+ Interjú

A karmesternek bizonyos szinten óvóbácsinak is kell lennie – Interjú Kovács János karmesterrel

A kocsijában ülve élvezheti a közönség Mozart Egy kis éji zenéjét vagy Vivaldi Négy évszakát a Müpa július elsejei autós koncertmozijának keretében. A Kis nyáresti zene koncert az évszak hangulatát idézi meg ismert komolyzenei darabok segítségével. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar karmesterével, Kovács Jánossal beszélgettünk a koncert apropóján.

A kocsijában ülve élvezheti a közönség Mozart Egy kis éji zenéjét vagy Vivaldi Négy évszakát a Müpa július elsejei autós koncertmozijában. A Kis nyáresti zene koncert az évszak hangulatát idézi meg ismert komolyzenei darabok segítségével. Nagy Zsófia, Zemlényi Eszter, Gál Erika, Schöck Atala, Balogh Eszter, Megyesi Zoltán és Szélpál Szilveszter énekeseket a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kíséri majd Kovács János karmester vezényletével, mindezt élőben, a Müpa Kültéri parkolójában, óriás kivetítőn követheti a közönség.

Kovács János a karmesteri diploma megszerzése után először korrepetitorként, majd 1976-ban karmesterként szerződött a Magyar Állami Operaházhoz, a Nemzeti Filharmonikusokkal többek között Németországban és Brazíliában is turnézott. A 68 éves karmesterrel beszélgettünk a müpás autós koncertről, a koncertek előtti izgalomról, és arról, hogy mit örökölt szüleitől, amit a zenekari árokban is hasznosítani tud.

– A járvány miatt több mint három hónapig nem léphetett színpadra karmesterként. Hogyan viselte a kényszerszabadságot és a bezártságot?

Köszönöm, jól. Mint később kiderült, én is átestem a koronavírus-fertőzésen, de az önkéntes karanténban hamar meggyógyultam. Csapkodtam az elektromos zongorámat és készültem az előttem álló feladatokra.

– „A magányt nehezen bírnám, ha nem dolgoznék” – vallotta be egy interjúban. Mondhatjuk, hogy munkamániás?

Ez így talán egy kicsit erős kifejezés, de 69 évesen úgy érzem, hogy a töredékét sem ismertem meg annak, amit meg kellene. De gyönyörűségem telik benne. A legnagyobb ajándék, ha az ember azzal foglalkozhat, ami a hobbija. Öt éve özvegy vagyok, miután feleségem (Sudlik Mária operaénekesnő – a szerk.) elhunyt. Egy-két év alatt kialakult egy olyan életrend, ami a zenéből és a kollégáimmal való kapcsolattartásból áll.

– Noha a Nemzeti Filharmonikus Zenekar számos hazai és külföldi fellépést maga mögött tudhat, a július elsejei müpás autós koncertmozi számukra is rendhagyó lesz. Gondolom, ön sem vezényelt még olyan koncerten, amit autóból követhet a közönség.

Nem. Ez egy gyönyörű vállalkozás. Mindannyian arra várunk, hogy bejelentsék, hogy újra megnyílhat a koncertterem is. A műsor szerkesztői kitaláltak egy örökzöld műsort a legszebb darabokból, és kiváló előadóművészek társaságában léphetünk színpadra. Az első próbán látszott a zenekaron, hogy vártak már rá, hogy újra zenélhessenek és kezükbe vehessék hangszerüket.

– Vezénylés közben nyilván figyeli a zenészek minden rezdülését. Mennyire fogja zavarni, hogy nem látja a közönséget?

Ilyenkor teljesen lefoglal a darab. De hazudnék, ha azt mondanám, nem esik jól a taps a koncert végén. Azt is észre szoktam venni, ha egy koncert páratlanul jól sikerül és a közönség néma csendben figyel, és szinte megáll a levegő. Más a helyzet egy operaelőadásnál, ahol egy jól sikerült áriát óriási ováció fogad, ami a szereplőknek és az előadásnak is nagy lökést adhat.

– Egy interjúban felidézte, hogy amikor a karmesterképző elvégzése után 1973-ban korrepetitorként a Magyar Állami Operaházhoz került, eldöntötte, hogy ön lesz a világ legjobb korrepetitora, és fütyül a karmesterségre. Minek a hatására kanyarodott vissza mégis a karmesterség felé?

Nem az én döntésem volt. Egyszerű, szelíd erőszak volt tanárom, Kórodi András részéről, akit pótapámnak tekintettem, miután édesapámat viszonylag hamar elvesztettem. Az első feladatom Mozart Varázsfuvolája volt, ami akkortájt meghaladta képességeimet, de a zenekar rokonszenvvel viszonyult hozzám, így valahogy túléltem. Az első feladat nem döntötte el, hogy karmester lesz belőlem, aztán jött a többi, és kiderült, hogy nem lehet más utam.

– Több helyen is említette, hogy 40 év karmesterség után is szokott izgulni koncertek előtt. Ezt mi táplálja?

Az örökös kishitűség, hogy nem vagyok megfelelő az aktuális feladatra. Szerintem a kollégáim zöme így van ezzel. Újra és újra felmerül bennünk a kérdés, hogy sikerülni fog-e, alkalmasak vagyunk-e. Ehhez valamilyen szinten hozzá lehet szokni, de teljesen megszokni nem lehet. Eljutottam odáig, hogy a koncert előtt vannak bennem kétségek, de közben már nincsenek, így sikerül száz százalékban a szerzőre és a művére koncentrálni.

– A sikert meg tudja élni?

Természetesen örülök, ha jól sikerül egy koncert, de mivel ez egy kollektív műfaj, a siker nem csak az enyém, hanem a zenekaré és a szólistáké is. Végül is ezért élünk és ez a lényege annak, amit csinálunk. Valószínűleg a szerzők többsége ugyanezt mondaná, bár ők zsenik. Megírják a művüket, mert belső késztetést éreztek, de nem mindegy, hogy a közönség befogadja vagy nem.

– Egy interjúban azt mondta, hogy pedagógiai érzékét valószínűleg szüleitől örökölte, és ennek köszönhetően nagyszerűen szót ért a zenészekkel korrepetitorként és karmesterként.

Édesapám Budapest-szerte körberajongott tanár volt, és valamit biztos örököltem tőle. Édesanyám a legcsodásabb óvónéni volt, aki nem könyvből tanulta, hogy kell bánni a gyerekekkel. Az énekesgárda és a nagyzenekar legtöbbször egy óvodához hasonlít, és ezt a legnagyobb szeretettel mondom. Szerintem a karmesternek bizonyos szinten óvóbácsinak is kell lennie. Az igazi, zseniális karmesterek valószínűleg tagadják ezt, mert ők mániákusan csak a darabbal foglalkoznak, én pedig önkéntelenül is a jó kapcsolatra törekszem a kollégáimmal mind emberileg, mind szakmailag.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top