Kocsis Zoltán születésnapján elindítja új bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikusok

Kocsis Zoltán születésnapján elindítja új bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikusok

„A technológia bámulatos fejlődésének köszönhetően mára elképesztő mennyi­ségű információ érhető el az interneten, bármikor videó-telefonálhatunk a világ távoli tájain élő barátainkkal, számítógépeink kapacitása a laikus megfigyelők számára már szinte felfoghatatlan. Egyvalamit mégsem tudunk pótolni technikai eszközeinkkel: a személyes találkozás örömét. Abban a reményben nyújtjuk át most Önöknek a 2020/21-es évadunk műsorát, hogy hamarosan személyesen is…

2020. május 26. /
, ,
Emlékezés egy rendkívüli asszonyra – Esterházy Melinda születésének 100. évfordulója

Emlékezés egy rendkívüli asszonyra – Esterházy Melinda születésének 100. évfordulója

„A tánc volt az életelixírem” Esterházy Ottrubay Melinda 100 évvel ezelőtt, május 24-én született. A Magyar Királyi Operaház első primaballerina assoluta-ja herceg Esterházy Pál oldalán találta meg az igaz szerelmet. 1956-ban Svájcban telepedtek le, s egészen a herceg 1989-es haláláig ott éltek. Férje végrendelete alapján egyedüli örököse lett a hatalmas vagyonnak, amelyet magánalapítványokba szervezett, s…

Elhunyt Fülöp Attila

Elhunyt Fülöp Attila

Életének 78. évében elhunyt Fülöp Attila, a Magyar Állami Operaház egykori magánénekese, művészeti titkára, ügyvezető igazgatója – közölte a dalszínház szombaton. Fülöp Attila 1942-ben született Szombathelyen, tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte, ahol 1966-ban villamosmérnökként diplomázott. Első munkahelye a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat volt, ahol hangmérnökként dolgozott, ezzel párhuzamosan 1965-től magánúton tanult énekelni. Az Operához 1971-ben…

2020. május 10. /
, ,
Parasztbecsület után Bajazzók a Szegedi Nemzetiből a youtube-on

Parasztbecsület után Bajazzók a Szegedi Nemzetiből a youtube-on

Húsvétra tette elérhetővé tavalyi Parasztbecsület-előadását a youtube-on a Szegedi Nemzeti Színház. Macagni egyfelvonásosa a hagyományoknak megfelelően Leoncavallo legnépszerűbb alkotásával, a Bajazzókkal egy este került színre. Április 15-től ez a darab látható a színház videomegosztó csatornáján. A két férfi főszerepben két olyan énekest láthatunk, akiknek pályája Szegeden kezdődött, ma a Magyar Állami Operaházban éneklik főszerepek sorát,…

2020. április 15. /
, ,
Kiszámolták a németek, hogy mekkora bevételkiesést szenved a kulturális ágazat

Kiszámolták a németek, hogy mekkora bevételkiesést szenved a kulturális ágazat

A legjobb esetben is csaknem tízmilliárd euró (3600 milliárd forint) bevételkiesést szenvedhet el a németországi kulturális és kreatív ágazat a koronavírus-járvány miatt egy hétfőn ismertetett kormányzati elemzés szerint. A német szövetségi kormány ágazati háttérintézményének (Kompetenzzentrum Kultur- und Kreativwirtschaft des Bundes) elemzése szerint a járvány súlyos csapás, de esély is a kulturális- és kreatív iparnak, mert…

Ezek a színházak kínálnak ingyenes digitális tartalmakat a színházbezárás idejére

Ezek a színházak kínálnak ingyenes digitális tartalmakat a színházbezárás idejére

A koronavírus-járvány miatt bezárt kulturális intézmények közül számos kínál digitális tartalmakat, többek között korábbi produkciók felvételeit és élő koncerteket, előadásokat. A Magyar Állami Operaház videósorozatot indított, amelyben szombaton és vasárnap 19 és 21 óra között részleteket mutatnak be a különböző produkciókból az Opera és a Papageno Facebook-oldalán. Március 21-én A Mester és Margarita, 22-én A…

2020. március 17. /
, , ,
Koronavírustól hunyt el a világhírű olasz építész, Vittorio Gregotti

Koronavírustól hunyt el a világhírű olasz építész, Vittorio Gregotti

Meghalt 92 éves korában, az új koronavírus okozta tüdőgyulladásban Vittorio Gregotti, a 20. századi olasz építészet kiemelkedő alakja – írta a Corriere della Sera. A világhírű építészt a milánói San Giuseppe kórházban ápolták, ahol vasárnap reggel hunyt el. 1974-ben alapított tervezőirodájának – Gregotti Associati International – leghíresebb munkái között a lisszaboni Belém Kulturális Központot, a…

Ők kapták az idei Kossuth-díjat március 15. alkalmából

Ők kapták az idei Kossuth-díjat március 15. alkalmából

Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. A lista a Magyar Közlöny vasárnapi számában jelent meg. Kossuth-díjat adományozott: ÁCS MARGIT József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas író, műkritikus, szerkesztő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során létrehozott, több műfajt átfogó, sokoldalú prózaírói és irodalomkritikusi életműve,…

