+ művészet & politika

Jézus megerőszakol egy muszlim nőt a színpadon

Szélsőjobboldali aktivisták megzavarták a provokatív színdarabjairól ismert horvát rendező, Oliver Frljic A mi erőszakunk, a ti erőszakotok című előadását a brünni színházi fesztiválon.

Egy szlovén színház levélben tiltakozott Csehország ljubljanai nagyköveténél, amiért a cseh rendőrség tétlenül nézte, hogy szélsőjobboldali aktivisták megzavarták a provokatív színdarabjairól ismert horvát rendező, Oliver Frljic A mi erőszakunk, a ti erőszakotok című előadását a brünni színházi fesztiválon.

A Nyugat és a Közel-Kelet viszonyát Peter Weiss Az ellenállás esztétikája című műve nyomán vizsgáló darab legprovokatívabb jeleneteiben egy Jézusnak öltözött színész megerőszakol egy muszlim nőt, egy színésznő pedig cseh zászlót ránt elő a nemi szervéből.

A színdarabot, a jubljanai Szlovén Ifjúsági Színház és a rijekai Horvát Nemzeti Színház közös produkciójaként adták elő a Színházi Világ nevű fesztiválon, a Husa na Provazku színházban. Több tucat szélsőjobboldali aktivista felrohant a színpadra, ordibáltak, papírdarabokkal megdobálták és a kulisszák mögé lökdösték és leköpték a színészeket.

A szervezők kérése ellenére a cseh rendőrség nem lépett közbe, arra hivatkozva, hogy nem történt erőszak, és mindenkinek joga van a véleménynyilvánításra. Az előadást végül egyórás késéssel folytatták.

A szlovén színház igazgatója, Tibor Mihelic Syed és művészeti vezetője, Goran Injac szerint Csehország világi és demokratikus állam, ezért elfogadhatatlan, hogy

„nem akadályozzák meg az erőszakot és nem védik meg a művészi kifejezés szabadságát”.

A produkció ellen a cseh püspöki kar és a brünni városi tanács kommunista frakciója is tiltakozott. A fesztivált szponzoráló dél-morvaországi régió tanácsa kikötötte, hogy a támogatást nem fordíthatják a vitatott színdarab előadására. A viták ellenére a fesztivált szervező Brnói Nemzeti Színház igazgatója, Martin Glaser kitartott a darab műsorra tűzése mellett, döntésében a cseh színházak szövetsége is támogatta.

A provokatív színdarabot 2016 májusában mutatták be először Bécsben, és heves tiltakozásokat váltott ki csaknem mindenütt, ahol előadták, így Lengyelországban, Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában is, az STA szlovén hírügynökség szerint csak Szlovéniában nem okozott különösebb botrányt.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Szathmári Veronika szerint:

    Ami egy jó ideje a szinházakban történik azt ép ésszel felfogni nagyon nehéz. A filmvászonról szétterjed a pornó, és a színházakban élőben elő adják. Ezeknek a megrendezői lélekben teljesen megegyeznek a mutogatós,ferde hajlamú, valamint pedofil és szadista lelkülettel. Ezekkel együtt élt az emberiség mindig, de nem jutottak „színpadhoz”. Azok akik hasonlóak de gyávák a közönség elé lépni, ők azok akik megengedik maguk helyett is ezt a lélek, izlés, erkölcs rombolást.Polgárpukkasztásnak is nevezhetnénk – de ez annál sokkal több. Ez merénylet, bűn elkövetés, valamennyiünk ellen. Büntetőjogi kategória lehetne – még mielőtt a kultúra minden bástyáját végleg lerombolják.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top