
Zaklatással és nemi erőszakkal vádolják Gérard Depardieu-t
A panaszos, egy 22 éves színésznő és táncosnő.
A panaszos, egy 22 éves színésznő és táncosnő.
Soha senki nem keresett meg azzal, hogy elmondja horrortörténeteit (...) De rendszeresen hallasz millió furcsa pletykát. Némelyikről később kiderül, hogy igaz, sok más azonban csak történet erről vagy arról a színésznőről, színészről.
A miniszter a francia kulturális rádióban mondta el: Meglepő és sokkoló, hogy egy nemi erőszak-ügy keveset számít egy férfi életében.
A szülőhazájában is népszerű filmrendező Franciaországban él, de Krakkóban is van lakása.
A fotóművész, rendező viszont perrel fenyegette meg vádlóit. Az Europe 1 rádió szerint szerdán azt mondta: ártatlan, és joga van ahhoz, hogy ekként kezeljék.
Az elkövetés módját 'kiemelkedően súlyosnak, durvának és gátlástalannak' nevezte a bíró, aki hozzátette: enyhítő körülményt a bíróság nem talált.
Azt gondolom, hogy az igazi úriember még akkor is képes uralkodni magán, ha a másik fél az utolsó pillanatban gondolja meg magát, az egyéb, előre kitervelt és a fizikai fölény kihasználásából adódó erőszakoskodásokat pedig mélyen elítélem. - írja Viola Szandra testverselő.
A világhírű énekesnő 19 évesen vált nemi erőszak áldozatává, és bár sokáig titkolta a vele történteket, ma már nyíltan beszél róla, hogy így hívja fel a társadalom figyelmét a sok fiatalt érintő szexuális erőszak problémájára.
Rejtélyes módon eltűnt lányok a kietlen, mocsaras vidéken. Belevaló, tipikus nyomozópáros egy felgöndörítetlen ügy nyomában. Ez nem a True Detective (Törvény nevében) sorozat, hanem a Mocsárvidék című spanyol film. Kritika.
Indiában komoly probléma a nemi erőszak, illetve az áldozathibáztatás egyaránt, egy dokumentumfilmes viszont úgy döntött, hogy felhívja a figyelmet a problémára.
Például: Ha egy nő autója lerobbant, és te megállsz, hogy segíts neki, ne felejtsd el nem megerőszakolni.
A nemi erőszakot övező társadalmi előítéletek ellen tiltakoznak szombaton a RibiSéta/SlutWalk résztvevői Budapesten.
A vád központjában a különféle, egymásnak ellentmondó igazságok vizsgálata áll. Kiderülhet-e valaha a teljes igazság?
A színésznő azzal vádolta meg Bessont, hogy 2018 májusában, néhány órával azután, hogy egy hotelben találkoztak, Luc Besson megerőszakolta.
Oscar-díjas zsűrielnök díjazta a magyar elsőfilmet: a Legjobb tudomásom szerint című alkotás nyerte a Riviera Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az eseményen a zsűri elnöke Kenneth Lonergan Oscar-díjas forgatókönyvíró-rendező volt. A hétvégén hirdették ki, hogy Lőrincz Nándor és Nagy Bálint filmje, a Legjobb tudomásom szerint nyerte a Riviera Nemzetközi Filmfesztivált fődíját. Az olaszországi Sestri Levantáben megrendezett filmünnep…
Törökország kilépése az Isztambuli egyezményből veszélyes üzenetet küld a világnak – írta Josep Borrell, az Európai Bizottság alelnöke vasárnapi közleményében, miután az ankarai vezetés szombaton úgy döntött, hogy kilép a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó, az Európa Tanács égisze alatt elfogadott nemzetközi megállapodásból. A Recep Tayyip Erdogan vezette kormánypárt korábban többször bírálta…
Spanyolországban idén 44 nő vesztette életét kapcsolati erőszak miatt.
A minap kinevezték őt humanitárius ügyekben közvetítő különmegbízottnak Oroszország és az Egyesült Államok között.
Szélsőjobboldali aktivisták megzavarták a provokatív színdarabjairól ismert horvát rendező, Oliver Frljic A mi erőszakunk, a ti erőszakotok című előadását a brünni színházi fesztiválon.
Bán Zoltán András Harsány összeomlás címmel írt Csáth Géza Sötét örvénybe süllyedek című kötetéről.
Joseba Asirón, Pamplona polgármestere szerint a tömeges tiltakozás bizonyítja, hogy az embereknek elegük van az erőszakos viselkedésből, amelyet az ünnep idején tanúsítanak a férfiak.
Gyenge Zoltán legújabb könyvében élvezetesen mutatja meg a görög mitológia kapcsán: a művészet és a filozófia igen is húsba vágó, és egész életünket érinti.
Pamuk Törökország történelmi eseményei közé helyezi Mevlut családjának történéseit, hasonlóan ahhoz, ahogy (nagyregényhez illően) a műben magában is széles társadalmi, gazdasági és politikai hátteret fest. - Domján Edit írása Orhan Pamuk: Furcsaságok a fejemben című könyvéről.
A tüntetés egyik figyelemfelkeltő elemeként feketébe öltözött nőket rajzoltak körbe fehér krétával, ahogy a gyilkossági helyszíneken szokták az áldozatokat. Így emlékeztek arra az 1378 nőre, akik a férfierőszak halálos áldozatai voltak 1995 óta.
Májusban láttam az unokatestvérem, Kárpáti Pál, Zsigó Anna dramaturg és kaposvári színészhallgatók színházi előadását, Nem – De hogy nem? a címe, különböző megtörtént nemi erőszak-eseteket dolgoztak fel benne. Annyira erősen hatott rám ez az előadás, hogy eldöntöttem, a gólyatábori esetek kapcsán készítek egy rövidfilmet - meséli Kárpáti György Mór rendező.
Mit jelent az, a kifejezés hogy beleegyezésünket adjuk? Mit jelent a hétköznapokban, és mit jelent akkor, ha szexről van szó?
1823-ban, amikor a Grimm-meséket első alkalommal ültették át angol nyelvre, a gyakran ijesztő és horrorisztikus részeket egyszerűen kihagyták a fordításból. Ehhez a cenzúrázatlan változathoz készített rajzokat Natalie Frank.
Feltéve, ha az önzés, a gyűlölet, a bosszú szelleme veszi át az uralmat az emberek fölött mondta Erdő Péter bíboros
Sarah Vaughan kötete feszült dráma, melyben egy sikerest politikust vádol meg nemi erőszakkal az egykori szeretője. Könyvajánlónk az Egy botrány természetrajza című regényről.
Kiss László úszókapitány nemi erőszak-botránya után egyre többet tudunk meg az úszósport pokláról. Arról eddig is hallottunk, hogy kemény edzések vezettek az érmekig, de a keménység és a brutalitás között van némi vajszínű árnyalat. Ezúttal Kiss Noémi írónő beszélt úszómúltjáról.