Archív

Egy már-nem-bolygó majdnem-zsidó napjai

IMG 6315

Délelőttjei, délutánjai különféle szövegfelhőkben telnek, bevásárlással, főzéssel, szümpozionokkal az estéi.

Hogy fivére, egyszersmind egyetlen édestestvére karácsony előtt jobblétre szenderült – mert tény, hogy számára az itteni már csak ritkán, pillanatokra, órákra, egy-egy napszakra volt lét –, végzetesen elmaradtak a déli, kora délutáni villámlátogatások a Kispipával szembeni házban, megszakadt az élő szál a zsidónegyeddel, ahol világra jött és felnőtt, ahol bolygó nem- vagy talán csak majdnem-, vagy, amint reméli, valamely számára ismeretlen éren át mégis zsidóként, e IMG 6311háromezer évnyi írásbeliséghez valamilyen módon mégiscsak kötődve, fél évszázadon át rótta köreit. Utólag röstelli, de sokszor fárasztották ezek a vizitek, bátyja sokszor volt idegesítően kezelhetetlen, de kinek szívderítő élmény az efféle állapot, a föltartózhatatlan romlás, a mindennapi szembesülés a másmilyen, orvosi kezelhetetlenséggel? Rokona rigolyái olykor rendesen felhúzták, konkrétan fehérizzásig hergelték, de ta tvam asi, végül mindig ezt gondolta, lehetnél te az ő helyében, így aztán nemigen volt vita, hogy neki kell vágni: végigsietni a kopottas-szürke Szentkirályin, az örökké forgalmas Rákóczi úton kivárni a néhány másodpercet, mikor át lehet tűzni a Kazinczy torkolatáig, vagy mégis inkább fel a Vas utcáig, vagy eleve az Ötpacsirta és a Síp utca felé indulni, és némi kerülő árán villanyrendőrnél kelni át. A Dohányba érve aztán már jöhet bármi: Nyár, Diófa, Klauzál, Akácfa, ennek függvényében rövidebb vagy hosszabb szakasznyi Wesselényi, esetleg föl a Klauzál térig és a csarnokon át, megállni egy kávéra Gábornál, a Sparban összeszedni a viendőket, aztán a tíz perc, talán negyedóra, hajvágással, körömnyírással együtt is ritkán volt több, amit egy légtérben töltött egy vér szerinti halálraítélttel.

IMG 6312Milyen volna itt az összkép, az élet, kik jönnének-mennének, ha nem jön a totális tűzvész, milyen lenne ma a negyed, ha alakulásába nem nyúl bele oly brutálisan a dicstelen magyar múlt, a gennyesen véres, szégyenteljes történelem? Kádár-féle kifőzdék tucatjaival, kockás abroszos kiskocsmákkal, nem végsőkig lepusztult, de élő kóser borkiméréssel és persze nem egy és nem két mészárszékkel, sabbat előtt a Meá Seáriméhoz hasonló, sürgő-forgó embersűrűvel – ilyen volna-e vajon ez a negyed? Vagy ilyen is, meg neológosan-újlipótosan nagyvilági is? És hogy akkor, amikor kakastollak és horog- meg nyilaskeresztek e potenciális ilyenségeknek egyszer s mindenkorra véget vetettek, vajon hogyan viselkedett volna ő, ha, persze, jó hogy, a másik oldalon és mégis milyen idősen, ifjan vagy vénen, ott éri a sors; nézte volna-e szemlesunyva, ahogyan, mint barmokat a vágóhídra, elhajtják Schwarz nénit és Krausz bácsit meg a többieket? Így lett volna-e, vagy máshogy?

IMG 6309Ilyen és efféle, finomlelkekhez illő hiábavalóságokon tűnődött az Akácfa utcába jövet-menet, meg hogy az áldozatok száma csak a meg nem születettekkel lehetne teljes – de hogyan számoljuk ki az írmagok írmagjait, retrospektíve hogyan prognosztizáljuk a kiirtott jövőt? A meg nem fogantak közt fogant szerelmeket és a meg nem fogantak közt fogant szerelmekből fogantakat? Hogy a frászba szerkesszünk ilyen statisztikát?

Mindenesetre elmaradtak a villámlátogatások, lassan majd megkopnak az emlékek. Akkor most hová, merre, meddig, minek? Elmondani annak, aki már nincs, bármit is hogyan? „Mikor leszel otthon? Húslevest főztem, vinnék át belőle.”

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top