+ Film

Örökké egymásba gabalyodva

Jim Jarmusch a Halhatatlan szeretők című új filmjében egy vámpírpárokat költöztet saját alkotói világába.

Halhatatlan szeretők, színes, feliratos, amerikai filmdráma, 123 perc, 2013, rendező: Jim Jarmusch

Az idő körforgásszerű. A világ távoli pontjai szorosan összekapcsolódnak. A testek egymás kiegészítései. Spirális mozgások és szédítően lassú, meditatív zene, kezdet nélkül, vég nélkül. Egy szóval: összefonódás. Ez a kulcsa Jim Jarmusch új filmjének.

Annak ellenére, hogy a főszereplők vámpírok, a Halhatatlan szeretők csak annyira vámpírfilm, amennyire a Halott ember western vagy a Szellemkutya szamurájsztori. A rendező zsánerimitációi olyan párlatai az egyes műfajoknak, amelyek az eredeti receptnek csupán egy jól felismerhető jegyét, eszenciáját tartalmazzák. Legutóbbi alkotásának nem célja a sokat látott vérszívó-műfaj rehabilitálása. A film két halhatatlan lény időkorlátok nélküli szerelmének jelenetein keresztül a rendező különböző hagyományok fonalaiból sűrűn szőtt, autentikus világát jeleníti meg. Egyszerre van meg benne a korai és az epizódfilmek (Florida, a paradicsom, Törvénytől sújtva, Éjszaka a földön, Kávé és cigaretta) dialógusainak jelen idejűsége, hétköznapi drámaiatlansága, a Halott ember kulturális utalásokkal megteremtett rétegzettsége és a Szellemkutya filozofikussága.

Tilda Swinton

Tilda Swinton

Adam (Tom Hiddleston) és Eve (Tilda Swinton) kapcsolatát nem az határozza meg, hogy emberi véren élnek – a vámpír-létnek ez a velejárója csupán körülmény, megoldandó élethelyzet, gyógyíthatatlan szenvedélybetegség. Sokban különböznek egymástól: Eve az egzotikus és nyüzsgő Tangerben él, sárga-arany-türkiz selymek és könyvhalmok között, Az Ezeregyéjszaka meséibe illő szobában. Az élet kis, jelentéktelen pillanataiban, az olvasásban és a táncban leli örömét. Adam magába forduló zenész, az évszázadokkal korábbi haveri társaságtól tanult spleennel élő, anakronisztikus hipster. A nyilvánosság elől menekülve, a pusztuló, elhagyatott ipari város, Detroit egyik külkerületében él, lakása egy steampunk stílusban berendezett zenei stúdió, ahol tornyokba halmozva állnak a legkülönbözőbb korok hangszerei és más zenei relikviák. Az ő világát a barna, a bordó és a fekete jellemzi.

Amikor a pár találkozik, szétválaszthatatlanságuk rögtön nyilvánvalóvá lesz. A Jarmusch-tól szokatlan, váratlan szépségű viszontlátás-jelenetet követően testileg egymásba gabalyodva, bonyolult vizuális kompozíciókban időtlen szobrokká alakulnak. Számukra nincs múlt és jövő. Örökké a jelenben élnek, illetve egyszerre élik meg a múltat, a jelent, és a jövőt. Kapcsolatukban nincs meg a romantikus drámákból ismert, válsághoz vezető konfliktus. Öröktől fogva együtt vannak (ahogyan arra nevük is utal), és együtt is lesznek. Adam gyakran bizonytalan és csalódott, Eve azonban maga a végtelen türelem és szilárd nyugalom. A férfi fekete haja és öltözete kiegészíti a nő szőkített haját és fehér ruháit.

John Hurt Christopher Marlowe szerepében

John Hurt Christopher Marlowe szerepében

Tilda Swinton hófehér bőrének és sötét, kerek bogárszemeinek kontrasztja huncuttá és kíváncsivá teszi vámpír-tekintetét. A színésznő neve joggal jelent egyet az eleganciával és az erős női méltósággal. Mozgásának határozottsága és minden erőfeszítést nélkülöző kecsessége tökéletesen illik egy halhatatlan lény megformáláshoz, hangjának lágysága pedig gyengéd oldalát is engedi megmutatni. Tom Hiddleston – akit Jarmusch eredeti terveivel szemben, talán nagyon is szerencsés módon, Michael Fassbender helyett jelölt ki a szerepre – megállja a helyét a különleges színésznő mellett. Sérülékeny karakterének felépítését csak azon a ponton viszi túlzásba, amikor sértődötten duzzogó és irigykedő kisfiúként reagál Eve húga, a hírhedt bajkeverőként emlegetett Eva (Mia Wasikowska) megjelenésére. Az élesen exponált, de fordulatot végül nem hozó látogatás a film dramaturgiailag legkevésbé sikerült része. A tehetséges és sokat foglalkoztatott, fiatal Wasikowska a Halhatatlan szeretőkben eltörpül a két erős színész mellett, szerepe feleslegesnek hat, és alakítása is felejthető.

Leereszkedő sznobok vagytok! – átkozza a szerelmeseket a dühös vámpír-hugica.

A több évszázad alatt felhalmozott tudás, a határtalan mennyiségű emlék valóban sznobbá tette a két halhatatlant. De – annak ellenére, hogy képes egyformán értékelni a populáris és a magaskultúra termékeit – sznob maga a rendező is, és elvárja a nézőktől, hogy legalább egy időre ők is azok legyenek. A film olyan koncentráltan tartalmaz kulturális és intertextuális utalásokat, hogy a moziközönség szinte láthatóan ide-oda kapkodja a fejét. Ha a film jelentésrendszerének egyetlen részletéről sem akarunk lemaradni, egyszerre kell tisztában lennünk a John Hurt által alakított Christopher Marlowe-hoz fűződő irodalomtörténeti összeesküvés-elméletekkel, az Einstein-féle kvantum-összefonódás jelenségével, de akár még a mikológia (vagyis a gombatan) tudományágához tartozó bizonyos nézetekkel is. És persze a zene mindenkori történetével, hiszen az utalások nagy része zenészeket takar, Schuberttől kezdve William Lawes-on keresztül egészen Charlie Feathersig és Jack White-ig. A filmben megjelenő jelmezek, haj- és sminkköltemények mellett a filmzene is dicséretet érdemel. A soundtracket maga Jarmusch és bandája, a SQÜRL jegyzi, a világhírű lantművész és zeneszerző Jozef Van Wissem mellett, akit tavaly Cannes-ban díjjal jutalmaztak a Halhatatlan szeretők zenéjéért. A lant és a rockzene különleges ötvözetei, a két különböző atmoszférájú város, Detroit és Tanger hangulatát megteremtő pulzáló, minimalista, ambient dallamok mellett a vendégelőadók (különösen Yasmine Hamdan libanoni énekesnő) szereplései is egyedülállóak.

Ha elválasztunk egymástól két összefonódott részecskét, és az egyiket megváltoztatjuk vagy befolyásoljuk, a másik is ugyanúgy megváltozik, még ha az univerzum ellentétes végében helyezkedik is el, idézi Adam Einsteint. Egymástól távol vannak, látszólag éppen nincs kapcsolat közöttük, mégis ugyanúgy viselkednek. Ez az alapelve a Halhatatlan szeretők működésének, a szereplők közötti kapcsolatok, a térbeliség, a vizualitás, a zene, és a gondolatiság szintjén egyaránt. És ettől válik a film Jim Jarmusch eddigi életművének legösszetettebb, legkülönlegesebb alkotásává.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top