Egymás után zárnak be a világ legnagyobb kulturális intézményei

Egymás után zárnak be a világ legnagyobb kulturális intézményei

A koronavírus terjedésének megakadályozására tett intézkedések miatt sorra zárnak be a világ jelentős kulturális intézményei, köztük a New York-i Metropolitan Múzeum és az amszterdami Van Gogh Múzeum is. Barcelonában a Sagrada Familia bazilika sem fogad látogatókat mától, és a templom építési munkálatait is szüneteltetik. Az Antoni Gaudí által tervezett székesegyház azonban vallási feladatait továbbra is ellátja. Madridban a…

Megértik Plácido Domingo nyári londoni fellépéseinek lemondását

Megértik Plácido Domingo nyári londoni fellépéseinek lemondását

Közös megegyezéssel visszalépett a londoni Királyi Operaházba meghirdetett nyári fellépéseitől a szexuális zaklatással vádolt Plácido Domingo – adta hírül a BBC hírportálja. A világhírű spanyol operaénekes a dalszínház Don Carlos előadásában lépett volna színpadra júliusban. Pénteki közleményében a londoni operaház megerősítette, hogy az intézményhez „nem érkezett panasz Domingo ellen helytelen viselkedés miatt”, és „megértik a…

2020. március 8. /
, ,
Plácido Domingo: Sajnálom a fájdalmat, amit okoztam

Plácido Domingo: Sajnálom a fájdalmat, amit okoztam

Szexuális zaklatási botránya miatt visszalépett a madridi operába meghirdetett májusi fellépéseitől Plácido Domingo. A világhírű spanyol operaénekes öt alkalommal lépett volna színpadra a Teatro Real Traviata előadásában. Az 79 éves tenor hivatalos Facebook-oldalán is közzétette a sajtónak eljuttatott közleményét. Hangsúlyozta: úgy érzi, korrigálnia kell azt a téves benyomást, amelyet bocsánatkérése keltett néhány megjelent cikkben. „A…

2020. február 29. /
, ,
Plácido Domingo közleményt írt a zaklatott nőkhöz

Plácido Domingo közleményt írt a zaklatott nőkhöz

Plácido Domingo világhírű spanyol operaénekes közleményben kért bocsánatot azoktól a nőktől, akik szexuális zaklatással vádolták meg az elmúlt fél évben – adta hírül a spanyol média kedden. „Az elmúlt hosszú hónapok alatt töprengtem a vádakon, melyeket több kolléganőm felhozott ellenem. Tiszteletben tartom, hogy ezek a nők végül elég biztonságban érezték magukat ahhoz, hogy megszólaljanak. Szeretném,…

2020. február 26. /
, ,
A kormány ultimátumot küldött a fővárosnak színház-finanszírozás ügyben

A kormány ultimátumot küldött a fővárosnak színház-finanszírozás ügyben

A kormány felfüggeszti a színházak finanszírozásáról szóló tárgyalásokat a fővárossal, amennyiben a Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy dönt, hogy nem Bán Teodórát, hanem Benkő Nórát választja meg a Szabad Tér Színház ügyvezetőjévé – közölte kedden Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: bár az illetékes szakmai bizottság egyhangú döntéssel támogatta a Szabad Tér Színház…

Megalakult a Nemzeti Kulturális Tanács – a tagok!

Megalakult a Nemzeti Kulturális Tanács – a tagok!

Orbán Viktor miniszterelnök meghívására megtartotta alakuló ülését a Nemzeti Kulturális Tanács Budapesten, a Karmelita kolostorban. A testületet – melynek tagja a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, valamint 17 úgynevezett kultúrstratégiai intézmény vezetője – az Országgyűlés által tavaly decemberben kihirdetett törvény hívta életre. A jogszabály szerint Magyarország felelősséget vállal a nemzeti kultúra megőrzéséért és a nemzeti identitás…

Jó hír érkezett a Notre-Dame méhecskéiről

Jó hír érkezett a Notre-Dame méhecskéiről

A Notre-Dame székesegyházat áprilisban sújtó tűzvészt épségben túlélték a sekrestye tetején álló méhkaptárok, és a méhkolóniák egészségesebbek, mint bármikor – közölték méhészek. A Notre-Dame méheinek megmenekülését a tűzvésztől csodával határosnak tartották a szakemberek. A három kaptárt 2013-ban helyezték ki a sekrestye tetejére a biodiverzitás elősegítésére, és a méhek azóta minden évben mézzel ajándékozták meg a…

Zaklatással vádolják a 33 éves koreográfust

Zaklatással vádolják a 33 éves koreográfust

Felfüggesztették állásából a londoni Királyi Balett vezető koreográfusát, Liam Scarlettet az után, hogy a Királyi Balettiskola több diákja is szexuális zaklatással vádolta meg – adta hírül internetes oldalán a The Independent című brit lap. A világhírű társulat 33 éves rezidens művésze elleni vádakat, amelyek állítólag az elmúlt tíz évre nyúlnak vissza, jelenleg egy független szakemberekből…

2020. január 31. /
, , ,