Négy magyar játékfilmet és két rövidfilmet is műsorra tűz Finnország legnagyobb nemzetközi filmfesztiválja.
Mundruczó Fehér isten című filmje is felkerülhet a 27. Európai Filmdíj jelöltjeinek listájára. Trier A nimfomániás című alkotása is vetélytárs.
Olyan sztorikat keresek, amelyek a jelenlegi állapotát mutatják a világnak - mondja Fabricius Gábor. Sintér című filmje a Torontói Filmfesztiválon szerepel.
A konyhásnénik szigorúak, a kocsmában zajlik az élet, és neves írók is ellátogatnak Balatonszemesre a JAK-tábor harmadik napján.
És nem veszi át az életművéért járó különdíjat Roman Polanski, mert egy ticinói konzervatív lap szerint pénze és befolyása miatt mentették fel...
A kínálatban ismét olyan filmek szerepelnek, melyek hiányoznak a mozik jelenlegi listájáról, de a nézői visszajelzések alapján igény mutatkozik rájuk.
Meghalt Menahem Golan izraeli filmproducer, rendező, forgatókönyvíró és hollywoodi stúdiótulajdonos, több mint 200 film finanszírozója, ezek körülbelül egynegyedének a rendezője.
Az Oscar-díjra nevező kilenctagú bizottságban Andy Vajna filmszakmai kormánybiztos mellett a filmszakmai döntőbizottság általa felkért tagjai szerepeltek.
Einstein óta az egyik legátfogóbb világlátású fizikus, Stephen Hawking életéről forgatott filmből talán közelebb kerülhetünk a tolószékben ülő zseni gondolataihoz.
Dolgoztasd meg a költőtollad és menj el te is a József Attila Kör éves írótáborára augusztus 26 és 30 között. Kattints tovább...
A YouTube videomegosztón a napokban felbukkant produkcióban Bill Murray Dan Aykroyddal játszik, de a páros csak rövid időre tűnik fel a képkockákon.
Pénteken kezdődik Közép-Európa legkedveltebb és egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválja Karlovy Varyban.
Épeszű filmproducer ekkora anyagi támogatás nélkül nem látott volna abban potenciált, hogy a FIFA diadaláról filmet forgasson, főleg mert diadalról nehezen beszélhetünk.
Az ünnepélyes megnyitón Cakó Ferenc tízperces élő homokanimációs bemutatót tartott, majd személyesen vette át a rangos elismerést.
Magyarok, akik London legmenőbb underground klubjaiban lépnek fel és a Fehér Isten c. film betétdalát szerezték. Csütörtökön az A38-on leszel, pont.
Nagyon jó volt Cannes-ban, mert összeállt egy olyan mezőny, ahol a filmek erősítették egymást. Valahogy A kivégzés jobban működött ott, mint itthon.
A díjat nem én kaptam, hanem annak szellemisége, ami nem egyszerűen én vagyok, hanem az összes ember, aki 200 százalékkal belerakta magát.
Az Egy bizonyos nézőpont szekció a filmfesztivál hivatalos válogatásának második legjelentősebb versenye.
A pólókat bevállalta: Kovács Gábor filmproducer, a mesterfodrász Kocka, a slammerek: Simon Márton és Pion István is.
A The Guardian kiemeli, hogy Mundruczó a néhai Jancsó Miklósnak ajánlotta bizarr új filmjét, és Jancsó bizonyára élvezte volna.
A filmet nem hívták meg Cannes-ba, ezért a Carlton Hotellel szembeni tengerparton sátorban vetítették. Ez volt a világpremier.
Kelet-Európa jelenleg káoszban él, a jövő tervezhetetlen. A lényeg, hogy független kritikai hangon tudjak megszólalni.
Abból a kérdésből indultunk ki, hogy hogyan bújtathatnánk a nézőt egy vak bőrébe, miközben kiváltunk egy összetett szenzuális érzést.
A Salvo – magányos szerelmesek a közelmúlt egyik legkülönlegesebb olasz filmje.
Hajdú Eszter, az Ítélet Magyarországon dokumentumfilm rendezője a stáb tagjaival a per összes 167 tárgyalási napját rögzítette.
Jim Jarmusch a Halhatatlan szeretők című új filmjében egy vámpírpárokat költöztet saját alkotói világába.
Jancsó kivételes intenzitású és formai tisztaságú, korszakos alkotása a Mese utcai filmklubban.
Filmklubvetítésen Antonioni legnagyobb sikerű filmje. A Nagyítás színtere London, ahol a dolgok történnek.