+ Film

Karlovy Vary 2014: a legjobban várt filmpremierek

Karlovy Vary 2014 a legjobban várt filmpremierek

Pénteken kezdődik Közép-Európa legkedveltebb és egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválja Karlovy Varyban.

Pénteken kezdődik Közép-Európa legkedveltebb és egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválja Karlovy Varyban. A fesztiválon minden évben több mint 200 filmet nézhetnek meg a látogatók: a retrospektív vetítések mellett az idén hét filmnek a világpremierjét, öt alkotásnak pedig a nemzetközi bemutatóját rendezik meg.

Tavaly a csehországi fesztiválon volt először látható Szász János A nagy füzet című filmje, mely első magyar filmként elnyerte a fesztivál fődíját, majd bekerült a legjobb idegennyelvű film Oscar-díjáért versengő művek szűkített listájára. Az idén 49. alkalommal megrendezendő rangos seregszemle programját három magyar játékfilm és egy rövidfilm premierje is gazdagítja.

Pálfi György (Hukkle, Taxidermia, Nem vagyok a barátod, Final Cut – Hölgyeim és Uraim!) legújabb rendezése a 12 filmet felvonultató versenyprogramban indul a fesztivál fődíjáért a Kristály Glóbuszért. A nemzetközi premierre július 10-én kerül sor. A Szabadesésben egymás alatti hét emeleten elhelyezkedő lakások és lakóik nem mindennapi történeteit ismerhetjük meg. A különböző stílusban bemutatott történeteket egy idős hölgy alakja kapcsolja össze, aki zuhanás közben be-bepillant a szobákba. A Szabadesés világa a Taxidermia furcsa, vad, groteszk, mágikus, álomszerű világát idézi. A film főszereplője Molnár Piroska, a további szerepekben Tenki Réka, Trill Zsolt, Nagy Zsolt, Bordán Irén, Jordán Tamás, Hegedűs D. Géza és Benedek Miklós látható.

Zomborácz Virág Utóélet című első játékfilmje az East of the West versenyprogram nyitófilmjeként debütál július 5-én. Az Utóélet főszereplője, a mindentől szorongó Mózes képtelen megfelelni lelkész apja elvárásainak. A lelkész váratlanul szívrohamot kap és meghal, ám szellemként továbbra sem tágít Mózes mellől. A felnőtté válásról szóló történetbe ágyazott kísértetszál rengeteg bizarr helyzetet szül. Zomborácz több sikeres és díjnyertes rövidfilm (A macska szerepe a francia irodalomban, Nyomtávváltás, Valami kék) után készítette el első játékfilmjét Kristóf Márton, Gálffi László, Csákányi Eszter és Anger Zsolt főszereplésével.

Szintén az East of the West versenyprogramban lesz a világpremierje Reisz Gábor rendező-forgatókönyvíró-zeneszerző (Valakinek a valamije, Külalak, Nekem Budapest) VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című diplomafilmjének. A mai Budapesten játszódó vígjátéki elemekkel tarkított gyakran szürreális „így jöttem-film” díszbemutatója július 10-én lesz. A film főszerepében Ferenczik Áron színész-rendező látható, Takács Katalin, Kovács Zsolt, Makránczi Zalán valamint számos amatőrszereplő is játszik a filmben. A VAN… főszereplője, Ferenczik Áron Miért vannak olyan messze a székek a HÉV-megállóban? című rövidfilmjét is műsorra tűzi a Karlovy Vary filmfesztivál „Friss Válogatás” elnevezésű programjában.

A filmszemle az I Origins című amerikai film vetítésével nyílik. A science-fiction elemekkel dúsított alkotásban egy molekuláris biológus és kollégája olyan felfedezést tesznek, amely alapjaiban rengetheti meg a világról alkotott képünket. A vetítésen díszvendégként jelen lesznek a film főszereplői, Michael Pitt és Astrid Bergés-Frisbey, valamint a rendező, Mike Cahill. Az I Origins című film megnyerte az amerikai Sundance fesztivál egyik fődíját. Michael Pitt kilenc év után látogat el ismét a nyugat-csehországi fürdővárosba: 2005-ben a Last Days című filmjét mutatta be az érdeklődőknek.

A versenykategóriába 13 film kapott meghívást. Ebben a kategóriában két cseh filmet – Miroslav Krobot (Díra z Hanusovic) és Andrea Sedlácková (Fair Play) rendezők alkotásait – vetítik majd. A Fair Play főszereplője Bárdos Judit fiatal szlovákiai magyar színésznő. A drámai hangulatú film témája az élsportolók doppinghasználata a szocialista Csehszlovákiában.

A fesztivál díjainak kiosztásával egybekötött záróünnepség után a Wild Tales című argentin vígjátékot láthatja a közönség. A szeretetről és árulásról, a múlt visszatéréséről szóló, Damián Szifron rendezte alkotás az idei cannes-i filmfesztiválon már látható volt.

A szemle idején ezúttal is a filmvilág számos ismert csillaga, személyisége látogat el Karlovy Varyba: Mel Gibson, a kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, filmrendező és producer a világ filmművészetéhez való hozzájárulásáért a pénteki megnyitón Kristály Glóbuszt vesz át. Az idén Kristály Glóbuszt kap a világ filmművészetéhez való hozzájárulásáért William Friedkin amerikai színész is. A fesztivál elnökének díját pedig Zdenek Sverák, a híres és elismert cseh filmes kapja.

Jirí Bartoska, a fesztivál elnöke szerint az idén a nyugat-csehországi fürdővárosba látogat Fanny Ardant francia színésznő és filmrendező, valamint Laura Dern hollywoodi filmcsillag. Újra Karlovy Vary vendége lesz Franco Nero olasz filmszínész is, aki 1982-ben és 2000-ben járt már a nemzetközi filmfesztiválon.

Kiemelkedő esemény lesz a Walesa, a remény embere című, Andrzej Wajda által rendezett lengyel film rendezői változatának bemutatása vasárnap a Pupp szálló nagytermében, amelyen személyesen Lech Walesa is megjelenik. Vele együtt érkezik a nyugat-csehországi fürdővárosba Robert Wieckiewicz és Agnieszka Grochowska is, akik a filmben Walesát és feleségét, Danutát alakítják.

Egy ilyen nagy személyiség látogatása azonnal rendkívüli jelentőséget ad a film bemutatásának. A Nobel-békedíjas Walesa rendkívüli, történelmi, nemzetközileg ismert személyiség, akinek látogatása Karlovy Varyban azonnal felhívja a figyelmet a filmfesztiválra.

– nyilatkozta Jirí Bartoska fesztiváligazgató.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top