Archív

Mitől működnek másként a lengyelek?

bgy2

Batthyány Gyula (1887-1959) képei kapcsán – Witkacy albumokat előrángatva – horgadt fel bennem újra a kérdés: mi az, amitől a lengyel művészek másként működnek, mint a magyarok? Mert tény, hogy, hogy valami „alapból” másként működik azon a vidéken. (Grozdits Hahó jegyzete)

…például a fentebb említett Witkacy (Stanisław Ignacy Witkiewicz, 1885-1939) nem csak elképesztően izgalmas festő volt, hanem legalább ennyire „belevaló” író, novellista, filozófus, aki – és itt jön a szinte-soviniszta irigység – minden általa művelt alkotó tevékenységben a legnagyobbak közé soroltatik. Joggal.

Lehet legyinteni, mondván, egyedi eset, a zsenire nem vonatkoznak szabályok, s ha valaki ekkorát durrant, akkor az egyedi eset, és független attól, hogy lengyel, vagy éppen afgán.

Megnyugtatna a válasz, ha nem tolakodnának elő újabb nevek. Olyan alkotók, akiket nemzetközileg is jegyeznek, s nem csak festőként, vagy éppen íróként, hanem festőként, íróként, színházcsinálóként… egyszerre!

A „régebbiek” közül ott van mindjárt Stanisław Wyspiański (1869-1907). Őt leginkább 1091-ben írt Menyegző című drámája kapcsán ismerheti a magyar közönség (Andrej Wajda filmet is készített a „nemzeti drámából”!), de írt ezen kívül még vagy harminc drámát, s közülük több magyarul is olvasható. Persze, ez csak tevékenységének egyik része, hiszen ő festő is volt. Naná, hogy a javából! Nem kell messzire menni, Krakkóban találhatunk tőle anyagot bőven. Például, ha nem akarunk kiállításokon bóklászni, akkor a Szent Ferencről nevezett templom üvegablakai elég meggyőzőek: nem egy drámaíró pingálgatott szabadidejében. (Persze, az is érdekes, hogy a nyelvi különbségek ellenére a drámáit ismerhetjük, s nem a festményeit!)

Na, és? Két fecske sem csinál nagyobb nyarat, mint egy!

De ott van Bruno Schulz! A drohobyczi zsidó, aki rajztanárként múlatta élete idejét, s közben – csak úgy mellékesen – olyan prózát írt (Fahajas boltok; Szanatórium a Homokórához), aminek nem nagyon van párja a szépirodalomban. Le is fordították magyarra! Schulzot 1942-ben egy német tiszt lőtte le, holtteste egész nap az utcán hevert. Festményeit felzabálta a történelem, Messiás című regényének kézirat elveszett. A kétkötetnyi novella mellett maradt utána néhány rajz. Egyszerű, tiszta munkák, pont elég ahhoz, hogy tudjuk: az agyonlőtt novellista kitűnő képzőművész lehetett, akinek képi világa azonos szintem áll írói tevékenységével…

…és ez a „trend” azóta sem változott, a színházcsináló Tadeusz Kantor (1915-1990) képzőművészként legalább olyan jelentős volt, mint teoretikusként. Ha a legutóbbi időket nézzük, ott van – ha olyat kell keresnem, aki kis hazánkban is feltűnt néhányszor – Dariusz Gorczyca (1966-), aki ha íróként nem is, de képzőművészként, performerként legalább annyira érvényes alkotó, mint színpadi látomások megfogalmazójaként.

Félreértés ne essék, nem vagyok elégedetlen, hiszen nekünk is vannak kitűnő festőink, költőink, regényíróink, de olyanokat, akik több, „egymástól független” – jó, tudom, hogy ilyen nincsen! – művészeti ágban alkottak maradandó, teljes életműveket nem tudok felsorolni.

Nincsen válaszom, a – másoknak talán mondvacsináltnak tűnő – kérdésre, pedig tényleg érdekel: mi az, ami ott, a hegyeken túli országban működik, de itt nálunk nem?

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top